Meghallgatták a versenyzőket, az FIA enyhített a sokat bírált szabályokon

H. L.H. L.
Vágólapra másolva!
2025.05.14. 19:38
Az FIA-elnök meghátrált (Fotó: AFP)
A Nemzetközi Automobil-szövetség (FIA) hivatalosan is megerősítette, hogy több elemében is enyhített a sokat bírált szabályon, amely a résztvevők helyes magatartását írja elő, és büntethetővé teszi többek között a káromkodást is. Emellett ugyanakkor szigorúbb szankciókat is kilátásba helyezett, mostantól rajtbüntetés is kiszabható a hivatalos személyek elleni tiszteletlenségért.

A Nemzetközi Automobil-szövetség (FIA) január végén több büntetési irányelvvel is kiegészítette sportkódexet, és a „hírhedt” B-függelék minden eddiginél szigorúbban meghatározta, milyen magatartást vár el a versenyzőktől az égisze alá tartozó hét világbajnokságban. A kiszabható pénzbüntetések mértéke, illetve többszöri szabálysértés esetén eltiltást és pontlevonást is kilátásba helyező változtatások miatt óriási össztűz zúdult az elnök, Mohammed ben-Szulajemre, mert alapvetően az ő nyomására történtek a módosítások. Noha a szövetség sokáig kitartott az új irányelv mellett, az elnök a Szaúdi Nagydíj után jelezte, fontolóra veszi a kérdéses szabályok újbóli módosítását.

F1
2025.04.29. 10:18

Az FIA enyhíthet a versenyzők által sokat kritizált szabályon

Verstappen a Szaúdi Nagydíjon pont az esetleges szankciótól tartva nem fejtette ki a véleményét a büntetéséről.

 

Az FIA szerda délután hivatalossá is tette a változtatásokat, melynek részeként felére csökken a kiszabható pénzbírság (első szabálysértésnél teljes egészében fel is függeszthető lesz), valamint élesen elválnak egymástól az ellenőrzött és a nem ellenőrzött környezetben elkövetettek kihágások is. Az előbbi csoportba tartoznak a sajtótájékoztatók, az interjúk, valamint a dobogós ceremóniák, míg utóbbiba a rádióban elhangzottak, illetőleg az olyan helyszínek, ahol az illető nincs tudatában annak, hogy szavait rögzítik.

Az FIA a rasszista és a diszkriminatív megnyilvánulásokkal szemben továbbra is határozottan és következetesen fog fellépni, mint ahogyan a hivatalos személyek elleni tiszteletlenség is súlyosabb szankciókat vonhat maga után. Utóbbi mostantól sportbüntetéssel is járhat, aminek értelmében a Formula–1-ben, a Formula–2-ben, a Formula–3-ban és a Formula–E-ben ezentúl legalább három rajthelyes hátrasorolással sújtják azt a versenyzőt a soron következő eseményre, aki adott versenyhétvégén, de nem sprintfutamon vagy a versenyen vét a szabály ellen. Ha egy csapattag követ el kihágást azonos körülmények között, akkor mindkét pilóta három rajthelyes büntetést kap. Abban az esetben, ha a szabálysértés versenyszituációban történik a versenyző vagy egy csapattag által, 5 másodperces vagy annál súlyosabb időbüntetés szabható ki.

5. EMILIA-ROMAGNAI NAGYDÍJ
MÁJUS 16., PÉNTEK
1. szabadedzés13.30–14.30
2. szabadedzés17.00–18.00
MÁJUS 17., SZOMBAT
3. szabadedzés12.30–13.30
Időmérő16.00–17.00
MÁJUS 18., VASÁRNAP
A verseny (63 kör, 309.049 km) rajtja15.00
KÖVETKEZŐ VERSENYEK
Monacói Nagydíj, Monte-Carlomájus 25., 15.00
Spanyol Nagydíj, Barcelonajúnius 1., 15.00
Kanadai Nagydíj, Montrealjúnius 15., 20.00

 

 

Legfrissebb hírek

A Williams új külsőt villantott a 2026-os idény előtt – videó

F1
Tegnap, 15:08

Jack Doohan a Haasnál folytatja – hivatalos

F1
Tegnap, 11:32

A Ferrari a leggyorsabb, a Mercedes a legszorgalmasabb volt a bejáratáson – képek

F1
2026.01.31. 17:11

A Ferrari megvillant a végén: Hamiltoné az első teszthét legjobb ideje – képek

F1
2026.01.30. 18:46

A Ferrari emelt a tempón; Alonso pályán a merész Aston Martinnal – képek

F1
2026.01.30. 13:49

Gondok a McLarennél; az Aston Martin pályára hajtott, majd megállt a 4. tesztnapon – képek

F1
2026.01.29. 18:26

Alig egy órával a tesztnap vége előtt pályán az Aston Martin is! – videó

F1
2026.01.29. 17:27

A Mercedes mindenki előtt; a Red Bull alkatrészekre vár; az Aston Martin egyelőre sehol – képek

F1
2026.01.29. 10:22
Ezek is érdekelhetik