Nem rendeznek sprintfutamot az újoncoknak Abu-Dzabiban

I. SZ.I. SZ.
Vágólapra másolva!
2024.10.03. 11:54
A csapatoknak tetszett a fiatalok sprintfutamának ötlete, mégsem valósul meg (Fotó: AFP)
Bár nagy lelkesedéssel fogadták az F1-es csapatok az idény után az újoncoknak megrendezendő sprintfutam ötletét, végül mégsem lesz ilyen verseny Abu-Dzabiban.

Az FIA F1-es tanácsa szerdán ülésezett, és megtárgyalta azt a tervet, hogy az idényzáró Abu-dzabi Nagydíj utáni kedden, azaz december 10-én sprintfutamot tartsanak olyan pilótáknak, akik eddig nem szerepeltek F1-es futamon. Minden istálló egy-egy autót indíthatott volna az időmérőn, majd az azt követő sprintfutamon is.

„Az újoncok sprintversenye nagy támogatást kapott a csapatok és az FIA részéről is, de túl rövid idő van a megszervezésére, logisztikai szempontból nem megoldható, ezért a 2024-es futamról le kellett mondanunk. Ugyanakkor az ötlet napirenden marad, és cél, hogy 2025-re kidolgozzunk rá egy pontos tervet” – állt az F1 közleményében.

A tanácskozáson a 2026-os idény kapcsán két fontos részletet pontosítottak. Az egyik, hogy az új motorok miatt a mostani háromnapos tesztet az idény előtt háromszor háromnaposra bővítik, ami főleg az új erőforrással érkező Audinak és a Forddal összeálló Red Bullnak segítség. A másik, hogy az eredetileg tervezetthez képest növelik a 2026-os autók aerodinamikai hatékonyságát, mert a csapatok egységesen érveltek az eredeti tervben leírtakkal szemben.

 

 

Legfrissebb hírek

F1: Norris több előzésre és nagyobb káoszra számít

F1
23 órája

A Williams új külsőt villantott a 2026-os idény előtt – videó

F1
2026.02.03. 15:08

Jack Doohan a Haasnál folytatja – hivatalos

F1
2026.02.03. 11:32

A Ferrari a leggyorsabb, a Mercedes a legszorgalmasabb volt a bejáratáson – képek

F1
2026.01.31. 17:11

A Ferrari megvillant a végén: Hamiltoné az első teszthét legjobb ideje – képek

F1
2026.01.30. 18:46

A Ferrari emelt a tempón; Alonso pályán a merész Aston Martinnal – képek

F1
2026.01.30. 13:49

Gondok a McLarennél; az Aston Martin pályára hajtott, majd megállt a 4. tesztnapon – képek

F1
2026.01.29. 18:26

Alig egy órával a tesztnap vége előtt pályán az Aston Martin is! – videó

F1
2026.01.29. 17:27
Ezek is érdekelhetik