Bortoletót kizárták a miami sprintversenyről – hivatalos

H. L.H. L.
2026.05.02. 21:30
Bortoletót technikai szabálysértés miatt diszkvalifikálták a miami sprintversenyről (Fotó: AFP)
A Nemzetközi Automobil-szövetség (FIA) hivatalosan is megerősítette, hogy a Formula–1-es Miami Nagydíj sprintversenyén eredetileg tizenegyedikként célba érő Gabriel Bortoletót utólag kizárták az eseményről technikai szabálysértés miatt.

A Nemzetközi Automobil-szövetség (FIA) a szombati sprintversenyt követően indított vizsgálatot Gabriel Bortoleto ellen, miután az autója fennakadt az egyik technikai ellenőrzésen. A szövetség nem sokkal az időmérő kezdete előtt hivatalos közleményben tudatta, hogy a motor szívócsövében a légnyomás meghaladta a szabályokban foglalt maximálisan megengedett értéket, ami technikai szabálysértésnek számít, és kizárást von maga után. Az Audi brazil pilótája ennek értelmében elvesztette a 11. helyét, s a mögötte lévők egy-egy pozícióval előrébb lépnek. 

A német motorgyártó sprintversenye ezzel teljes kudarcba fulladt, hiszen Bortoleto csapattársa, Nico Hülkenberg még elindulni sem tudott, mert mér a rajtrácsra vezető úton elfüstölt alatta az autó.  

MIAMI NAGYDÍJ, A SPRINTVERSENY VÉGEREDMÉNYE

  1.Lando NorrisbritMcLaren-Mercedes 19 kör
  2.Oscar PiastriausztrálMcLaren-Mercedes3.766 mp h.19
  3.Charles LeclercmonacóiFerrari6.25119
  4.George RussellbritMercedes12.95119
  5.Max VerstappenhollandRed Bull-Ford13.63919
  6.Kimi AntonelliolaszMercedes13.77719
  7.Lewis HamiltonbritFerrari21.66519
  8.Pierre GaslyfranciaAlpine-Mercedes30.52519
  9.Isack HadjarfranciaRed Bull-Ford35.34619
10.Franco ColapintoargentinAlpine-Mercedes36.97019
11.Esteban OconfranciaHaas-Ferrari56.97219
12.Oliver BearmanbritHaas-Ferrari57.36519
13.Carlos SainzspanyolWilliams-Mercedes58.50419
14.Liam Lawsonúj-zélandiRacing Bulls-Ford59.35819
15.Fernando AlonsospanyolAston Martin-Honda1'16.06719
16.Sergio PérezmexikóiCadillac-Ferrari1'16.69119
17.Lance StrollkanadaiAston Martin-Honda1'17.62619
18.Alexander AlbonthaiföldiWilliams-Mercedes1'28.17319
19.Valtteri BottasfinnCadillac-Ferrari1'29.59719
 Arvid Lindbladbrit Racing Bulls-Ford––
 Nico HülkenbergnémetAudi––
*: az eredetileg 11. helyen célba érő Gabriel Bortoletót (brazil, Audi) utólag technikai szabálysértés miatt kizárták. 

 

A VILÁGBAJNOKSÁG ÁLLÁSA
PILÓTÁKGYŐZELEMDOBOGÓPONTSZERZÉSPONT
  1. Kimi Antonelli23575
  2. George Russell12568
  3. Charles Leclerc–2555
  4. Lewis Hamilton–1543
  5. Lando Norris––433
  6. Oscar Piastri–1328
  7. Oliver Bearman––317
  8. Pierre Gasly––416
  9. Max Verstappen––316
10. Liam Lawson––310
11. Isack Hadjar––14
11. Arvid Lindblad––14
13. Carlos Sainz––12
14. Gabriel Bortoleto––12
15. Esteban Ocon––11
16. Franco Colapinto––11
KONSTRUKTŐRÖK 
  1. Mercedes143
  2. Ferrari98
  3. McLaren-Mercedes61
  4. Red Bull-Ford20
  5. Haas-Ferrari18
  6. Alpine-Mercedes17
  7. Racing Bulls-Ford14
  8. Williams-Mercedes2
  9. Audi2
10. Cadillac-Ferrari0
11. Aston Martin-Honda0

 

5. MIAMI NAGYDÍJ
MÁJUS 1., PÉNTEK
Szabadedzés1. Leclerc 1:29.310
Sprintidőmérő1. Norris 1:27.869
MÁJUS 2., SZOMBAT
Sprintverseny1. Norris, 2. Piastri, 3. Leclerc
Időmérő22.00–23.00
MÁJUS 3., VASÁRNAP
A verseny (57 kör, 308.326 km) rajtja22.00
KÖVETKEZŐ VERSENYEK
Kanadai Nagydíj, Montrealmájus 24., 22.00
Monacói Nagydíj, Monte-Carlojúnius 7., 15.00
Katalán Nagydíj, Barcelonajúnius 14., 15.00
F1
2026.05.02. 20:57

Az FIA esőveszélyt hirdetett Miamiban, előrébb hozhatják a verseny rajtját

A futam idejére záporokat és villámlással kísért zivatarokat jósolnak, ami veszélybe sodorhatja az esemény megrendezését.

 

Legfrissebb hírek

„Mintha kést döfnének a szívembe” – Norrist elborzasztotta a McLaren hátránya Bakiban

F1
8 órája

Russell vezérletével a Mercedes kettőse a leggyorsabb a második azeri edzésen

F1
13 órája

Russell nyitott az élen Azerbajdzsánban; Antonelli alatt megadta magát a Mercedes a nyitányon

F1
16 órája

Antonelli a vb-cím felé robog, Verstappen Azerbajdzsánban térhet vissza a dobogó tetejére

F1
2026.09.23. 16:02

Döntött Verstappen csapattársáról a Red Bull – hivatalos

F1
2026.09.23. 09:38

Rövidebbek lesznek az F1-es futamok a jövő évtől

F1
2026.09.22. 11:19

Visszatért a Red Bullhoz Isack Hadjar – hivatalos

F1
2026.09.22. 10:53

Mikor áll végre Verstappen újra a dobogó tetején?

F1
2026.09.19. 09:06