Leclerc és Verstappen is büntetést kapott a miami verseny után – változott a végeredmény

H. L.H. L.
2026.05.04. 09:34
Leclerc a harmadik helyről a nyolcadikra esett vissza az utolsó két körben történtek után (Fotó: AFP)
A Nemzetközi Automobil-szövetség (FIA) több büntetést is kiosztott a Formula–1-es Miami Nagydíj versenye után: az eredetileg ötödikként célba érő Max Verstappen, valamint a mögötte befutó Charles Leclerc is időbüntetést kapott, aminek következtében változott a végeredmény.

Mint beszámoltunk róla, több vizsgálat is folyt a vasárnapi miami versenyt követően: a negyedik-hatodik helyeken célba érő George Russellnek, Max Verstappennek és Charles Leclerc-nek egyaránt volt jelenése a sportfelügyelők előtt. A Mercedes és a Red Bull versenyzője az utolsó körös összeérés kapcsán kapott idézést, de ezen ügyben mindkét felet felmentették, miután versenybalesetnek minősítették az esetet. 

A négyszeres világbajnokot ugyanakkor az ellene zajló másik vizsgálatban már vétkesnek találták: bebizonyosodott, valóban átlépte a fehér záróvonalat a bokszkijáratnál az egyetlen kerékcseréjét követően. Ezen szabályszegés utólag 5 másodperces időbüntetést vont maga után, de Verstappen ennek ellenére is megtarthatta az ötödik helyet, hiszen  az eredetileg mögötte szűk három tized lemaradással befutó Leclerc sokkal súlyosabb  szankciót kapott. 

A Ferrari-pilóta ellen összesen három vizsgálat folyt a mozgalmasan alakuló futam után, azt követően, hogy az utolsó két körben a harmadikról egészen a hatodik helyig esett vissza, miközben bemutatott egy megpördülést is, és súrolta a falat is, utólag még 20 másodperces időbüntetést is hozzáírtak az idejéhez, ami a versenyen kapott bokszutca-áthajtásos büntetés megfelelője. Az indoklás szerint Leclerc jogtalan előnyre tett szert, amikor a piruett után több kanyart is levágott, és a sportfelügyelők nem fogadták azon érvelést sem, hogy sérült volt az autója, és nehezen lehetett a pályán tartani azt. 

E döntésnek megfelelően a Nemzetközi Automobil-szövetség (FIA) nem találta veszélyesnek az SF-26-os állapotát is, így a monacóit felmentették azon vád alól, hogy nem biztonságos autóval folytatta a küzdelmet. Leclerc-nek emellett a Russell-lel történt ütközése kapcsán is felelnie kellett, de ezt az esetet versenybalesetnek minősítették. 

A három említett versenyzőtől függetlenül is zajlott vizsgálat Miamiban: Liam Lawson az őt külső íven előző Pierre Gasly autójába rohant bele, s repítette fel. Az Alpine átfordult a levegőben, majd a fal állította meg, A francia versenyző azonnal, míg az új-zélandi a bokszutcába érve adta fel a futamot. Az FIA már a futam közben jelezte, vizsgálatot indít a vétkes Lawson ellen, ám mint utóbb kiderült, a Racing Bulls-pilóta műszaki gondokkal küzdött, hirtelen üresbe kapcsolt a váltója, és ezért csúszott bele az ellenfelébe. A sportfelügyelők elfogadták a magyarázatot, és az eset kiértékelés után arra a döntésre jutottak, hogy nem szabnak ki büntetést. 

A lefolyt vizsgálatok után a következőképpen alakult át a végeredmény: Leclerc az időbüntetése miatt a nyolcadik helyre esett vissza a rangsorba, a hatodik pozíciót Lewis Hamilton, míg a hetediket Franco Colapinto örökölte meg, utóbbi ezzel pályafutása legjobb eredményét könyvelhette el. 

