Albont kizárták a Holland Nagydíj időmérőjéről – hivatalos

H. L.H. L.
Vágólapra másolva!
2024.08.24. 20:15
Albon a remek nyolcadik helyét vesztette el a szabálytalanság miatt (Fotó: AFP)
A Nemzetközi Automobil-szövetség (FIA) utólag kizárta Alexander Albont a Formula–1-es Holland Nagydíj időmérőjéről, miután a Williams padlólemeze nem felelt meg a szabályoknak.

A fejlesztésekkel készülő Williams számára nem alakul túl jól a Holland Nagydíj: Logan Sargeant a harmadik szabadedzésen ripityára törte az autót, és noha a csapat nagyon keményen dolgozott rajta, hogy idejében elkészüljön a kocsival, az amerikai versenyző nem tudott részt venni az időmérőn.

Noha Alexander Albon harmadik szakaszba jutása, valamint a megszerzett nyolcadik rajthelye ennek ellenére is adott okot az örömre, a mosoly két órával a kvalifikáció után ráfagyott az arcokra, mivel a thaiföldi autója megbukott a Nemzetközi Automobil-szövetség (FIA) ellenőrzésén. Joe Bauer közlése szerint a Williams padlólemeze nem felelt meg az előírásoknak, így az ügyet a versenybíróság elé terjesztette.

A grove-i istálló képviselőinek 18 óra után volt jelenése a sportfelügyelőknél, és mivel nem volt mentségük és meggyőző magyarázatuk a szabálytalanságra, Albont kizárták az időmérőről. A thaiföldi pilóta ennek megfelelően a bokszutcából vághat neki a vasárnap 15 órakor rajtoló versenynek.

Albon diszkvalifikálásával Lance Stroll a nyolcadik, Pierre Gasly a kilencedik, Carlos Sainz Jr. a tizedik helyet örökölte meg, mint ahogyan a mögötte érkezők versenyzők is egyenként egy pozíciót léptek előre. A feltartás miatt három rajthelyes büntetést kapó Lewis Hamilton ennek értelmében a 14. rajtkockából rugaszkodhat el.

HOLLAND NAGYDÍJ, RAJTSORREND
1.Lando NorrisMcLaren-Mercedes
2.Max VerstappenRed Bull-Honda RBPT
3.Oscar PiastriMcLaren-Mercedes
4.George RussellMercedes
5.Sergio PérezRed Bull-Honda RBPT
6.Charles LeclercFerrari
7.Fernando AlonsoAston Martin-Mercedes
8.Lance StrollAston Martin-Mercedes
9.Pierre GaslyAlpine-Renault
10.Carlos Sainz Jr.Ferrari
11.Cunoda JukiVisa Cash App RB-Honda RBPT
12.Nico HülkenbergHaas-Ferrari
13.Kevin MagnussenHaas-Ferrari
14.Lewis HamiltonMercedes
15.Daniel RicciardoVisa Cash App RB-Honda RBPT
16.Esteban OconAlpine-Renault
17.Valtteri BottasStake F1 Team Kick Sauber-Ferrari
18.Csou Kuan-jüStake F1 Team Kick Sauber-Ferrari
19.Logan SargeantWilliams-Mercedes
 Alexander AlbonWilliams-Mercedes

 

34. HOLLAND NAGYDÍJ
Augusztus 23., PÉNTEK
1. szabadedzés1. Norris 1:12.322
2. szabadedzés1. Russell 1:10.702
Augusztus 24., SZOMBAT
3. szabadedzés1. Gasly 1:20.311
Időmérő1. Norris 1:09.673
Augusztus 25., VASÁRNAP
A verseny (72 kör, 306.587 km) rajtja:15.00
KÖVETKEZŐ VERSENYEK
Olasz Nagydíj, MonzaSzeptember 1., 15.00
Azeri Nagydíj, Baki Szeptember 15., 13.00
Szingapúri Nagydíj, SzingapúrSzeptember 22., 14.00

 

 

Legfrissebb hírek

A Ferrari a leggyorsabb, a Mercedes a legszorgalmasabb volt a bejáratáson – képek

F1
2026.01.31. 17:11

A Ferrari megvillant a végén: Hamiltoné az első teszthét legjobb ideje – képek

F1
2026.01.30. 18:46

A Ferrari emelt a tempón; Alonso pályán a merész Aston Martinnal – képek

F1
2026.01.30. 13:49

Gondok a McLarennél; az Aston Martin pályára hajtott, majd megállt a 4. tesztnapon – képek

F1
2026.01.29. 18:26

Alig egy órával a tesztnap vége előtt pályán az Aston Martin is! – videó

F1
2026.01.29. 17:27

A Mercedes mindenki előtt; a Red Bull alkatrészekre vár; az Aston Martin egyelőre sehol – képek

F1
2026.01.29. 10:22

F1: a Magyar Nagydíj nyújtotta a „Legjobb szurkolói élményt”

F1
2026.01.28. 19:17

A Mercedes szárnyal; gondok az Audinál és a Haasnál a 3. tesztnapon – képek

F1
2026.01.28. 18:36
Ezek is érdekelhetik