A Honda bízik benne, hogy a jövőben még együtt dolgozhat Verstappennel

H. L.H. L.
2025.04.28. 16:11
null
Verstappen útja az Aston Martinhoz vezethet? (Fotó: AFP)
A jövőre már a Formula–1-es Aston Martinnak motorokat szállító Honda elnöke, Vatanabe Kodzsi bízik benne, hogy a jövőben még együtt dolgozhat Max Verstappennel.

Mint ismert, a Red Bull és a Honda útjai a mostani idény végén különválnak, a „vörös bikák" a Forddal lépnek partnerségbe, és használnak saját gyártású motorokat, míg a japán gyártó az Aston Martin kizárólagos beszállítója lesz. Max Verstappen révén az osztrák alakulat győzelemmel ajándékozhatta meg a Hondát az utolsó közös Japán Nagydíjon, de a holland versenyző már akkor jelezte, szívesen dolgozna még együtt a japánokkal a jövőben, így egyelőre nem vesz végleges búcsút tőlük. 

Az érdeklődés kölcsönös, legutóbb a Honda elnöke, Vatanabe Kodzsi a Telegraafnak adott nyilatkozatában beszélt arról, hogy reméli, lesz még lehetőség a közös folytatásra. „Először is mindent meg fogunk tenni annak érdekében, hogy hozzásegíthessük az ötödik világbajnoki címéhez az idén. Ezután természetesen már az Aston Martinnal folytatott együttműködésünkre fogunk összpontosítani. De őszintén szólva bízom benne, hogy a Hondának lesz még lehetősége együtt dolgozni Verstappennel. Szívből remélem."

Verstappen a dobogó tetején ünnepelhetett Japánban (Fotó: AFP)

„Sokszor beszélgettem vele, és mindig pozitívan viszonyult a hozzáállásunkhoz és mentalitásunkhoz. Max nagyon jól kommunikál a Honda mérnökeivel. Világosan beszél, és ennek köszönhetően a mérnökök a legnagyobb rajongói lettek, és nagyon elkötelezettek. Az emberek gyakran csak a sportolót látják, de én Max emberi oldalát is mélyen tisztelem" –tette hozzá. 

Arra, hogy a felek közötti együttműködés akár szünet nélkül is folytatódjon, egyre nagyobb esély van, hiszen kérdéses, hogy a négyszeres világbajnok kitölti-e a 2028 végéig szóló szerződését a Red Bull-lal, és több szakértő, korábbi versenyző, köztük Martin Brundle szerint is a silverstone-i csapat lehet a pilóta következő állomása. 

F1
2025.04.27. 12:30

Alonso mindenképpen versenyezni akar 2026-ban, de az Aston Martin félreállítja Verstappen miatt?

„Mindig ott leszek, hogy segítsem a csapatot."
4. MIAMI NAGYDÍJ
MÁJUS 2., PÉNTEK
Szabadedzés18.30–19.30
Sprintidőmérő22.30–23.14
MÁJUS 3., SZOMBAT
Sprintverseny18.00–19.00
Időmérő22.00–23.00
MÁJUS 4., VASÁRNAP
A verseny (57 kör, 308.326 km) rajtja22.00
KÖVETKEZŐ VERSENYEK
Emilia-romagnai Nagydíj, Imolamájus 18., 15.00
Monacói Nagydíj, Monte-Carlomájus 25., 15.00
Spanyol Nagydíj, Barcelonajúnius 1., 15.00

 

Legfrissebb hírek

Norris Colapinto eltiltását követeli: Vannak olyan versenyzők, akiknek nem kellene az F1-ben lenniük

F1
9 órája

A csapattársát és Norrist is kiütő Colapinto 5 helyes rajtbüntetést kapott a Bahreini Nagydíjra – hivatalos

F1
10 órája

Russellt magabiztossággal tölti el az azeri siker: Az a célom, hogy minden versenyt megnyerjek!

F1
11 órája

Verstappen megkergette Russellt Azerbajdzsánban, de folytatódott a Mercedes győzelmi sorozata

F1
13 órája

Sainz és Pérez is büntetést kapott – így változott az Azeri Nagydíj rajtsorrendje

F1
2026.09.25. 18:22

Antonelli bosszús a felesleges hiba miatt; Hadjar rendkívül magabiztosan tért vissza

F1
2026.09.25. 17:30

Russell megtörte a Mercedes pole-csendjét; Antonelli már a Q1-ben autót tört Azerbajdzsánban

F1
2026.09.25. 15:10

Verstappen vette át a vezetést Russell és Hamilton előtt az utolsó azeri edzésen

F1
2026.09.25. 11:35