A Mercedes nem tudja, honnan jött a teljesítmény; Hamilton elvesztette a hetedik helyét Szingapúrban

H. L.H. L.
Vágólapra másolva!
2025.10.05. 17:45
null
Russell először nyert Szingapúrban (Fotó: AFP)
George Russell fantasztikus győzelmet aratott a Formula–1-es Szingapúri Nagydíjon, ám maga a brit és a csapat sem tudja, honnan jött a remek teljesítmény. Max Verstappennek a vártnál nehezebb versenye volt, de úgy érzi, a második hely volt a maximum, míg Lando Norris élvezte a csatákat, és szerinte nem tett semmi rosszat a csapattársa elleni csatában. A dobogóról leszoruló Oscar Piastri nem igazán adott egyértelmű válaszokat az incidenst firtató kérdésekre.

A mezőnynek nem volt ellenszere George Russellre Szingapúrban, a Mercedes brit versenyzője a szenzációs pole pozícióját követően magabiztos győzelmet aratott vasárnap, és több mint öt másodperccel szelte át a célvonalat Max Verstappen előtt, miközben a tizedik helyezett Carlos Sainz Jr.-nek már kört adott. Az egyéni vb-összetettben a negyedik helyet elfoglaló pilóta az idén másodszor, Szingapúrban először, míg pályafutását tekintve az ötödik alkalommal diadalmaskodott, miközben ő lett sorozatban a hatodik különböző versenyző, aki a dobogó felső fokán ünnepelhetett a Marina-öbölben. 

Csodálatos érzés, főleg azt követően, hogy mi történt itt néhány évvel ezelőtt! Az kissé elvesztegetett lehetőség volt, de a mai napon bepótoltuk. Nagyon hálás vagyok a csapatnak! Fantasztikus munkát végzett az egész hétvégén. Nem igazán tudjuk, honnan jött ez a teljesítmény, de nagyon-nagyon boldogok vagyunk. Igazán keményen alakult a péntekem különböző okok miatt, és nem éreztem magam kényelmesen, de mire eljutottunk az időmérő harmadik szakaszába, nagyszerűen éreztem magam az autóban, és ez az, ami számít. Az elején kissé ideges voltam, amikor megláttam, hogy Max lágy gumin van, de nagyszerűen alakult az első etap, és sikerült növelnem a különbséget.”

Verstappen újabb második helyet könyvelhetett el Szingapúrban, ám hiába szakadt meg a győzelmi sorozata, így is mindkét McLaren előtt ért célba, így még tovább csökkentette a lemaradását az egyéni vb-összetettben. A címvédő hátránya 63 pont a továbbra is vezető Oscar Piastrival szemben, míg a verseny nagy részében a nyomában loholó Lando Norris 41 ponttal előzi meg őt, amikor még hat verseny, valamint három sprintfutam van hátra az idényből.

Az aszfalt épphogy felszáradt a rajtra, és én a piszkosabb oldalról voltam kénytelen indulni. Úgy döntöttünk, hogy valami mással próbálkozunk, mert normális esetben, amint túl vagy az első kanyaron, nem tudsz előrébb kerülni, hacsak nem történik valami őrültség. Tettünk egy próbát, de nem igazán működött, szóval az első etapom a túlélésről szólt, hogy sikerüljön elég sokáig kihúznom azokon a gumikon, hogy aztán megkaphassam a keményeket.”

„Ez sikerült, de sajnos úgy érzem, az egész verseny nehéz volt, nehezebb, mint reméltem, több okból kifolyólag is. Meg kell értenünk, mi ment félre ma, de itt akkor sincs lehetőséged előzni, ha gyorsabb vagy, ha csak nincs semmi fejetlenség. Szóval úgy gondolom, hogy a második hely volt a lehető legjobb elérhető eredmény.”

Norrisnak sikerült mentenie a rosszabbul sikerült időmérő után, igaz, a rajt utáni manőverével, és azzal, hogy a McLaren bebiztosítania fennállása tizedik konstruktőri címét, nem kizárt, hogy teljesen új fejezet nyitódott a bajnoki küzdelemben. A brit ugyanis a rajt utáni pillanatokban kemény csatába bonyolódott a csapattársával, Piastrival, a két autó össze is ért a helyezkedés közben, mígnem a brit feljött a harmadik helyre. Noha az előzés nem nyerte el az ausztrál tetszését, aminek hangot is adott a rádión, a sportfelügyelők, és maga a csapat sem látta okát annak, hogy beleszóljon a harcba. 

