Több csapat és a Pirelli szállítmánya is késve érkezett meg Kínába – az FIA engedményt tett

H. L.H. L.
2025.03.19. 13:07
Kínában több csapattagra is hosszú éjszaka vár (Fotó: AFP)
Logisztikai problémákba ütközött a Formula–1: több csapat, valamint a hivatalos gumibeszállító, a Pirelli szállítmányai is késve érkeztek meg a hétvégi Kínai Nagydíjnak otthont adó Sanghajba.

A Formula–1 mezőnye vasárnap még Ausztráliában csapott össze, pénteken közép-európai idő szerint 4 óra 30 perckor azonban az első és ezúttal egyetlen szabadedzéssel máris veszi kezdetét az év második versenyhétvégéje, a Kínai Nagydíj. Az idő szűkössége miatt egyébként sincsenek könnyű helyzetben ilyenkor a résztvevők, de most a tapasztalt járatkésesek okán több csapat és a hivatalos gumibeszállító, a Pirelli is komoly bajba került, hiszen felszereléseik csak késve érkeztek meg Sanghajba. 

A Nemzetközi Automobil-szövetség (FIA) is megerősítette, hogy logisztikai problémák adódtak az Ausztráliából Kínába költözés során, de jelezte, a Pirelli szerdán végül hozzáférhetett az eszközeihez a bokszutcában. A jelentések szerint a csapatok közül legalább négyen, a McLaren, a Red Bull, a Mercedes és az Aston Martin is érintett, de kisebb mértékben több más csapat előkészületeire is hatással voltak a történtek. Az említett négy istálló helyi idő szerint szerda késő délután kezdhette el kipakolni a rakományokat, és foghatott neki a versenygépei megépítésének, miután a repülőjárata legalább nyolc óra késéssel landolt a helyszínen. 

Hiába a késések, a szövetség és a csapatok nem aggódnak amiatt, hogy ne készülnének el az autók a sprinthétvége egyetlen szabadedzésére, és ezt elősegíti az is, hogy az FIA engedményt tett a résztvevőknek a kijárási tilalom kapcsán, és szerdán lehetővé teszi a számukra, hogy öt és fél órával tovább dolgozzanak. Igaz, az engedmény csapatonként összesen hat alkalmazottra vonatkozik, akik kizárólag a gumik előkészítésén munkálkodhatnak. 

18. KÍNAI NAGYDÍJ
MÁRCIUS 21., PÉNTEK
Szabadedzés4.30–5.30
Sprintidőmérő8.30–9.14
MÁRCIUS 22., SZOMBAT
Sprintverseny4.00–5.00
Időmérő8.00–9.00
MÁRCIUS 23., VASÁRNAP
A verseny (56 kör, 305.066 km) rajtja8.00
KÖVETKEZŐ VERSENYEK
Japán Nagydíj, Szuzukaáprilis 6., 7.00
Bahreini Nagydíj, Szahíráprilis 13., 17.00
Szaúd-arábiai Nagydíj, Dzsiddaáprilis 20., 19.00

 

Legfrissebb hírek

Norris Colapinto eltiltását követeli: Vannak olyan versenyzők, akiknek nem kellene az F1-ben lenniük

F1
Tegnap, 19:23

A csapattársát és Norrist is kiütő Colapinto 5 helyes rajtbüntetést kapott a Bahreini Nagydíjra – hivatalos

F1
Tegnap, 18:05

Russellt magabiztossággal tölti el az azeri siker: Az a célom, hogy minden versenyt megnyerjek!

F1
Tegnap, 17:36

Verstappen megkergette Russellt Azerbajdzsánban, de folytatódott a Mercedes győzelmi sorozata

F1
Tegnap, 14:45

Sainz és Pérez is büntetést kapott – így változott az Azeri Nagydíj rajtsorrendje

F1
2026.09.25. 18:22

Antonelli bosszús a felesleges hiba miatt; Hadjar rendkívül magabiztosan tért vissza

F1
2026.09.25. 17:30

Russell megtörte a Mercedes pole-csendjét; Antonelli már a Q1-ben autót tört Azerbajdzsánban

F1
2026.09.25. 15:10

Verstappen vette át a vezetést Russell és Hamilton előtt az utolsó azeri edzésen

F1
2026.09.25. 11:35