F1 75: Rindt az utolsó kanyarban előzte meg a hibázó Brabhamet

I. SZ.I. SZ.
2025.07.08. 14:34
null
Jochen Rindt hibába hajszolta Jack Brabhamet Monacóban (Fotó: Getty Images)
A Formula–1 idén ünnepli az első világbajnoki idény 75. évfordulóját, ennek apropóján indítottuk el sorozatunkat, amelyben mind a 75 korábbi idény legemlékezetesebb versenyére visszatekintünk. Az 1970-es idény Jochen Rindtről szólt, az osztrák úgy lett világbajnok, hogy négy futammal az idény vége előtt halálos balesetet szenvedett Monzában. Előtte öt futamot nyert meg, az elsőt Monacóban úgy, hogy a célegyenestre fordulva állt az élre.

 

A Lotus 1967 óta használta a 49-es modelljének különféle változatait, Jim Clark is nyert vele versenyt, Graham Hill világbajnok lett 1968-ban. Mivel az új 72-es modell még nem állt készen a versenyzésre 1970 elején, Colin Chapman csapata még mindig a korábbi sikergép módosított változatát nevezte a Monacói Nagydíjra. Az osztrák Jochen Rindt és a brit John Miles indult a Lotus színeiben, míg Graham Hill Rob Walkert privát autójában állt rajthoz.

A hároméves autó az időmérőn még nem volt versenyképes, Rindt a nyolcadik rajtkockát szerezte meg, Miles nem is tudta kvalifikálni magát a versenyre, az ötszörös monacói győztes Hill kicsúszott az időmérőn, de mért kör nélkül is elindulhatott az utolsó helyről. Az edzést a vb-címvédő Jackie Stewart zárta az élen, Ken Tyrrell a Matra kasztniját Marchra cserélte, azzal ugyanis használhatta a Ford-Cosworth-motort.

A rajt után is Stewart vezetett a szintén Marchot kormányzó Chris Amon és a saját csapatával induló Jack Brabham előtt. A dél-afrikai idénynyitót megnyerő Brabham a 22. körben megelőzte Amont, feljött a második helyre. Rindt még ekkor is csak a hatodik helyen haladt, A 80 körös verseny harmadánál Stewart motorhiba miatt visszaesett, Brabham állt az élre, rá tapadt Amon, míg Rindt beragadt a mclarenes Denny Hulme és a Matrát kormányzó Henri Pescarolo mögé az ötödik helyre.

Ahogy a korábbi években, ezúttal is Dél-Afrikában kezdődött és Mexikóban ért véget az idény, amely 13 futammal az addigi leghosszabb világbajnokság volt. Rindt mellett másik két áldozatot követelt az év, Bruce McLaren tesztelés közben, Piers Courage a Holland Nagydíjon elszenvedett balesetébe halt bele. A McLaren irányítását az amerikai Teddy Mayer vette át. Az évet győzelemmel kezdő Jack Brabham a szezon végén visszavonult.

A vb végeredménye: 1. Jochen Rindt (osztrák, Lotus-Ford) 45 pont, 2. Jacky Ickx (belga, Ferrari) 40, 3. Clay Regazzoni (svájci, Ferrari) 33. Konstruktőrök: 1. Lotus-Ford 59, 2. Ferrari 52, 3. March-Ford 48

Ez is 1970-ben történt

A franciát megelőzte, Hulme váltóhiba miatt visszacsúszott, majd a 61. körben Amon autója megadta magát. Rindt 14 másodperces hátrányból vette üldözőbe Brabhamet az utolsó 19 körben, és még négy körrel a leintés előtt is kilenc másodperc volt az osztrák lemaradása. Ám az utolsó körre utolérte a háromszoros bajnokot, szorosan a nyomában haladt kanyarról kanyarra, Brabham pedig tudta, hogy veszélyben a győzelme. Akkora volt a nyomás az ausztrálon, hogy a célegyenesre fordító kanyarban túl későn fékezett, nekicsúszott a szalmabáláknak, és Rindt elment mellette. Csak néhány száz méteren vezetett, de az a legfontosabb szakasza volt a versenynek – a kockás zászlót tartó ember a célvonalnál le sem intette, mert Brabhamet várta…

Brabham még vissza tudott térni a pályára, és Pescarolo előtt célba ért a második helyen.

