F1: Mika Häkkinen 14 éves lánya is bekerült a McLaren utánpótlásába

M. B.M. B.
2025.11.17. 10:47
null
Ella a köbön a McLarennél: Ella Häkkinen (balra) mellett Ella Stevens (középen) és Ella Lloyd (jobbra) is bekerült az istálló utánpótlásába (Fotó: X/@stopandgopod)
A tavaly és az idén is konstruktőri világbajnok McLaren Formula-1-es istálló a kétszeres vb-győztes finn Mika Häkkinen 14 éves lányát, Ellát is beválogatta az utánpótlás-nevelő programjába.

A wokingi csapat hétfői közleménye szerint az ifjú versenyző mellett két brit tehetség, Ella Stevens és Ella Lloyd is tagja lesz a programnak. Mika Häkkinen lánya a legfiatalabb hármuk közül, a lehetőséget pedig annak is köszönhetően kapta meg, hogy 2024-es bemutatkozása óta gokartban Európa-szerte ért el futamgyőzelmeket és dobogós helyezéseket.

Mika Häkkinen 1998-ban és 1999-ben nyerte vb-címeit a McLarennel, majd 2001-ben, 20 futamgyőzelemmel a háta mögött vonult vissza. Az 57 éves ex-versenyző korábban azt mondta, lánya lehet 1976 óta az első női pilóta, aki eljut a Formula-1-be.

A McLaren közleménye szerint Ella Häkkinen jövőre együléses versenyautókkal tesztel majd, s így készül fel a 2027-es szezonra.

„Miközben látom, mennyi mindent kell még megtenni azért, hogy növekedjen a női szereplők létszáma az autósportban, roppant büszke vagyok arra az előrehaladásra, amelyet mi megtettünk ebben az ügyben – fogalmazott a közleményben Zak Brown, a McLaren elnök-vezérigazgatója. – Nagyon izgalmas három tehetséges ifjú hölgyet az utánpótlás-nevelési programunkban tudni, és alig várom, hogy láthassam őket a pályákon is versenyezni.”

 

Legfrissebb hírek

Sainz és Pérez is büntetést kapott – így változott az Azeri Nagydíj rajtsorrendje

F1
8 órája

Antonelli bosszús a felesleges hiba miatt; Hadjar rendkívül magabiztosan tért vissza

F1
9 órája

Russell megtörte a Mercedes pole-csendjét; Antonelli már a Q1-ben autót tört Azerbajdzsánban

F1
11 órája

Verstappen vette át a vezetést Russell és Hamilton előtt az utolsó azeri edzésen

F1
14 órája

„Mintha kést döfnének a szívembe” – Norrist elborzasztotta a McLaren hátránya Bakiban

F1
2026.09.24. 19:38

Russell vezérletével a Mercedes kettőse a leggyorsabb a második azeri edzésen

F1
2026.09.24. 15:02

Russell nyitott az élen Azerbajdzsánban; Antonelli alatt megadta magát a Mercedes a nyitányon

F1
2026.09.24. 11:35

Antonelli a vb-cím felé robog, Verstappen Azerbajdzsánban térhet vissza a dobogó tetejére

F1
2026.09.23. 16:02