Két helyszín, három teszt és egy szombati futam – az F1 több bejelentést tett 2026 kapcsán

H. L.H. L.
Vágólapra másolva!
2025.06.30. 12:53
Jövőre szombaton lesz az azeri futam (Fotó: AFP)
A Formula–1 vezetősége és a Nemzetközi Automobil-szövetség (FIA) hétfőn hivatalosan is megerősítette, hogy három kollektív teszt fogja megelőzni a 2026-os világbajnokságot, miközben az Azeri Nagydíj versenyét vasárnapról szombatra tett át.

Az autók és az erőforrások is óriási változásokon mennek át 2026-ra, és az átfogó szabályváltoztatások miatt a Formula–1-es csapatoknak, valamint a versenyzőknek a megszokottnál több időre lesz szüksége, hogy felkészüljön a sportág történetében új korszakot nyitó idényre. Az F1 vezetősége és a Nemzetközi Automobil-szövetség (FIA) hétfőn hivatalosan is megerősítette, hogy jövőre három tesztet fognak tartani. 

Az első, zárt ajtók mögött lezajló gyakorlásra a résztvevők által nagyon jól ismert Circuit de Barcelona-Catalunyán kerül sor január 26. és 30. között. Noha a felkészülés öt napot ölel fel, adott csapat ebből hármat fordíthat munkára. A Cadillackel kiegészülő mezőny Spanyolország után Bahrein felé veszi az irányt, ahol először február 11. és 13., majd február 18. és 20. között gyűjtheti az adatokat a március 6. és 8. között rendezendő idénynyitó Ausztrál Nagydíj előtt. 

Noha az F1 már korábban közzétette 2026-os tervezett versenynaptárat, most egy kisebb módosításról tett bejelentést: az eredetileg szeptember 27-i azeri versenyt egy nappal előrébb hozta, így a futam szeptember 26-án, szombaton rajtol el. Ennek értelmében a teljes hétvégi program eltolódik, vagyis az első két szabadedzést csütörtökön, a harmadik gyakorlást és az időmérőt pedig pénteken bonyolítják le, amire a közlés szerint a nemzeti ünnep miatt volt szükség. 

A Forma–1 2026-os versenynaptára
Március 6-8.: Ausztrál Nagydíj, Melbourne
Március 13-15.: Kínai Nagydíj, Sanghaj
Március 27-29.: Japán Nagydíj, Szuzuka
Április 10-12.: Bahreini Nagydíj, Szahír
Április 17-19.: Szaúdi Nagydíj, Dzsidda
Május 1-3.: Miami Nagydíj, Miami
Május 22-24.: Kanadai Nagydíj, Montreal
Június 5-7.: Monacói Nagydíj, Monte-Carlo
Június 12-14.: Spanyol Nagydíj, Barcelona
Június 26-28.: Osztrák Nagydíj, Spielberg
Július 3-5.: Brit Nagydíj, Silverstone
Július 17-19.: Belga Nagydíj, Spa-Francorchamps
Július 24-26.: MAGYAR NAGYDÍJ, HUNGARORING
Augusztus 21-23.: Holland Nagydíj, Zandvoort
Szeptember 4-6.: Olasz Nagydíj, Monza
Szeptember 11-13.: Madridi Nagydíj, Madrid
Szeptember 24-26.: Azeri Nagydíj, Baku
Október 9-11.: Szingapúri Nagydíj, Szingapúr
Október 23-25.: Egyesült Államok Nagydíja, Austin
Október 30.-november 1.: Mexikói Nagydíj, Mexikóváros
November 6-8.: Brazil Nagydíj, Sao Paulo
November 19-21.: Las Vegas-i Nagydíj, Las Vegas
November 27-29.: Katari Nagydíj, Doha
December 4-6.: Abu-Dzabi Nagydíj, Abu-Dzabi

 

Legfrissebb hírek

Villamossal viszik körbe Budapesten a Red Bull Showrunra érkezett versenyautókat

F1
2025.09.11. 11:28

F1: az Adidas lesz az Audi istálló ruházati partnere

F1
2025.09.10. 11:41

A McLarennek nem volt a meg a tempója a szárnyaló Red Bull ellen Monzában

F1
2025.09.07. 17:13

Verstappen magabiztos győzelmet aratott az Olasz Nagydíjon

F1
2025.09.07. 16:25

„Soha ne mondd, hogy soha” – Leclerc még nem mondott le a győzelemről a Ferrari hazai pályáján

F1
2025.09.06. 18:40

Verstappené a pole pozíció a két McLaren előtt a monzai időmérőn

F1
2025.09.06. 15:32

Visszavonult az F1 nyolcszoros futamgyőztese, új szerepkörben folytatja

F1
2025.09.06. 13:43

Norris maradt az élen, de Leclerc ott lohol a nyakában a monzai időmérő előtt

F1
2025.09.06. 13:36
Ezek is érdekelhetik