Rindt a Lotus új 72-es típusát megkapva sorozatban négy győzelmet aratott, az Olasz Nagydíjra 20 pontos előnnyel érkezett. Monzában az időmérőn halálos balesetet szenvedett – a hátralévő négy versenyen senki sem tudta megelőzni, így az F1 történetének egyetlen posztumusz világbajnoka lett.

MONACÓI NAGYDÍJ
1970. május 10., Monte-Carlo
80 kör, 251.6 km
1. Jochen Rindt (osztrák, Lotus-Ford)
2. Jack Brabham (ausztrál, Brabham-Ford) 23.1 másodperc hátrány
3. Henri Pescarolo (francia, Matra) 51.4 mp h.

Az utolsó kör

Egy kör Monacóban 1970-ben Graham Hill autójában, Graham Hill narrálásával

 

1969: Jackie Stewart és Jochen Rindt klasszikus csatát vívott Silverstone-ban
1968: tragikus idény legnehezebb versenyén brillírozott Jackie Stewart
1967: Jim Clark körhátrányból állt az élre, mielőtt jött az utolsó körös dráma
1966: Scarfiotti beugróként nyerte meg az Olasz Nagydíjat a Ferrarival
1965: az utolérhetetlen Jim Clark a Nürburgringet is legyőzte
1964: egy körön múlt Jim Clark címvédése 1964-ben Mexikóban
1963: Spában vette kezdetét Jim Clark 1963-as dominanciája
1962: Jim Clark beragadt a rajtnál, Graham Hill egérutat nyert a vb-csatában
1961: német riválisa tragédiája után lett az első amerikai világbajnok Phil Hill
1960: Stirling Moss Monacóban megszerezte a Lotus első győzelmét
1959: Jack Brabham a célba tolta az autóját Sebringben
1958: Ferrari-csapatutasítás döntött a vb-címről a tragédiák évében
1957: Fangio az utolsó győzelméért az életét is kockára tette
1956: Peter Collins a saját vb-esélyét feláldozva adta át Ferrariját Fangiónak
1955: Stirling Moss nyerte a Fangio elleni Mercedes-csatát Angliában
1954: Fangio első hazai győzelme a Ferrari sikertelen óvása után
1953: a sorozat első igazi klasszikusa volt az 1953-as Francia Nagydíj
1952: Belgiumban kezdődött Alberto Ascari egyeduralma
1951: a Ferrari Angliában szerezte meg első futamgyőzelmét
1950: így kezdődött minden 75 évvel ezelőtt Silverstone-ban
SOROZATUNK KORÁBBI RÉSZEI

 

 

Legfrissebb hírek

Mogyoródi motorhome-mustra – a Formula–1 háttere

Képes Sport
2026.08.09. 14:09

A csapatfőnök szerint a McLarennél nem mondtak le a címvédésről

F1
2026.08.07. 17:00

Eddig Kimi Antonelli a legnagyobb nyertese, míg George Russell a vesztese az F1-es idénynek

F1
2026.08.07. 09:30

Magyar Nagydíj: méltó a kerek évfordulóhoz – Formula–1-es képösszeállítás

Képes Sport
2026.08.01. 16:10

Kimi Antonelli: a semmiből az F1 csúcsára!

F1
2026.08.01. 09:45

Népsport: Lángok közt született legenda

Népsport
2026.08.01. 09:08

Keresztes Krisztián: Eltipornak, ha nem vagyunk elég gyorsak és erősek

Légiósok
2026.07.30. 13:50

Európában zárulhat az idei F1-es szezon, jövőre is 24 futammal terveznek

F1
2026.07.29. 19:18