A Williams új külsőt villantott a 2026-os idény előtt – videó

Ugyan a mezőny többi része már pályára hajtott a múlt héten lezajlott zárt kapus teszten a Circuit de Catalunyán, a Williams egészen eddig semmit sem mutatott magából. A grove-i csapat azt követően volt kénytelen kihagyni a bejáratást, hogy csak többszöri próbálkozás után tudta sikeresen teljesíteni a Nemzetközi Automobil-szövetség (FIA) kötelezően előírt egyik töréstesztet.
A fejlesztési hajrában jelentkező problémák a február 3-ra kitűzött bemutatóra is hatással volt, hiszen az eredetileg tervezett nagyszabású show elmaradt, helyette a csapat online bemutató keretein belül tárta a nagyérdemű elé a 2026-os versenygépe festését, az FW48-ast. A megosztott videóból kiderül, hogy a team új látványvilágot álmodott meg, a sötét- és a világoskék mellett a fehér uralja a dizájnt.
Az előző évet a konstruktőri tabella 5. helyén záró és két dobogós helyezést is szerző Williams sok más alakulat mellett nem változtatott a pilótafelállásán: Alexander Albon és Carlos Sainz Jr. vezetheti az új autókat. A patinás csapat így megbízható, tapasztalt és erős versenyzőpárost tudhat a soraiban, ami segítségére lehet a kezdeti problémák utáni visszavágásban. A Williamst James Vowles irányítja, miközben az autókat továbbra is Mercedes-erőforrás hajtja, amelyik különösen megbízatónak tűnt a múlt héten rendezett bejáratáson.

Az istálló a február 11. és 13. között esedékes teszten viszi először a pályára az új autóját Bahreinben. Bár a Williamsen kívül valamennyi alakulat részt vett az előző héten lebonyolított teszten, egyes résztvevők még nem tartottak hivatalos bemutatót, és a bejáratáson tesztfestést használtak, így egyelőre nem ért véget a bemutatók sora. Legközelebb az újonc Cadillac tart leleplezést, méghozzá a Super Bowl félidei szünetében.



A Ferrari a leggyorsabb, a Mercedes a legszorgalmasabb volt a bejáratáson – képek
A 2026-OS AUTÓBEMUTATÓK | |
| CSAPAT | AUTÓBEMUTATÓ IDŐPONTJA |
| McLaren | február 9. |
| Ferrari | Megérkezett a 2026-os Ferrari – a csapat visszatér a győztesek útjára az új korszakban? |
| Red Bull | A Red Bull megújult külsővel vág neki az új korszaknak – képek |
| Mercedes | A Mercedes megújult az új korszakra – képek |
| Aston Martin | február 9. |
| Alpine | Megérkezett a Mercedes-motorral hajtott Alpine – képek |
| Haas | A Haas megújult festéssel kezdi az új szabálykorszakot |
| Visa Cash App Racing Bulls | A Racing Bulls mélykéket csempészett a fehér szín mellé |
| Williams | február 3. |
| Audi | Az Audi bemutatta az első F1-es autója fényezését– képek |
| Cadillac | február 8. |
| IDÉNY ELŐTTI KOLLEKTÍV TESZT, BARCELONA | |||||
|---|---|---|---|---|---|
| A teszt zárt kapuk mögött zajlik, valamennyi csapat összesen három tesztnapon át gyakorolhat a meghatározott időintervallumon belül. | |||||
| McLAREN | – | – | Norris | Piastri | Norris/Piastri |
| FERRARI | – | Leclerc/Hamilton | – | Hamilton/Leclerc | Leclerc/Hamilton |
| RED BULL | Hadjar | Verstappen/Hadjar | – | – | Verstappen |
| MERCEDES | Antonelli/Russell | – | Russell/Antonelli | Russell/Antonelli | – |
| ASTON MARTIN | – | – | – | Stroll | Alonso |
| ALPINE | Colapinto | – | Colapinto/Gasly | – | Gasly |
| HAAS | Ocon | – | Bearman | – | Bearman/Ocon |
| RACING BULLS | Lawson | – | Lindblad | Lawson/Lindblad | – |
| WILLIAMS | – | – | – | – | – |
| AUDI | Bortoleto | – | Hülkenberg | – | Bortoleto/Hülkenberg |
| CADILLAC | Bottas/Pérez | – | – | Pérez | Bottas |








