A Ferrari jelentős fejlesztési csomaggal készül a Bahreini GP-re – sajtóhír

H. L.H. L.
Vágólapra másolva!
2025.03.29. 16:37
A Ferrari visszavág a csalódást keltő kezdés után? (Fotó: AFP)
Sajtóhírek szerint a Formula–1-es Ferrari jelentős fejlesztési csomaggal készül az idény negyedik állomására, a Bahreini Nagydíjra.

A Ferrari egyelőre várakozásokon alul teljesít a 2025-ös idényben, ugyan a csalódást keltő eredményeket hozó Ausztráliai Nagydíjat követően Kínában a sprintidőmérőn és a sprintfutamon is elsőként zárt Lewis Hamilton révén, vasárnap történelmi mélységbe került: a csapat fennállása során először fordult elő az, hogy mindkét autóját kizárták a versenyről, ráadásul két különböző technikai vétség nyomán. Charles Leclerc versenygépe nem érte el a minimumsúlyt, míg Hamilton padlólemeze túlzott kopást mutatott. 

F1
2025.03.23. 12:06

Mindkét Ferrarit és Gaslyt is kizárták a kínai versenyről – változott a végeredmény

Stroll és Sainz is pontszerző helyre lépett előre.

 

A holt szezonban beharangozott világbajnoki remények jelenleg nem tűnnek reálisnak, igaz, azt már az előző év is megmutatta, hogy a szabályciklus végéhez közeledve elég egy nagyon jól sikerült fejlesztési csomag, és könnyen az élmezőny élére lehet ugrani, miközben 2024-ben maguk a maranellóiak is bizonyították, oda tudnak érni a rosszabb kezdés ellenére is.

A Scuderia a végelszámolásnál mindössze 14 ponttal maradt el a 26 év szünet után konstruktőri címet ünneplő McLarentől, miközben a Red Bullt is maga mögé utasította. Most a csapatbajnoki tabella negyedik helyéről kezdené meg a visszazárkózást, amiben reménye szerint segítségére lesz az olasz sajtóértesülések szerint két hét múlva, Bahreinben érkező nagy fejlesztési csomagja.

A Corriere dello Sport forrásai alapján többek között új padlólemezzel is készül az alakulat, amivel a hatékonysága és az erősségei megtartása mellett növelné a teljesítményt, javítana a versenygép túlzott hátsó merevségén is, és egyúttal tágítaná a megfelelő működési tartományt is. 

Az újítások megérkezéséig, így a jövő hétvégén megrendezendő Japán Grand Prix-n kétségkívül a pontok maximalizálása lesz a cél: a csapat Melbourne-ben a hírek szerint kénytelen volt megemelni a hasmagasságot, ami lassuláshoz vezetett, míg Sanghajban bevallottan rossz irányba ment el a beállításokkal a sprintfutam után, emellett stratégiailag is kifogásolható volt több döntése az idénykezdet óta, így mindenképpen szüksége lenne már egy zökkenőmentes hétvégére. 

39. JAPÁN NAGYDÍJ
ÁPRILIS 4., PÉNTEK
1. szabadedzés4.30–5.30
2. szabadedzés8.00–9.00
ÁPRILIS 5., SZOMBAT
3. szabadedzés4.30–5.30
Időmérő8.00–9.00
ÁPRILIS 6., VASÁRNAP
A verseny (53 kör, 307.471 km) rajtja7.00
KÖVETKEZŐ VERSENYEK
Bahreini Nagydíj, Szahíráprilis 13., 17.00
Szaúdi Nagydíj, Dzsiddaáprilis 20., 19.00
Miami Nagydíj, Miamimájus 4., 22.00

 

Legfrissebb hírek

Villamossal viszik körbe Budapesten a Red Bull Showrunra érkezett versenyautókat

F1
2025.09.11. 11:28

F1: az Adidas lesz az Audi istálló ruházati partnere

F1
2025.09.10. 11:41

A McLarennek nem volt a meg a tempója a szárnyaló Red Bull ellen Monzában

F1
2025.09.07. 17:13

Verstappen magabiztos győzelmet aratott az Olasz Nagydíjon

F1
2025.09.07. 16:25

„Soha ne mondd, hogy soha” – Leclerc még nem mondott le a győzelemről a Ferrari hazai pályáján

F1
2025.09.06. 18:40

Verstappené a pole pozíció a két McLaren előtt a monzai időmérőn

F1
2025.09.06. 15:32

Visszavonult az F1 nyolcszoros futamgyőztese, új szerepkörben folytatja

F1
2025.09.06. 13:43

Norris maradt az élen, de Leclerc ott lohol a nyakában a monzai időmérő előtt

F1
2025.09.06. 13:36
Ezek is érdekelhetik