Szorítok Hamiltonnak, hogy megnyerje a bajnokságot – Vettel

2025.03.26. 13:03
Hamiltonnak (balra) sikerül az, ami Vettelnek (jobbra) nem jött össze a Ferrarival? (Fotó: AFP)
A korábbi Formula–1-es versenyző, Sebastian Vettel szurkol Lewis Hamilton ferraris sikeréért.

A Ferrari legutóbb 2007-ben nyert egyéni bajnokságot, míg az újabb konstruktőri címre 2008 óta vár – egyelőre sikertelenül, és bár a mostani idény előtt úgy tűnt, minden eddiginél jobb esélye nyílhat, az első két versenyhétvége nem a várakozásai szerint alakult. A múlt hétvégi Kínai Nagydíj sprintidőmérőjén és sprintversenyén is elsőként záró, majd a másnapi futamról utólag kizárt Lewis Hamilton is érzi, nem kis fába vágta bele a fejszéjét, de nem titkolt célja továbbra is az, hogy sikerre vezesse a maranellóiakat, egyúttal megszerezze velük az első, míg összességében a rekordot jelentő nyolcadik bajnoki címét. 

Az olasz istállónál 2015 és 2020 között versenyző, s ezen időszak alatt összesen tizennégy alkalommal a dobogó felső fokán ünneplő Sebastian Vettel is szorít a korábbi nagy riválisának, hogy elérje a célját – a négyszeres vb-első erről a BBC Sportsworld című podcastjében beszélt még az idénynyitó után.

Nekem azért nem jött össze, mert Lewis ott volt – utalt arra, hogy az olaszokkal 2017-ben, majd 2018-ban is esélye volt a végső sikerre, ám a Mercedesszel sikert sikerre halmozó brit az útját állta. – Meglátjuk, ő most mire megy. De szurkolok neki. Sokáig versenyeztünk egymás ellen, és eléggé jól kijövünk. Jelenleg messze ő a legszókimondóbb versenyző a rajtrácson, a pályán mutatott képességeit nem szükséges külön említeni."

„Úgy gondolom, az elért eredményei és a statisztikái magukért beszélnek, és nagyszerű látni, hogy még mindig a mezőnyben van, és megvan a befolyása, amit pozitívan használ. Természetesen szorítok neki, hogy megnyerje a bajnokságot, de ott van Charles (Leclerc) is, akivel már versenyeztem. Erős párost alkotnak, ám sok mindennek kell összeállnia ahhoz, hogy az utolsó versenyeken még harcban legyenek a bajnoki címért. Meglátjuk, hogyan alakul, biztos szoros lesz, nem írok le senkit előre" – tette hozzá. 

A Ferrari két versenyhétvége után mindössze 17 pontot szerzett, és a Williams mögött az ötödik helyet foglalja el a konstruktőri tabellán, miközben az éllovas McLaren neve mellett 78 pont áll. Igaz, a nagy lemaradáshoz jelentős mértékben hozzájárult, hogy a maranellóiak mindkét versenyzőjét diszkvalifikálták a vasárnapi futamról. A monacói, brit kettős eredetileg az ötödik és hatodik helyen szelte át a célvonalat. 

18. KÍNAI NAGYDÍJ
MÁRCIUS 21., PÉNTEK
Szabadedzés1. Norris 1:31.504
Sprintidőmérő1. Hamilton 1:30.849
MÁRCIUS 22., SZOMBAT
Sprintverseny1. Hamilton, 2. Piastri, 3. Verstappen
Időmérő1. Piastri 1:30.641
MÁRCIUS 23., VASÁRNAP
A verseny1. Piastri, 2. Norris, 3. Russell
KÖVETKEZŐ VERSENYEK
Japán Nagydíj, Szuzukaáprilis 6., 7.00
Bahreini Nagydíj, Szahíráprilis 13., 17.00
Szaúd-arábiai Nagydíj, Dzsiddaáprilis 20., 19.00

 

 

Legfrissebb hírek

A Cadillac amerikai fényezéssel ünnepel a Brit Nagydíjon – képek

F1
11 órája

A McLaren különleges fényezéssel készül a Brit Nagydíjra – képek

F1
2026.06.30. 18:42

A sokkoló évkezdet után a Hungaroringen érne el áttörést az Aston Martin

F1
2026.06.30. 16:57

Russell akkor lehet világbajnok, ha nem agyal, hanem „csak vezet”

F1
2026.06.30. 15:18

Tanácstalanság a Ferrarinál – teljesen eltűnt a tempó a spielbergi versenyen

F1
2026.06.29. 13:35

Red Bull: Idén először megvolt a teljesítmény a győzelemhez

F1
2026.06.28. 18:49

Verstappen és Antonelli végig kergette, de Russell kitartott az élen Spielbergben

F1
2026.06.28. 16:30

Ferrari: Kissé furcsa, amikor sárga zászló mellett szerzed meg a pole pozíciót

F1
2026.06.27. 20:07
Ezek is érdekelhetik