MIAMI NAGYDÍJ, A VERSENY VÉGEREDMÉNYE

  1.Kimi AntonelliolaszMercedes- 
  2.Lando NorrisbritMcLaren-Mercedes3.264 mp h. 
  3.Oscar PiastriausztrálMcLaren-Mercedes27.092 mp h. 
  4.George RussellbritMercedes43.051 mp h. 
  5.Max Verstappen*hollandRed Bull-Ford48.949 mp h. 
  6.Lewis HamiltonbritFerrari53.753 mp h. 
  7.Franco ColapintoargentinAlpine-Mercedes61.871 mp. h. 
  8.Charles Leclerc**monacóiFerrari64.245 mp. h. 
  9.Carlos SainzspanyolWilliams-Mercedes82.072 mp. h. 
10.Alexander AlbonthaiföldiWilliams-Mercedes90.972 mp. h. 
11.Oliver BearmanbritHaas-Ferrari1 kör h. 
12.Gabriel BortoletobrazilAudi1 kör h. 
13.Esteban OconfranciaHaas-Ferrari1 kör h. 
14.Arvid LindbladbritRacing Bulls-Ford1 kör h. 
15.Fernando AlonsospanyolAston Martin-Honda1 kör h. 
16.Sergio PérezmexikóiCadillac-Ferrari1 kör h. 
17.Lance StrollkanadaiAston Martin-Honda1 kör h. 
18.Valtteri BottasfinnCadillac-Ferrari2 kör h. 
 FELADTÁK  megtett körökkiesés oka
 Nico HülkenbergnémetAudi7feladta
 Liam Lawsonúj-zélandiRacing Bulls-Ford6feladta
 Pierre GaslyfranciaAlpine-Mercedes4feladta
 Isack HadjarfranciaRed Bull-Ford4feladta
*: 5 másodperces időbüntetés a fehér záróvonal átlépéséért a bokszkijáratnál.
**: 20 másodperces időbüntetés többszöri kanyarlevágásért és jogtalan előnyszerzésért.

 

A VILÁGBAJNOKSÁG ÁLLÁSA
PILÓTÁKGYŐZELEMDOBOGÓPONTSZERZÉSPONT
  1. Kimi Antonelli346100
  2. George Russell12680
  3. Charles Leclerc–2659
  4. Lando Norris–1551
  5. Lewis Hamilton–1651
  6. Oscar Piastri–2443
  7. Max Verstappen––426
  8. Oliver Bearman––317
  9. Pierre Gasly––416
10. Liam Lawson––310
11. Franco Colapinto––27
12. Isack Hadjar––14
12. Arvid Lindblad––14
14. Carlos Sainz––24
15. Gabriel Bortoleto––12
16. Esteban Ocon––11
17. Alexander Albon––11

 

KONSTRUKTŐRÖK 
  1. Mercedes180
  2. Ferrari110
  3. McLaren-Mercedes94
  4. Red Bull-Ford30
  5. Alpine-Mercedes23
  6. Haas-Ferrari18
  7. Racing Bulls-Ford14
  8. Williams-Mercedes5
  9. Audi2
10. Cadillac-Ferrari0
11. Aston Martin-Honda0

 

5. MIAMI NAGYDÍJ
MÁJUS 1., PÉNTEK
Szabadedzés1. Leclerc 1:29.310
Sprintidőmérő1. Norris 1:27.869
MÁJUS 2., SZOMBAT
Sprintverseny1. Norris, 2. Piastri, 3. Leclerc
Időmérő1. Antonelli 1:27.798
MÁJUS 3., VASÁRNAP
A verseny 1. Antonelli, 2. Norris, 3. Piastri
KÖVETKEZŐ VERSENYEK
Kanadai Nagydíj, Montrealmájus 24., 22.00
Monacói Nagydíj, Monte-Carlojúnius 7., 15.00
Katalán Nagydíj, Barcelonajúnius 14., 15.00

 

 

Legfrissebb hírek

„Mintha kést döfnének a szívembe” – Norrist elborzasztotta a McLaren hátránya Bakiban

F1
8 órája

Russell vezérletével a Mercedes kettőse a leggyorsabb a második azeri edzésen

F1
13 órája

Russell nyitott az élen Azerbajdzsánban; Antonelli alatt megadta magát a Mercedes a nyitányon

F1
16 órája

Antonelli a vb-cím felé robog, Verstappen Azerbajdzsánban térhet vissza a dobogó tetejére

F1
2026.09.23. 16:02

Döntött Verstappen csapattársáról a Red Bull – hivatalos

F1
2026.09.23. 09:38

Rövidebbek lesznek az F1-es futamok a jövő évtől

F1
2026.09.22. 11:19

Visszatért a Red Bullhoz Isack Hadjar – hivatalos

F1
2026.09.22. 10:53

Mikor áll végre Verstappen újra a dobogó tetején?

F1
2026.09.19. 09:06