Megérkezett az eső Miamiba; Leclerc összetörte a Ferrarit a sprintverseny előtt – videó

H. L.H. L.
Vágólapra másolva!
2025.05.03. 17:39
Leclerc nem tud rajthoz állni a sprintversenyen (Fotó: AFP)
A Formula–1-es Ferrari monacói versenyzője, Charles Leclerc eltalálta a falat a Miami Nagydíj sprintversenye előtt a rajtrácsra vezető körén, így neki már azelőtt véget ért a minifutam, hogy valójában elkezdődött volna.

Nagyjából másfél órával a sprintverseny hivatalos rajtja előtt leszakadt az ég Miamiban, így vizes körülmények fogadták a mezőnyt, amikor megnyílt a bokszutca. A pénteki sprintversenyen a hatodik rajtkockát megszerző Charles Leclerc a rajtrácsig sem jutott el, pont az oda vezető körén hibázott, s törte össze a Ferrarit, amely jelentősen sérült, így a monacói számára már azelőtt véget ért a miniverseny, hogy valójában elkezdődött volna.

A versenyző a köztes esőgumikon volt, csapattársa, Lewis Hamilton szerint a Ferrari ezzel fölösleges kockázatot vállalt, hiszen a kivezető körön felrakhatták volna az extrém esőgumit is.

Nem a ferraris volt az egyetlen, aki hibázott, Oliver Bearman is kicsúszott a Haasszal, ám az ő autója nem sérült meg, így el tud indulni a várhatóan 18 órakor rajtoló sprintfutamon.

A sprintverseny eseményeit ide kattintva követhetik élőben. 

MIAMI NAGYDÍJ, A SPRINTVERSENY RAJTSORRENDJE

1.Andrea Kimi AntonelliolaszMercedes
2.Oscar PiastriausztrálMcLaren-Mercedes
3.Lando NorrisbritMcLaren-Mercedes
4.Max VerstappenhollandRed Bull-Honda
5.George RussellbritMercedes
6.Charles LeclercmonacóiFerrari
7.Lewis HamiltonbritFerrari
8.Alexander AlbonthaiföldiWilliams-Mercedes
9.Isack HadjarfranciaRacing Bulls-Honda
10.Fernando AlonsospanyolAston Martin-Mercedes
11.Nico HülkenbergnémetSauber-Ferrari
12.Esteban OconfranciaHaas-Ferrari
13.Pierre GaslyfranciaAlpine-Renault
14.Liam Lawsonúj-zélandiRacing Bulls-Honda
15.Carlos SainzspanyolWilliams-Mercedes
16.Lance StrollkanadaiAston Martin-Mercedes
17.Jack DoohanausztrálAlpine-Renault
18.Cunoda JukijapánRed Bull-Honda
19.Gabriel BortoletobrazilSauber-Ferrari
20.Oliver BearmanbritHaas-Ferrari

 

Legfrissebb hírek

A Williams új külsőt villantott a 2026-os idény előtt – videó

F1
9 órája

Jack Doohan a Haasnál folytatja – hivatalos

F1
13 órája

A Ferrari a leggyorsabb, a Mercedes a legszorgalmasabb volt a bejáratáson – képek

F1
2026.01.31. 17:11

A Ferrari megvillant a végén: Hamiltoné az első teszthét legjobb ideje – képek

F1
2026.01.30. 18:46

A Ferrari emelt a tempón; Alonso pályán a merész Aston Martinnal – képek

F1
2026.01.30. 13:49

Gondok a McLarennél; az Aston Martin pályára hajtott, majd megállt a 4. tesztnapon – képek

F1
2026.01.29. 18:26

Alig egy órával a tesztnap vége előtt pályán az Aston Martin is! – videó

F1
2026.01.29. 17:27

A Mercedes mindenki előtt; a Red Bull alkatrészekre vár; az Aston Martin egyelőre sehol – képek

F1
2026.01.29. 10:22
Ezek is érdekelhetik