Hivatalosan is összeállt a Haas és a Toyota

I. SZ.I. SZ.
Vágólapra másolva!
2024.10.11. 09:04
Tojoda Akio (középen) jelentette be az együttműködést Japánban (Fotó: AFP)
Igaznak bizonyultak a korábbi sajtóhírek, a Formula–1-es Haas-istálló együttműködési megállapodást kötött a Toyota autógyárral, így a japán márka neve már a jövő heti Amerikai Nagydíjon látható lesz az amerikai csapat autóin.

A megállapodás értelmében a Toyota technikai segítséget nyújt a Haasnak, az autók tervezésében és gyártásában is szerepet vállal.

Saját motorról egyelőre nincs szó, a Haas kitölti a Ferrarival kötött, 2028-ig szóló motorszállítási szerződését.

A Toyota egyik célja az új szerződéssel, hogy megállítsa az elmúlt években tapasztalható folyamatot, azaz a japán mérnökök és fiatal pilóták átáramlását az F1-ben érdekelt Hondához. A vezetőség szerint az F1-es szerepvállalás ismét csábítóvá teszi a Toyotát.

„A világ egyik vezető autómárkájával dolgozhatunk együtt, s mivel neki is célja, hogy fejlessze a saját technikai és mérnöki stábját, ez az együttműködés egyértelmű haszonnal kecsegtet – mondta Komacu Ajao, a Haas japán csapatfőnöke. – A sportautózásban rengeteg tapasztalatot szerzett a Toyota sportrészlege, a Gazoo, amely ezzel a tudással csatlakozik hozzánk, hogy közösen még versenyképesebbé váljunk a Formula–1-ben. Cserébe a vállalat teljes egészében használhatja az F1-ben szerzett tapasztalatokat.”

A Toyota 2002 és 2009 között saját csapattal szerepelt az F1-ben, de a hatalmas anyagi befektetés ellenére futamot sem tudott nyerni.

 

Legfrissebb hírek

A Ferrari a leggyorsabb, a Mercedes a legszorgalmasabb volt a bejáratáson – képek

F1
2026.01.31. 17:11

A Ferrari megvillant a végén: Hamiltoné az első teszthét legjobb ideje – képek

F1
2026.01.30. 18:46

A Ferrari emelt a tempón; Alonso pályán a merész Aston Martinnal – képek

F1
2026.01.30. 13:49

Gondok a McLarennél; az Aston Martin pályára hajtott, majd megállt a 4. tesztnapon – képek

F1
2026.01.29. 18:26

Alig egy órával a tesztnap vége előtt pályán az Aston Martin is! – videó

F1
2026.01.29. 17:27

A Mercedes mindenki előtt; a Red Bull alkatrészekre vár; az Aston Martin egyelőre sehol – képek

F1
2026.01.29. 10:22

F1: a Magyar Nagydíj nyújtotta a „Legjobb szurkolói élményt”

F1
2026.01.28. 19:17

A Mercedes szárnyal; gondok az Audinál és a Haasnál a 3. tesztnapon – képek

F1
2026.01.28. 18:36
Ezek is érdekelhetik