F1-idényzáró: az izgalmas verseny minden pillanata élőben az M4 Sporton

   Munkatársunktól Munkatársunktól
Vágólapra másolva!
2025.12.03. 14:26
null
Fotó: Getty Images
Mindössze 16 pont választja el az összetett pontverseny első három versenyzőjét, így 2021 után ismét Abu-Dzabiban dől el a világbajnoki cím sorsa. A hangulat garantáltan izgalmas lesz – és az M4 Sporton, valamint a Médiaklikken természetesen előfizetés nélkül, élőben követhető lesz a teljes versenyhétvége. Ujvári Máté és az M4 Sport helyszíni stábja már Abu-Dzabiban tartózkodik, hogy a kulisszák mögé is betekintést adjon a felvezető műsorokban és a közvetítésben.

A Jasz Marina különleges atmoszférája, a naplementében zajló kvalifikáció és az éjszakába nyúló futam minden évben különleges keretet ad a bajnokság utolsó futamának – idén pedig a mezőny elképesztően szoros formáját látva borítékolható, hogy az idényzáró felvonása sem hoz kevesebb feszültséget. A múlt hétvégi dohai izgalmaknak köszönhetően 16 ponton belül van a három bajnoki aspiráns – a McLarenes Lando Norris 408 ponttal vezet, őt Max Verstappen követi 396 ponttal a Red Bullal, míg Oscar Piastri a McLarennel 392 ponttal a harmadik helyen áll az összetett versenyzői pontversenyben.

Az M4 Sport ezúttal is teljes körű közvetítéssel, helyszíni stábbal és exkluzív tartalmakkal készül a magyar nézőknek. Ujvári Máté már a paddockból jelenti a legfrissebb híreket, érdekességeket és kulisszatitkokat, amelyekkel a nézők közelebb kerülhetnek a csapatokhoz és a versenyzőkhöz.

„Tűzijáték, fényshow és óriási felhajtás vár a versenyzőkre Jasz Marina versenypályán – jelentette az M4 Sport riportere a helyszínről. – Egész Abu-Dzabiban ilyenkor minden az F1-ről szól – nem nagyon tudsz megtenni a városban tíz métert anélkül, hogy ne láss egy F1-hez köthető hirdetést” – tette hozzá Ujvári Máté.

Természetesen mindenhol a bajnoki pontverseny áll a középpontban, Katarban a McLarenek csalódást okoztak: „Ugyan nem hasonlítható ez a helyzet a Mercedes 2016-os szezonjához, amikor szintén egy csapat két versenyzője volt harcban a világbajnoki címért, hiszen jelenleg Norris és Piastri még beszélnek egymással, ugyanakkor érezni a feszültséget közöttük. Viszont Katarban a leintés után Mark Webber (Piastri menedzsere) és Norris szülei együtt vacsoráztak, kedélyesen, jól elbeszélgetve – jelezve, hogy nem romlott meg véglegesen a viszony kettőjük között.”

Persze a feszültség okát nem is feltétlenül házon belül kell keresni a McLarennél – hiszen a legnagyobb okozója annak a Red Bull és Max Verstappen: „Arra nem sokan számítottak, hogy Verstappen közel százpontos hátrányból áll fel. Ugyanakkor, ha tényszerűen nézzük, az, hogy nem dőlt még el az egyéni pontverseny, kizárólag a McLaren hibás döntéseinek köszönhető. A tizenkét pontos előny egyértelműen Lando Norris mellett szól, hiszen, ha a brit a dobogón végez, akkor biztosan megnyeri a világbajnoki címet” – összegezte Ujvári Máté.

A futamhétvége minden pillanata elérhető lesz élőben a képernyőn és a Médiaklikk online platformján, előfizetés nélkül. A pénteki szabadedzésektől a vasárnapi leintésig mindent közvetít az M4 Sport – ráadásul a Formula–2 eseményei is végig követhetők lesznek, így a motorsport szerelmesei három napon át folyamatosan élvezhetik a gyorsaság ünnepét.

Formula–1 
Abu-Dzabi Nagydíj
2025. december 5., péntek
Formula–1 – Első szabadedzés: 10.30–11.30
Formula–2 – Kvalifikáció: 12.00–12.30
Formula–1 – Második szabadedzés: 14.00–15.00
2025. december 6., szombat
Formula–1 – Harmadik szabadedzés: 11.30–12.30
Formula–2 – Sprintverseny: 13.15–14.05
Formula–1 – Kvalifikáció: 15.00–16.00 (felvezető műsor 14.30-tól)
2025. december 7., vasárnap
Formula–2 – Főverseny: 10.15–11.20
Formula–1 – Pilótaparádé: 12.50–13.10
Formula–1 – Felvezető műsor: 13.15–14.00
Formula–1 – Futam: 14.00–16.00

 

Legfrissebb hírek

A Ferrari a leggyorsabb, a Mercedes a legszorgalmasabb volt a bejáratáson – képek

F1
2026.01.31. 17:11

A Ferrari megvillant a végén: Hamiltoné az első teszthét legjobb ideje – képek

F1
2026.01.30. 18:46

A Ferrari emelt a tempón; Alonso pályán a merész Aston Martinnal – képek

F1
2026.01.30. 13:49

Gondok a McLarennél; az Aston Martin pályára hajtott, majd megállt a 4. tesztnapon – képek

F1
2026.01.29. 18:26

Alig egy órával a tesztnap vége előtt pályán az Aston Martin is! – videó

F1
2026.01.29. 17:27

A Mercedes mindenki előtt; a Red Bull alkatrészekre vár; az Aston Martin egyelőre sehol – képek

F1
2026.01.29. 10:22

F1: a Magyar Nagydíj nyújtotta a „Legjobb szurkolói élményt”

F1
2026.01.28. 19:17

A Mercedes szárnyal; gondok az Audinál és a Haasnál a 3. tesztnapon – képek

F1
2026.01.28. 18:36
Ezek is érdekelhetik