A Mercedes szárnyal; gondok az Audinál és a Haasnál a 3. tesztnapon – képek

H. L.H. L.
2026.01.28. 18:36
null
A Mercedes remek formában van az idény előtti bejáratáson (Fotó: X/MercedesAMGF1)
A Formula–1-es McLaren először hajtott pályára a 2026-os idényt megelőző bejáratás keretein belül szerdán, de a legnagyobb figyelem nem a regnáló bajnokra, hanem a Mercedesre irányult, hiszen amellett, hogy rengeteg kört tett meg probléma nélkül a Circuit de Catalunyán, versenyzői, Andrea Kimi Antonelli és George Russell zárt a nem hivatalos időlista első két helyén. Az Audit eközben újabb problémák hátráltatták.

A csendes keddi nap után, amikor mindössze a Ferrari és a Red Bull versenyzői rótták a köröket a borongós, esős Circuit de Catalunyán, szerdán már hat istálló nyolc pilótája hajtott pályára a bejáratás keretein belül. Az előző napon tesztelő maranellóiak és a „vörös bikák” mellett a Cadillac határozott úgy, hogy kihagyja a napot, míg az Aston Martin és a Williams igazoltan hiányzott. A silverstone-iak a tervek szerint csütörtökön állnak munkába, míg a grove-iak a teljes teszthetet kénytelenek kihagyni, miután csak többszöri próbálkozás után tudták sikeresen teljesíteni a Nemzetközi Automobil-szövetség (FIA) kötelező töréstesztjét.

A tesztelők közül a Mercedes irányította magára a figyelmet, hiszen délelőtt George Russell, míg délután Andrea Kimi Antonelli gyűjtögette szorgosan a köröket, ráadásul nem akármilyen tempóban! A brit pilóta összesen 92 kört teljesített a délelőtti etap során, és futotta meg a teszthét addigi legjobb idejét (1:17.850), ráadásul az Autosport forrásai szerint valószínűleg a kemény keveréken. Már ez is több, mint biztató volt a csapat számára, de olasz pilótája még tovább emelte a tétet délután, hiszen amellett, hogy már a második tesztnapon versenyszimulációt futott, tovább faragta csapattársa idejét.

Az „ezüstnyilak” összességében 183(!) kört teljesítettek, őket az ugyancsak Mercedes-erőforrással hajtott Alpine követte, Colapinto és Pierre Gasly együttesen 123 körig jutott, míg a képzeletbeli dobogó harmadik fokára a Racing Bulls állhatott fel 119 körrel. 

A másik végletet egyelőre az Audi jelentette, amely a hétfői műszaki problémák után szerdán is rengeteg időt vesztegelt a garázsban. Nico Hülkenberg mindössze 5 kört tett meg délelőtt, mielőtt megállt alatta az R26-os hidraulikus meghibásodás miatt, és ezzel előidézte a nap első piros zászlós megszakítását. Nem sokkal később Oliver Bearman is kénytelen volt leparkolni a pályán a nyitó napon legtöbb kört futó Haasszal, és ugyan a brit pilóta már a nem hivatalos ebédszünet előtt visszatért a nyomvonalra, végül nem igazán tudott többet hozzátenni a délelőtt megtett körökhöz. 

„Kissé frusztráló volt a ma reggel – kezdte az értékelést a csapatfőnök, Komacu Ayao. – De az első napunk jól alakult, 154 kört teljesítettünk, szóval sok mindent tudtunk kielemezni. Amikor ma reggel kihajtottunk a pályára, érezhető volt javulás, ami pozitívum. Sok területen előreléptünk, de sajnos megbízhatósági problémával találtuk szembe magunkat. Semmi olyasmiről nincs szó, amit ne lehetne megoldani, de nyilván sok pályaidőt felemésztett, így közel sem tudtunk annyit menni, mint szerettünk volna.”

„Ugyanakkor elég szép távot tettünk meg a nyitó napon, és jobb felfedezni ezeket a hibákat előbb, mint később. Nagyon elégedett vagyok az első nap óta elért fejlődéssel az autó és valamennyi rendszer terén” – magyarázta, arra azonban nem tért ki, pontosan milyen gond hátráltatta csapatát délelőtt.

