Oscar Piastrival szerződést hosszabbított a McLaren – hivatalos

R. P.R. P.
2025.03.12. 10:23
Piastri legalább 2028-ig a McLarené (Fotó: Getty Images)
A McLaren hivatalos közleményben bejelentette, hogy szerződést hosszabbított a Formula–1-ben szereplő versenyzőjével, Oscar Piastrival. Ennek értelmében az ausztrál pilóta legalább 2028-ig a wokingi istállónál marad.


Piastri korábban érvényes szerződése 2026-ig szólt. Az új kontraktus végső dátumát nem hozták nyilvánosságra, hivatalosan annyit közöltek, hogy az együttműködést több évvel meghosszabbították.

Piastri, aki első nagydíját éppen a Hungaroringen nyerte meg 2024-ben, így nyilatkozott az új szerződésről:

„Nagyszerű érzés tudni, hogy része vagyok a McLaren hosszú távú elképzeléseinek. A csapat hitt bennem, amikor 2022-ben aláírtam, és hihetetlen volt az az utazás, amit az elmúlt két szezonban megtettünk, hogy segítsük a McLaren visszatérését a csúcsra.”

„Fantasztikus, hogy hosszabbítottunk Oscarral – mondta Zak Brown vezérigazgató. – Nemcsak azért, mert hihetetlenül tehetséges pilóta, hanem azért is, mert munkabírása és intelligenciája illeszkedik a csapatéhoz. Nem is volt kérdés, hogy továbbra is itt tartsuk a papajáknál.”

A sajtóhírek szerint Piastri új fizetése évente 20 millió font (9.5 milliárd forint) lesz.
 

 

Legfrissebb hírek

A csapatfőnök szerint a McLarennél nem mondtak le a címvédésről

F1
2026.08.07. 17:00

Európában zárulhat az idei F1-es szezon, jövőre is 24 futammal terveznek

F1
2026.07.29. 19:18

Verstappen versenye a túlélésről szólt, de dobogóra állt a Magyar Nagydíjon

F1
2026.07.26. 20:44

Antonelli 50 pont előnnyel megy nyári szünetre, de nehéz folytatásra számít

F1
2026.07.26. 20:19

Hamilton a Ferrari taktikáját és a saját teljesítményét is kritizálta a Magyar Nagydíj után

F1
2026.07.26. 19:25

„Úgy csatázott Alonsóval az utolsó helyért, mintha bajnoki címért harcoltak volna” – Piastri beszólt Sainznak

F1
2026.07.26. 19:00

Malajzia rendezi az idei Bahreini Nagydíjat – hivatalos

F1
2026.07.26. 12:58

„Gumi helyett az autó kopik” – Verstappen már túl van a kétségbeesésen

F1
2026.07.25. 21:01