„Vegyes érzések töltenek el" – Hamilton reagált a megörökölt győzelemre

H. L.H. L.
2024.07.28. 23:12
Hamilton az ötödik győzelmét jegyezte Spa-Francorchamps-ban (Fotó: AFP)
A Formula–1-es Mercedes hétszeres világbajnoka, Lewis Hamilton a közösségimédia-felületein reagált arra, hogy csapattársa, George Russell kizárása után megörökölte a győzelmet a Belga Nagydíjon.

 

Mint ismert, Lewis Hamilton 516 ezreddel a csapattársa, George Russell mögött szelte át a célvonalat azt követően, hogy a verseny nagy részében ő állt nyerésre, ám végül a stratégia miatt meg kellett elégednie a második hellyel a leintésnél. Néhány órával később aztán jött a fordulat, az egykiállásos taktikája révén diadalmaskodó Russellt utólag kizárták a futamból, mert a Mercedese nem érte el az előírt minimumsúlyt, aminek eredményeként a honfitárs örökölte meg a győzelmet.

Az ítélethirdetés pillanatában Hamilton már nem tartózkodott a helyszínen, így a közösségimédia-felületein reagált először pályafutása 105. sikerének hírére. „Vegyes érzések töltenek el a mai végeredményt illetően. Nyilvánvalóan örülök, hogy megszereztem a győzelmet, de közben együttérzek George-dzsal, és csalódott vagyok, hogy a csapatnak nem lett meg a kettős győzelme. Ugyanakkor sok pozitívumot vihetünk magunkkal a mai napból, hiszen a hétvége elején nem számítottunk rá, hogy az élmezőnyben leszünk, vagy hogy ilyen tempót tudunk diktálni. Szóval nagyszerű látni, milyen sokat léptünk előre, és hogy harcban vagyunk. Ezeket a pozitívumokat magunkkal visszük a szünetre, és még erősebb csapatként térünk vissza, amely kész továbbvinni a lendületet.”

Hamilton Spa-Francorchamps-ban az ötödik sikerét könyvelhette el, így már csak egy győzelemre van a rekordtartó Michael Schumachertől. A brit emellett a mostani idény második duplázójává vált: a vb-éllovas Max Verstappen mellett egyedül ő mondhatja el magáról, hogy egynél többször nyert.

A hétszeres bajnok második helyét Oscar Piastri vette át – a Mercedes még a helyszínen elszállította az ausztrál csapatának a második pozícióért járó trófeát.

 

69. BELGA NAGYDÍJ
Július 26., PÉNTEK
1. szabadedzés1. Verstappen 1:43.372
2. szabadedzés1. Norris 1:42.260
Július 27., SZOMBAT
3. szabadedzés1. Verstappen 2:01.565
Időmérő1. Leclerc 1:53.754
Július 28., VASÁRNAP
A verseny1. Hamilton, 2. Piastri, 3. Leclerc
KÖVETKEZŐ VERSENYEK
Holland Nagydíj, ZandvoortAugusztus 25., 15.00
Olasz Nagydíj, MonzaSzeptember 1., 15.00
Azeri Nagydíj, Baki Szeptember 15., 13.00

 

 

Legfrissebb hírek

Nem áll meg a forgóajtó: jönnek-mennek az F1-es csapatfőnökök

F1
2026.08.13. 16:02

Így hagyhatja el Verstappen a Red Bullt – a kilépési záradékok titkai

F1
2026.08.12. 13:51

Mogyoródi motorhome-mustra – a Formula–1 háttere

Képes Sport
2026.08.09. 14:09

A csapatfőnök szerint a McLarennél nem mondtak le a címvédésről

F1
2026.08.07. 17:00

Eddig Kimi Antonelli a legnagyobb nyertese, míg George Russell a vesztese az F1-es idénynek

F1
2026.08.07. 09:30

Magyar Nagydíj: méltó a kerek évfordulóhoz – Formula–1-es képösszeállítás

Képes Sport
2026.08.01. 16:10

Kimi Antonelli: a semmiből az F1 csúcsára!

F1
2026.08.01. 09:45

Népsport: Lángok közt született legenda

Népsport
2026.08.01. 09:08