Amerikai kihívót kapott az FIA jelenlegi elnöke

Vágólapra másolva!
2025.07.04. 12:41
Tim Mayer harcba száll az FIA elnöki posztjáért (Fotó: Getty Images)
Az amerikai Tim Mayer lesz a Nemzetközi Automobil-szövetséget (FIA) jelenleg vezető Mohammed ben-Szulajm kihívója az FIA decemberi elnökválasztásán.

A McLaren-társalapító Teddy Mayer fia, egykori versenybíró pénteken, a Formula–1-es Brit Nagydíjnak éppen otthont adó Silverstone-ban jelentette be döntését. Az 59 éves szakember tavaly novemberben akarata ellenére hagyta el az FIA-t – később azt állította, hogy ben-Szulajm egyik asszisztense rúgta ki SMS-ben, amit azonban a szervezet tagad.

Amit jelenleg látok, az a vezetés kudarca” – mondta pénteki sajtótájékoztatóján Tim Mayer, hozzátéve, hogy az elmúlt fél évben a kampányán dolgozott. A projektjét óriási feladatnak nevezte, tekintve, hogy a legutóbbi alapszabály-módosítások riválisának kedveznek, neki pedig mindössze öt hónapja van arra, hogy elnyerje a tagszövetségek szavazatait. Az FIA júniusban nagy többséggel szavazta meg ezeket a módosításokat, amelyek a kritikusok szerint a korábbiaknál nehezebbé teszik az egyesült arab emírségbeli elnök újraválasztásának megakadályozását. Mayer azonban bízik abban, hogy le tudja győzni az akadályokat.

Az a feladat, hogy elmagyarázzuk a világnak, mi miért tudnánk jobban teljesíteni. Világossá kell tennünk, hogyan tudunk értéket teremteni és átalakítani az FIA-t.

A 63 esztendős ben-Szulajm 2021 decembere óta vezeti az FIA-t, ő az első nem európai ebben a tisztségben.

 

 

Legfrissebb hírek

A Ferrari kitűzte az autóbemutatója időpontját

F1
2025.12.19. 12:23

Máris 2026-ra hangolnak az F1-ben, új szakkifejezések várnak ránk

F1
2025.12.19. 07:00

Verstappen új rajtszámmal vág neki a 2026-os idénynek

F1
2025.12.18. 11:10

Formula–1: a Portugál Nagydíj hat év után tér vissza a versenynaptárba

F1
2025.12.16. 10:50

Marko: Bebizonyítottuk, hogy Horner mindenről hazudott

F1
2025.12.15. 16:08

Képes összeállítás Lando Norrisról, a Formula–1 új királyáról

Képes Sport
2025.12.14. 12:21

Lando Norris Taskentben átvette az F1-es világbajnoki trófeát

F1
2025.12.12. 20:30

F1: a Honda győzelemre tör az Astonnal

F1
2025.12.12. 09:42
Ezek is érdekelhetik