Az FIA-elnök kijelentette: visszatérnek a V8-as motorok az F1-be!

H. L.H. L.
2026.05.03. 14:46
null
Mohammed ben-Szulajem szerint már 2030-ban visszatérhetnek a V8-as erőforráshoz (Fotó: AFP)
A Nemzetközi Automobil-szövetség (FIA) elnöke, Mohammed ben-Szulajem a Formula–1-es Miami Nagydíjon kijelentette, hogy a következő évtized elején visszatérnek a V8-as motorok.

A Formula–1-ben már jó ideje jelent témát a versenyzők és a szurkolók által is közkedvelt V8-as erőforrás visszatérése, és az elmúlt időszakban még inkább felerősödtek azok a  híresztelések, hogy a királykategória valóban visszanyúl a 2006 és 2013 között használt motorformulához.

Az idei  évtől  bevezetett V6-os hibrid erőforrások –  melyeknek az égésből és az elektromos energiából származó teljesítménye 50-50 százalékos arányban oszlik meg – ugyanis amellett, hogy túl bonyolultak és drágák, eléggé megosztóak is a résztvevők és a nézők körében egyaránt.

A Nemzetközi Automobil-szövetség (FIA) elnöke, Mohammed ben-Szulajem a hétvégi Miami Nagydíj helyszínén megerősítette azokat a híreket, hogy valóban nagy esély mutatkozik a V8-as erőforrás visszahozatalára. „Érkezik! Ó, igen, érkezik! Valójában csak idő kérdése. Az FIA-nak 2031-ben már meglesz a hatalma ahhoz, hogy ezt a motorgyártók szavazata nélkül megtegye. A szabályok lehetővé teszik ezt. Mi viszont már egy évvel korábban szeretnénk visszahozni, amit most már mindenki (kívülállóként) kér tőlünk.”

„Amikor elmondod ezt a motorgyártóknak, nemet mondanak, de aminek jönnie kell, az jönni fog, és az FIA vissza fogja kapni ezt a hatalmát. Ami a V10-es erőforrást illeti… úgy érzem, ha megkérdezem bármelyik gyártót, hogy készítenek-e V10-es motorral hajtott autót… Régen sok kocsiban volt, de manapság már nem ez a helyzet. A legnépszerűbb és egyben legegyszerűbben kezelhető a V8-as erőforrás, van hangja, kevésbé összetett és könnyű.”


 

5. MIAMI NAGYDÍJ
MÁJUS 1., PÉNTEK
Szabadedzés1. Leclerc 1:29.310
Sprintidőmérő1. Norris 1:27.869
MÁJUS 2., SZOMBAT
Sprintverseny1. Norris, 2. Piastri, 3. Leclerc
Időmérő1. Antonelli 1:27.798
MÁJUS 3., VASÁRNAP
A verseny (57 kör, 308.326 km) rajtja19.00
KÖVETKEZŐ VERSENYEK
Kanadai Nagydíj, Montrealmájus 24., 22.00
Monacói Nagydíj, Monte-Carlojúnius 7., 15.00
Katalán Nagydíj, Barcelonajúnius 14., 15.00

 

Legfrissebb hírek

„Mintha kést döfnének a szívembe” – Norrist elborzasztotta a McLaren hátránya Bakiban

F1
11 órája

Russell vezérletével a Mercedes kettőse a leggyorsabb a második azeri edzésen

F1
16 órája

Russell nyitott az élen Azerbajdzsánban; Antonelli alatt megadta magát a Mercedes a nyitányon

F1
19 órája

Antonelli a vb-cím felé robog, Verstappen Azerbajdzsánban térhet vissza a dobogó tetejére

F1
2026.09.23. 16:02

Döntött Verstappen csapattársáról a Red Bull – hivatalos

F1
2026.09.23. 09:38

Rövidebbek lesznek az F1-es futamok a jövő évtől

F1
2026.09.22. 11:19

Visszatért a Red Bullhoz Isack Hadjar – hivatalos

F1
2026.09.22. 10:53

Mikor áll végre Verstappen újra a dobogó tetején?

F1
2026.09.19. 09:06