Az Audi eközben 15 óra környékén tudott újra pályára hajtani, igaz, nem tölthetett el sok időt kint, hiszen rövidesen Lindblad alatt megállt a Racing Bulls, és harmadszor is lendült a piros zászló. Újabb kényszerszünet ugyanakkor már nem volt a nap során, az Audi végül 68 körig jutott, míg a Haas 42 körnél állt meg, amivel a legkevesebbet teljesítette a csapatok közül. 

Nagy figyelem övezte a McLaren debütálását is, amelyik szerdán tette meg az első köröket a 2026-os versenygépével. Az MCL40-es egyelőre tesztfestést kapott, hiszen a bemutatóra február 9-én kerül sor, és először tűnt fel rajta az 1-es rajtszám is, mivel a volán mögött a regnáló világbajnok, Lando Norris foglalt helyet a nap során. A wokingiak nem siették el a kezdést, hiszen a brit versenyző nem sokkal 11 után hagyta el a garázst, ami a körszámon is megmutatkozik. A McLaren végül 74 körig jutott az első tesztnapja során, és Norris közel egymásodperces hátránnyal a nem hivatalos időlista harmadik helyén végzett. 

 

Ami a folytatást illeti, az Aston Martin a nap folyamán megerősítette, hogy csütörtökön már ott lesz a pályán, a silverstone-iak mellett a Ferrari és a Cadillac indulása is biztosnak tekinthető, hiszen e két csapatnak még két nap áll a rendelkezésére, míg a többiek dönthetnek úgy, hogy pénteken térnek vissza a pályára. A Williams eközben arról tett bejelentést, hogy Bahreinben már részt vesz a teszten, a csúszást az okozta, hogy agresszív utat választott az autójával. 

IDÉNY ELŐTTI KOLLEKTÍV TESZT, BARCELONA
A teszt zárt kapuk mögött zajlik, valamennyi csapat összesen három tesztnapon át gyakorolhat a meghatározott időintervallumon belül. 
 

január 26.

január 27.

január 28.

január 29.

január 30.

MCLAREN––Norris  
FERRARI–Leclerc/Hamilton–  
RED BULLHadjarVerstappen/Hadjar–  
MERCEDESAntonelli/Russell–Russell/Antonelli  
ASTON MARTIN–––  
ALPINEColapinto–Colapinto/Gasly  
HAASOcon–Bearman  
RACING BULLSLawson–Lindblad  
WILLIAMS–––

–

–
AUDIBortoleto–Hülkenberg  
CADILLAC

Bottas/Pérez

–

–

  

A 2026-OS AUTÓBEMUTATÓK

CSAPATAUTÓBEMUTATÓ IDŐPONTJA
McLarenfebruár 9.
FerrariMegérkezett a 2026-os Ferrari – a csapat visszatér a győztesek útjára az új korszakban?
Red BullA Red Bull megújult külsővel vág neki az új korszaknak – képek
MercedesA Mercedes megújult az új korszakra – képek
Aston Martinfebruár 9.
AlpineMegérkezett a Mercedes-motorral hajtott Alpine – képek
HaasA Haas megújult festéssel kezdi az új szabálykorszakot
Visa Cash App Racing BullsA Racing Bulls mélykéket csempészett a fehér szín mellé
Williamsfebruár 3.
AudiAz Audi bemutatta az első F1-es autója fényezését– képek
Cadillacfebruár 8.


 

Legfrissebb hírek

Norris Colapinto eltiltását követeli: Vannak olyan versenyzők, akiknek nem kellene az F1-ben lenniük

F1
4 órája

A csapattársát és Norrist is kiütő Colapinto 5 helyes rajtbüntetést kapott a Bahreini Nagydíjra – hivatalos

F1
6 órája

Russellt magabiztossággal tölti el az azeri siker: Az a célom, hogy minden versenyt megnyerjek!

F1
6 órája

Verstappen megkergette Russellt Azerbajdzsánban, de folytatódott a Mercedes győzelmi sorozata

F1
9 órája

Sainz és Pérez is büntetést kapott – így változott az Azeri Nagydíj rajtsorrendje

F1
2026.09.25. 18:22

Antonelli bosszús a felesleges hiba miatt; Hadjar rendkívül magabiztosan tért vissza

F1
2026.09.25. 17:30

Russell megtörte a Mercedes pole-csendjét; Antonelli már a Q1-ben autót tört Azerbajdzsánban

F1
2026.09.25. 15:10

Verstappen vette át a vezetést Russell és Hamilton előtt az utolsó azeri edzésen

F1
2026.09.25. 11:35