Kiderült, milyen irányelvek mentén büntet az FIA az F1-ben

H. Á.H. Á.
2025.06.26. 13:17
null
George Russell (Fotó: Getty Images)
A Nemzetközi Automobil-szövetség (FIA) hivatalos honlapján megjelent két PDF-fájl, amellyel az FIA Formula–1-ben alkalmazott büntetések kiosztásának átláthatóságát szerette volna növelni. A szövetség hangsúlyozza, a nyilvánosságra hozott két dokumentum nem szabályokat tartalmaz, csupán iránymutatásokat az F1-es versenyhétvégéken szolgálatot teljesítő sportbírók felé.

Az FIA honlapján a dokumentumok mellett megjelent közleményben az FIA tisztázza, azért tárták a dokumentumokat a nyilvánosság elé, hogy a pályán történt esetleges incidensek, szabálytalanságok kapcsán hozott versenybírói döntések hátterét megvilágítsák a szurkolók felé, valamint egységes alapot adjanak a döntésnek.

A két PDF közül az egyik az időbüntetéseket és a büntetőpontokat mutatja be, tisztázza, hogy milyen szabálytalanságért milyen büntetés jár, míg a másik több vezetési szabályt tisztáz és egyértelműsít – például leszögezi, hogy mikor, melyik pilóta „birtokolja” a kanyart a belső íven vagy éppen a külsőn, illetve mi számít szabályosnak a biztonsági autó mögött.

„Reméljük, hasznos lesz számunkra, hogy a média és a szurkolók jobban is megértik a szabályokat, és egyben segít megérteni azt is, hogy hogyan jutnak a bírák azokra a döntésekre, amikre” – mondta George Russell, a Nagydíjversenyzők Szövetségének (GPDA) egyik igazgatója.

 

 

Legfrissebb hírek

Norris Colapinto eltiltását követeli: Vannak olyan versenyzők, akiknek nem kellene az F1-ben lenniük

F1
2026.09.26. 19:23

A csapattársát és Norrist is kiütő Colapinto 5 helyes rajtbüntetést kapott a Bahreini Nagydíjra – hivatalos

F1
2026.09.26. 18:05

Russellt magabiztossággal tölti el az azeri siker: Az a célom, hogy minden versenyt megnyerjek!

F1
2026.09.26. 17:36

Verstappen megkergette Russellt Azerbajdzsánban, de folytatódott a Mercedes győzelmi sorozata

F1
2026.09.26. 14:45

Sainz és Pérez is büntetést kapott – így változott az Azeri Nagydíj rajtsorrendje

F1
2026.09.25. 18:22

Antonelli bosszús a felesleges hiba miatt; Hadjar rendkívül magabiztosan tért vissza

F1
2026.09.25. 17:30

Russell megtörte a Mercedes pole-csendjét; Antonelli már a Q1-ben autót tört Azerbajdzsánban

F1
2026.09.25. 15:10

Verstappen vette át a vezetést Russell és Hamilton előtt az utolsó azeri edzésen

F1
2026.09.25. 11:35