Colapinto megmenekült – 2026-ban is az Alpine versenyzője lesz

H. L.H. L.
Vágólapra másolva!
2025.11.07. 15:02
null
Az Alpine megtartja a jelenlegi versenyzőpárosát – Colapinto lesz Gasly csapattársa jövőre is (Fotó: AFP)
A Formula–1-es Alpine a Sao Pauló-i Nagydíj pénteki napján hivatalosan is megerősítette, hogy Franco Colapinto lesz Pierre Gasly csapattársa a 2026-os, nagy szabályváltoztatásokat hozó idényben is.

Egész évben nagy volt a bizonytalanság az Alpine háza táján, noha Pierre Gasly már korábban aláírta a szerződéshosszabbítást, sok kérdés övezte, hogy ki lesz a csapattársa. Az idényt Jack Doohan partnereként kezdte, ám már az első verseny előtt elterjed a hír, hogy az ausztrál szerződése csak bizonyos mennyiségű nagydíjra szól. A versenyzőcserére végül hat futam után került sor, amikor a Williamstől megszerzett tartalék pilóta, Franco Colapinto foglalta el a francia mellett az ülést. 

Az argentin ugyanakkor eleinte nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket, és az egyik legforróbb beszédtémává vált, hogy meg tudja-e tartani az ülését. Bár egy ponton az sem tűnt kizártnak, hogy Colapintót már idény közben félreállítják, a pilóta a nyári szünetet követően elkezdett egyre jobban teljesíteni, amivel kivívta a maradását. Az Alpine a Sao Pauló-i Nagydíj pénteki napján tett pontot a történet végére, és hivatalosan is megerősítette, hogy a nagy szabályváltoztatásokat hozó 2026-os idénynek a jelenlegi versenyzőpárosával vág neki. 

A Formula–1-es bemutatkozásom óta tisztában voltam vele, hogy a körülmények miatt óriási kihívás lesz megtartani az ülésemet ebben a sorozatban. Hosszú és nehéz út volt, és nagyon büszke vagyok, hogy megkaptam a lehetőséget arra, hogy 2026-ban is ennél a csapatnál versenyezzek, méghozzá Pierre mellett, aki nagyszerű csapattárs, és akitől a továbbiakban is nagyon sokat tanulhatok” – jelentette ki Colapinto. 

Az Alpine bejelentésével már csak három kiadó hely van a jövő évi rajtrácson: továbbra sem megerősített, hogy ki lesz Max Verstappen csapattársa, valamint az is kérdéses, kik fogják vezetni a Racing Bulls autóit. 

5. SAO PAULÓ-I NAGYDÍJ
NOVEMBER 7., PÉNTEK
Szabadedzés15.30–16.30
Sprintidőmérő19.00–20.00
NOVEMBER 8., SZOMBAT
Sprintverseny15.00–16.00
Időmérő19.00–20.00
NOVEMBER 9., VASÁRNAP
A verseny (71 kör, 305.939 km) rajtja18.00
KÖVETKEZŐ VERSENYEK
Las Vegas-i Nagydíj, Las Vegasnovember 22., 5.00
Katari Nagydíj, Loszaílnovember 30., 17.00
Abu-dzabi Nagydíj, Abu-Dzabidecember 7., 14.00

 

 

Legfrissebb hírek

A Ferrari a leggyorsabb, a Mercedes a legszorgalmasabb volt a bejáratáson – képek

F1
2026.01.31. 17:11

A Ferrari megvillant a végén: Hamiltoné az első teszthét legjobb ideje – képek

F1
2026.01.30. 18:46

A Ferrari emelt a tempón; Alonso pályán a merész Aston Martinnal – képek

F1
2026.01.30. 13:49

Gondok a McLarennél; az Aston Martin pályára hajtott, majd megállt a 4. tesztnapon – képek

F1
2026.01.29. 18:26

Alig egy órával a tesztnap vége előtt pályán az Aston Martin is! – videó

F1
2026.01.29. 17:27

A Mercedes mindenki előtt; a Red Bull alkatrészekre vár; az Aston Martin egyelőre sehol – képek

F1
2026.01.29. 10:22

F1: a Magyar Nagydíj nyújtotta a „Legjobb szurkolói élményt”

F1
2026.01.28. 19:17

A Mercedes szárnyal; gondok az Audinál és a Haasnál a 3. tesztnapon – képek

F1
2026.01.28. 18:36
Ezek is érdekelhetik