Hamilton büntetést kapott – változik a Holland Nagydíj rajtsorrendje

H. L.H. L.
2024.08.24. 20:04
Hamilton a tizenötödik helyre esett hátra (Fotó: AFP)
A Nemzetközi Automobil-szövetség (FIA) három rajthelyes büntetéssel sújtotta Lewis Hamiltont, amiért a Mercedes britje feltartotta Sergio Pérezt a Formula–1-es Holland Nagydíj időmérőjén.

Mint ismert, Lewis Hamilton a zandvoorti időmérő első szakaszában tartotta fel a gyors körön érkező Sergio Pérezt. Noha a hétszeres világbajnok saját bevallása szerint mindent megtett, hogy kitérjen a Red Bull útjából, és a mexikói versenyző is látta az igyekezetét, ez nem bizonyult elégnek, hiszen megtörte Pérez lendületét a kilences kanyarnál, a mexikói így újabb szett gumit volt kénytelen elhasználni ahhoz, hogy bebiztosítsa a továbbjutását.

A feleket az időmérő után meghallgatták a sportfelügyelők is, és arra a döntésre jutottak, hogy három rajthelyes büntetéssel sújtják a Mercedes versenyzőjét. Az indoklás szerint a csapat tájékoztatta Hamiltont Pérez érkezéséről, és bár a mercedeses megpróbált kitérni az Red Bull-os útjából, jobban is lelassíthatott volna annak érdekében, hogy még a 9-es kanyar előtt el tudja engedni a pilótatársát.

A brit a hátrasorolása értelmében a 15. helyre szorul vissza, a 12. pozíciót Cunoda Juki, a 13.-at Nico Hülkenberg, míg a 14.-et Kevin Magnussen örökölte meg.

FRISSÍTÉS: az FIA utólag kizárta Alexander Albont a Williams padlólemezének szabálytalansága miatt, aminek értelmében a nyolcadik hely Lance Strollé lett, és a kanadai mögött végző valamennyi versenyző egy-egy pozíciót lépett előre a rajtrácson. Ez azt jelenti, hogy a hátrasorolt Hamilton a tizennegyedik rajtkockából várhatja a piros lámpák kialvását.

HOLLAND NAGYDÍJ, RAJTSORREND
1.Lando NorrisMcLaren-Mercedes
2.Max VerstappenRed Bull-Honda RBPT
3.Oscar PiastriMcLaren-Mercedes
4.George RussellMercedes
5.Sergio PérezRed Bull-Honda RBPT
6.Charles LeclercFerrari
7.Fernando AlonsoAston Martin-Mercedes
8.Lance StrollAston Martin-Mercedes
9.Pierre GaslyAlpine-Renault
10.Carlos Sainz Jr.Ferrari
11.Cunoda JukiVisa Cash App RB-Honda RBPT
12.Nico HülkenbergHaas-Ferrari
13.Kevin MagnussenHaas-Ferrari
14.Lewis HamiltonMercedes
15.Daniel RicciardoVisa Cash App RB-Honda RBPT
16.Esteban OconAlpine-Renault
17.Valtteri BottasStake F1 Team Kick Sauber-Ferrari
18.Csou Kuan-jüStake F1 Team Kick Sauber-Ferrari
19.Logan SargeantWilliams-Mercedes
 Alexander AlbonWilliams-Mercedes

 

34. HOLLAND NAGYDÍJ
Augusztus 23., PÉNTEK
1. szabadedzés1. Norris 1:12.322
2. szabadedzés1. Russell 1:10.702
Augusztus 24., SZOMBAT
3. szabadedzés1. Gasly 1:20.311
Időmérő1. Norris 1:09.673
Augusztus 25., VASÁRNAP
A verseny (72 kör, 306.587 km) rajtja:15.00
KÖVETKEZŐ VERSENYEK
Olasz Nagydíj, MonzaSzeptember 1., 15.00
Azeri Nagydíj, Baki Szeptember 15., 13.00
Szingapúri Nagydíj, SzingapúrSzeptember 22., 14.00

 

 

Legfrissebb hírek

A McLaren különleges fényezéssel készül a Brit Nagydíjra – képek

F1
21 órája

A sokkoló évkezdet után a Hungaroringen érne el áttörést az Aston Martin

F1
23 órája

Russell akkor lehet világbajnok, ha nem agyal, hanem „csak vezet”

F1
Tegnap, 15:18

Tanácstalanság a Ferrarinál – teljesen eltűnt a tempó a spielbergi versenyen

F1
2026.06.29. 13:35

Red Bull: Idén először megvolt a teljesítmény a győzelemhez

F1
2026.06.28. 18:49

Verstappen és Antonelli végig kergette, de Russell kitartott az élen Spielbergben

F1
2026.06.28. 16:30

Huszonkét év után először japán győzelem a MotoGP-ben, Martín a vb élére állt

Egyéb autó-motor
2026.06.28. 15:21

Ferrari: Kissé furcsa, amikor sárga zászló mellett szerzed meg a pole pozíciót

F1
2026.06.27. 20:07
Ezek is érdekelhetik