Norris versenye onnantól fogva arról szólt, hogy megpróbálja elkapni Verstappent a második helyért, ám hiába loholt a Red Bull-os nyakában, igazi előzési helyzetbe csak egyszer került, és akkor sem tudta áthámozni magát a vetélytársán. „Az elején még csúszott, és sok részen voltak még nedves foltok. De ilyen a versenyzés, betettem a belső ívre az autót, kicsit korrigáltam, de ennél több nem történt. Remek versenyzés volt” – summázta a Piastrival történt esetet. 

Örültem volna, ha több előzési lehetőség is lett volna, de úgy érzem, minden tőlem telhetőt megtettem, és elégedett vagyok. Kemény verseny volt, és Max nem követett el egyetlen hibát sem. Volt néhány lehetőségünk, amikor egymás mellett haladtunk, és voltak jó kis küzdelmeink, de egyszerűen túl nehéz volt előzni. Erős volt a tempó, imádtam, volna, ha van esélyem George után eredni, és nyomás alá helyezhettem volna. Mindenesetre elégedett vagyok a mai nappal. Előreléptem két pozíciót, és újra megnyertük a konstruktőri bajnokságot, és ez az, aminek a leginkább örülök!”

Piastri hiába kvalifikálta magát Norris elé, azt követően, hogy a brit megelőzte őt a rajtnál, a tempót sem igazán tudta tartani a csapattársával, és megint csökkent az előnye a bajnoki tabellán. „Kemény futamon, kemény első körön vagyok túl. Egyelőre nem láttam a felvételeket, csak azt tudom, miként éltem meg az autóban ülve, szóval meg fogom nézni, mi történt. Nyilvánvalóan ez egy nagyszerű éjszaka a teljes csapat számára. Én nem ilyen futamra vágytam, azonban ma kifizetődött az elmúlt évek kemény munkája, és nagyon büszke vagyok arra, hogy részese lehetek ennek, és igazán büszke pillanat ez a csapat számára is.”

Zak Brown úgy nyilatkozott, hogy versenyzői kemény, de tiszta küzdelmet folytattak az első körben. Az ügyvezető igazgató szavaival az eset után több ízben is elégedetlenkedő Piastrit is szembesítették. „Igen, így volt. Nyilván nem gondolom, hogy bármi szándékosság lett volna benne, de összeértünk, és meg kell néznem a felvételeket, hogy láthassam, pontosan mi történt – magyarázta, majd amikor arról kérdezték, véleménye szerint a mostani eset új precedenst teremtett-e, nem adott egyértelmű választ a Sky Sports kamerái előtt. – Nem tudom, nem láttam az incidenst, szóval meg kell néznem azelőtt, hogy kommentálnám az esetet. Ebből a hétvégéből egyszerűen magunkkal kell vinnünk a tanulságokat, és meg kell néznünk, miben javulhatnánk.”

„Úgy gondolom, ha teljes egészében nézzük a hétvégét, akkor nagyon jó volt. A szabadedzések jól mentek, mint ahogyan az időmérő is, a verseny elején talán nem voltunk olyan gyorsak, de utána a futam hátralévő részében már egészen rendben volt a tempó. Persze, itt szinte lehetetlen előzni, szóval ebben nem volt több.”

A Ferrari és Lewis Hamilton újabb felejthető versenyen van túl, noha a csapat a verseny hajrájában kihasználta a kínálkozó lehetőséget, és újra kihívta a britet kerékcserére, hogy a lágyon megpróbáljon előrébb kapaszkodni, végül nem nyílt lehetősége az előzésére. Ugyanis hiába érte utol az ötödik helyre előrelépő Andrea Kimi Antonellit, a fékprobléma jelentkezett nála, és visszaesett a csapattársa, Charles Leclerc mögé. 

A hétszeres világbajnok ezt követően mindent megtett azért, hogy célba érjen és lehetőség szerint már ne veszítsen több pozíciót, azonban hiába szelte néhány tizeddel Fernando Alonso előtt a célvonalat, utólag 5 másodperces időbüntetést kapott többszörös pályakiszélesítés nyomán, így végül a nyolcadik helyen rangsorolták, s helyét az Aston Martin spanyol versenyzője örökölte meg.

SZINGAPÚRI NAGYDÍJ, A VERSENY VÉGEREDMÉNYE

1.George RussellbritMercedes-
2.Max VerstappenhollandRed Bull-Honda

5.43 mp h.

