F1: 2026-tól nem gyárt több motort a Renault

Vágólapra másolva!
2024.09.30. 19:16
A Renault autógyár 2026-tól már nem gyárt Formula–1-es motorokat, és véget vet csaknem ötven éve tartó szereplésének az autósport elitkategóriájában.

A Renault tulajdonában álló Alpine istálló vezetősége hétfőn közleményben jelentette be a döntést, és hozzátette, hogy a Párizstól délre, Viry-Chatillon-ban lévő telephely „2024 végétől a mérnöki és csúcstechnológiai kiválóságok centruma lesz”.

Azt is közölték, hogy a franciaországi központ a 2025-ös szezon végéig tovább folytatja a Formula–1-gyel összefüggésben végzett tevékenységeit. A karosszériát érintő munka, valamint a csapat menedzsmentje az angliai Enstone-ban működik 2002 óta.

A Renault 1977-ben mutatkozott be az F1-ben, onnantól egy kétéves megszakítást (1987, 1988) kivéve mostanáig szerepelt az elitkategóriában motorszállítóként vagy gyári csapatként. Alpine néven 2021 óta van jelen a gyártó az F1-ben, de az idén eddig mindössze 13 pontot gyűjtött a két francia versenyző, Pierre Gasly és Esteban Ocon, ezzel az istálló csak a kilencedik helyen áll a tíz csapatot felvonultató konstruktőri világbajnoki pontversenyben.

Az F1-es idényből még hat versenyhétvége van hátra.

 

Legfrissebb hírek

Jack Doohan a Haasnál folytatja – hivatalos

F1
42 perce

A Ferrari a leggyorsabb, a Mercedes a legszorgalmasabb volt a bejáratáson – képek

F1
2026.01.31. 17:11

A Ferrari megvillant a végén: Hamiltoné az első teszthét legjobb ideje – képek

F1
2026.01.30. 18:46

A Ferrari emelt a tempón; Alonso pályán a merész Aston Martinnal – képek

F1
2026.01.30. 13:49

Gondok a McLarennél; az Aston Martin pályára hajtott, majd megállt a 4. tesztnapon – képek

F1
2026.01.29. 18:26

Alig egy órával a tesztnap vége előtt pályán az Aston Martin is! – videó

F1
2026.01.29. 17:27

A Mercedes mindenki előtt; a Red Bull alkatrészekre vár; az Aston Martin egyelőre sehol – képek

F1
2026.01.29. 10:22

F1: a Magyar Nagydíj nyújtotta a „Legjobb szurkolói élményt”

F1
2026.01.28. 19:17
Ezek is érdekelhetik