Az Alpine négy tartalékpilótával vág neki a 2025-ös idénynek

H. L.H. L.
2025.03.11. 13:51
Maini az első győzelmét a Hungaroringen szerezte meg az F2-ben, miután az élen záró Richard Verschoort utólag kizárták a versenyből (Fotó: AFP)
A Formula–1-es Alpine kedden bejelentette, hogy a versenyzői akadémiáját erősítő Kush Maini teszt- és tartalékpilótává lép elő.

Az Alpine decemberben már bejelentette, hogy Paul Aront igazolja le a teszt- és tartalékpilóta posztjára, és az észt versenyző a tavalyi abu-dzabi idényzáró teszten már vezethette is az estone-iak aktuális autóját, és a kilencedik helyen zárt az összesített időlistán. A francia alakulat januárban aztán először arról adott hírt, hogy a WEC-világbajnok, Hirakava Rjót is megszerezte, és egyúttal előrejelezte, hogy a japán hazai közönség előtt, Szuzukában autóba ülhet az első szabadedzésen, majd nem sokkal később azt is megerősítette, hogy szerződtette a Williamsszel idény közben berobbanó, de az idénre ülés nélkül maradó Franco Colapintót is, aki a találgatások szerint már a mostani szezon közben is válthatja Jack Doohant, ha az ausztrál nem hozza a várt szintet. 

Noha a csapatnak már ekkor is összesen három tartalék versenyző állt a rendelkezésére, az Alpine kedden bejelentette, hogy Kush Maini nevével bővül a lista. Az indiai pilóta 2023 októbere óta erősíti a franciak versenyzői akadémiáját, és az ő támogatásukkal teljesítette a második idényét a Formula–2-ben tavaly, amikor első győzelmét ünnepelhette, és a tabellán a 13. helyet foglalta el a végelszámolásnál. Maini az idén a DAMS-színeiben készül az újabb szezonjára a Formula–1 előszobájaként számon tartott sorozatban. 

„Már nagyon várom, hogy ebben az új szerepben még több pályaidőt kapjak F1-es autó volánja mögött, és tovább építkezhessek arra, amit 2024-ben tanultam a csapattal. Izgatott vagyok, hogy minél hamarabb betölthessem ezt a posztot, de egyelőre a harmadik F2-es szezonomra összpontosítok, ami most hétvégén veszi kezdetét Ausztráliában” – jelentette ki az indiai pilóta. 

A 2025-ÖS TARTALÉK VERSENYZŐK

Csapat

Tartalékversenyző(k)

McLarenPato O'Ward
FerrariCsou Kuan-jü, Antonio Giovinazzi
Red BullCunoda Juki
MercedesValtteri Bottas, Frederik Vesti
Aston MartinFelipe Drugovich, Stoffel Vandoorne
AlpineFranco Colapinto, Paul Aron, Hirakava Rjo, Kush Maini
Haas??
Racing Bulls??
Williams??
Sauber??
39. AUSZTRÁL NAGYDÍJ
MÁRCIUS 14., PÉNTEK
1. szabadedzés2.30–3.30
2. szabadedzés6.00–7.00
MÁRCIUS 15., SZOMBAT
3. szabadedzés2.30–3.30
Időmérő6.00–7.00
MÁRCIUS 16., VASÁRNAP
A verseny (58 kör, 306.124 km) rajtja5.00
KÖVETKEZŐ VERSENYEK
Kínai Nagydíj, Sanghajmárcius 23., 8.00
Japán Nagydíj, Szuzukaáprilis 6., 7.00
Bahreini Nagydíj, Szahíráprilis 13., 17.00
F1
2025.03.10. 17:01

Ki lesz az F1 idei világbajnoka? Lesz-e meglepetésgyőztes? Szavazzon!

Négy kérdésben vagyunk kíváncsiak a véleményükre.

 

Legfrissebb hírek

„Mintha kést döfnének a szívembe” – Norrist elborzasztotta a McLaren hátránya Bakiban

F1
10 órája

Russell vezérletével a Mercedes kettőse a leggyorsabb a második azeri edzésen

F1
15 órája

Russell nyitott az élen Azerbajdzsánban; Antonelli alatt megadta magát a Mercedes a nyitányon

F1
18 órája

Antonelli a vb-cím felé robog, Verstappen Azerbajdzsánban térhet vissza a dobogó tetejére

F1
2026.09.23. 16:02

Döntött Verstappen csapattársáról a Red Bull – hivatalos

F1
2026.09.23. 09:38

Rövidebbek lesznek az F1-es futamok a jövő évtől

F1
2026.09.22. 11:19

Visszatért a Red Bullhoz Isack Hadjar – hivatalos

F1
2026.09.22. 10:53

Mikor áll végre Verstappen újra a dobogó tetején?

F1
2026.09.19. 09:06