A McLaren csakis arra összpontosít, hogy megtörje Verstappen lendületét

H. L.H. L.
2025.10.25. 17:48
null
Piastri előnye folyamatosan csökken az egyéni összetettben (Fotó: AFP)
A Formula–1-es McLaren csapatfőnöke, Andrea Stella világossá tette, hogy elsődleges céljuk megállítani Max Verstappent. A wokingiak nem szeretnék, hogy kicsússzon a kezeik közül az egyéni cím.

Bár a McLaren már a Szingapúri Nagydíjon megvédte a konstruktőri címét, egyáltalán nem biztos, hogy valamelyik versenyzője hódítja el az egyéni címet. Ugyan versenyzői, Oscar Piastri és Lando Norris foglalja el az első két helyet az összetettben, a továbbra is fejlesztő Red Bull-lal egyre magabiztosabb Max Verstappen folyamatosan csökkenti a lemaradását a pároshoz képest, és az elmúlt hétvégéken az ausztrálhoz 64, míg a brithez 44 ponttal közelített. 

A McLaren a közvélemény szerint néha már-már túlzott mértékben igyekszik a pilótái közötti egyenlőség elérésére, és adott esetben aktívan bele is szól a küzdelem alakulásába. Norris Szingapúrban a rajt után koccant a csapattársával, míg az austini sprintversenyen Piastri volt az, aki elindította a mindkét McLaren kiesését okozó rajtbalesetet. 

Az istálló mindkettő eset után vizsgálódott, először a brit felelősségét állapította meg, és egyfajta büntetésként meghatározta, hogy onnantól fogva Piastri dönthet az időmérőkön, hogy elsőként vagy másodikként hajt-e ki a gyors körére, ám ezt végül eltörölte, miután az Amerikában történtek után az ausztrált találta hibásnak. 

A wokingiak csapatfőnöke, Andrea Stella a Mexikóvárosi Nagydíjon elég egyértelműen kijelölte csapata elsődleges célját: biztosítani kell az egyéni cím megnyerését házon belül. 

„Ahogy szoktuk, felülvizsgáljuk a dolgokat, amelyben a csapat és a versenyzők is nagyon nyíltan és konstruktív módon vesznek részt. Úgy gondoltuk, a folytatásra nézve a  legjobb megközelítés, ha tiszta lappal kezdünk, és kizárólag egyetlen irányra összpontosítunk: biztosítani, hogy az egyéni címet mindenképpen papayás szerezze meg. Minden más kevésbé fontos. Van valaki, aki nagy lendülettel érkezik, és a mi küldetésünk az, hogy megtörjük ezt a lendületet, és hogy újra a mi oldalunkon legyen ez a lendület.”

5. MEXIKÓVÁROSI NAGYDÍJ
OKTÓBER 24., PÉNTEK
1. szabadedzés1. Leclerc 1:18.380
2. szabadedzés1. Verstappen 1:17.392
OKTÓBER 25., SZOMBAT
3. szabadedzés19.30–20.30
Időmérő23.00–00.00
OKTÓBER 26., VASÁRNAP
A verseny (71 kör, 305.584 km) rajtja21.00
KÖVETKEZŐ VERSENYEK
Sao Pauló-i Nagydíj, Sao Paulonovember 9., 18.00
Las Vegas-i Nagydíj, Las Vegasnovember 22., 5.00
Katari Nagydíj, Loszaílnovember 30., 17.00


 

 

Legfrissebb hírek

Így hagyhatja el Verstappen a Red Bullt – a kilépési záradékok titkai

F1
21 órája

Mogyoródi motorhome-mustra – a Formula–1 háttere

Képes Sport
2026.08.09. 14:09

A csapatfőnök szerint a McLarennél nem mondtak le a címvédésről

F1
2026.08.07. 17:00

Eddig Kimi Antonelli a legnagyobb nyertese, míg George Russell a vesztese az F1-es idénynek

F1
2026.08.07. 09:30

Magyar Nagydíj: méltó a kerek évfordulóhoz – Formula–1-es képösszeállítás

Képes Sport
2026.08.01. 16:10

Kimi Antonelli: a semmiből az F1 csúcsára!

F1
2026.08.01. 09:45

Népsport: Lángok közt született legenda

Népsport
2026.08.01. 09:08

Keresztes Krisztián: Eltipornak, ha nem vagyunk elég gyorsak és erősek

Légiósok
2026.07.30. 13:50