3.Lando NorrisbritMcLaren-Mercedes

6.066 mp h.

4.Oscar PiastriausztrálMcLaren-Mercedes

8.146 mp h.

5.Andrea Kimi AntonelliolaszMercedes

33.681 mp h.

6.Charles LeclercmonacóiFerrari

45.996 mp h.

7.Lewis HamiltonbritFerrari1:20.251 p h.
8.Fernando AlonsospanyolAston Martin-Mercedes1:20.667 p h.
9.Oliver BearmanbritHaas-Ferrari1:33.527 p h.
10.Carlos SainzspanyolWilliams-Mercedes1 kör h.
11.Isack HadjarfranciaRacing Bulls-Honda1 kör h.
12.Cunoda JukijapánRed Bull-Honda1 kör h.
13.Lance StrollkanadaiAston Martin-Mercedes1 kör h.
14.Alexander AlbonthaiföldiWilliams-Mercedes1 kör h.
15.Liam Lawsonúj-zélandiRacing Bulls-Honda1 kör h.
16.Franco ColapintoargentinAlpine-Renault1 kör h.
17.Gabriel BortoletobrazilSauber-Ferrari1 kör h.
18.Esteban OconfranciaHaas-Ferrari1 kör h.
19.Pierre GaslyfranciaAlpine-Renault1 kör h.
20.Nico HülkenbergnémetSauber-Ferrari1 kör h.
A BAJNOKSÁG ÁLLÁSA
PILÓTÁKGYŐZELEMDOBOGÓPONTSZERZÉSPONT
1. Oscar Piastri71420336
2. Lando Norris51419314
3. Max Verstappen4919273
4. George Russell2819237
5. Charles Leclerc517173
6. Lewis Hamilton17125
7. Andrea Kimi Antonelli11288
8. Alexander Albon1170
9. Isack Hadjar1939
10. Nico Hülkenberg1537
11. Fernando Alonso736
12. Carlos Sainz1932
13. Lance Stroll632
14. Liam Lawson530
15. Esteban Ocon728
16. Pierre Gasly520
17. Cunoda Juki720
18. Gabriel Bortoleto418
19. Oliver Bearman618
KONSTRUKTŐRÖK 
1. McLaren-Mercedes650 (már bajnok)
2. Mercedes325
3. Ferrari298
4. Red Bull-Honda290
5. Williams-Mercedes102
6. Racing Bulls-Honda72
7. Aston Martin-Mercedes68
8. Sauber-Ferrari55
9. Haas-Ferrari46
10. Alpine-Renault20

 

16. SZINGAPÚRI NAGYDÍJ
OKTÓBER 3., PÉNTEK
1. szabadedzés1. Alonso 1:31.116
2. szabadedzés1. Piastri 1:30.714
OKTÓBER 4., SZOMBAT
3. szabadedzés1. Verstappen 1:30.148
Időmérő1. Russell 1:29.158
OKTÓBER 5., VASÁRNAP
A verseny1. Russell, 2. Verstappen, 3. Norris
KÖVETKEZŐ VERSENYEK
Amerikai Nagydíj, Austinoktóber 19., 21.00
Mexikóvárosi Nagydíj, Mexikóvárosoktóber 26., 21.00
Sao Pauló-i Nagydíj, Sao Paulonovember 9., 18.00

 

 

Legfrissebb hírek

Russell magabiztos sikert aratott Szingapúrban; a McLaren konstruktőri bajnok!

F1
4 órája

Norris nem szeretné a betegségére fogni a rossz szereplést; a Williamst kizárták a szingapúri időmérőről

F1
Tegnap, 18:50

Russell varázsolt a Mercedesszel, az övé a pole pozíció Szingapúrban!

F1
Tegnap, 16:00

Formula–1: Verstappen szerint nevetséges a hűtőmellény

F1
Tegnap, 14:09

Verstappen vette át a vezetést; egy tizeden belül az első ötös a szingapúri időmérő előtt

F1
Tegnap, 11:15

Norris egyelőre lépéshátrányban, Piastri és Verstappen magabiztos Szingapúrban

F1
2025.10.03. 19:32

Piastri, Hadjar és Verstappen a top 3-ban, Russell és Lawson a falban zárta a villanyfényes edzést

F1
2025.10.03. 14:45

Alonso a leggyorsabb a szingapúri nyitányon

F1
2025.10.03. 11:12
Ezek is érdekelhetik