Ezer futam, különleges fényezés: így ünnepel a McLaren Monacóban – képek

H. L.H. L.
2026.06.02. 11:46
null
A McLaren oldalán feltűnik az ezres szám (Fotó: X/McLarenF1)
A Formula–1-es McLaren különleges autófestéssel készül fennállása 1000. futamára a soron következő Monacói Nagydíjon.

A McLaren 1966-ban Monte-Carlo utcáin mutatkozott be a Formula–1-ben az alapító Bruce McLarennel a volán mögött. Hatvan évvel később a csapat éppen a hercegségben éri el a bűvös határt, hiszen a most hétvégén rendezendő Monacói Nagydíjon teljesíti története ezredik versenyét. A jeles alkalmat különleges fényezéssel ünnepli a wokingi alakulat, és nemcsak Monacóban, hanem a soron következő helyszínen, Spanyolországban is a speciális dizájnt használja. 

A címvédő alakulat ünnepi eseménnyel nyitja meg a versenyhétvégét, amelyen a McLaren első F1-es autója, az M2B mellett jelen lesz a vezérigazgató, Zak Brown, a csapatfőnök, Andrea Stella, a két jelenlegi versenyző, Lando Norris és Oscar Piastri, valamint a csapat több korábbi futamgyőztese is. 

A McLaren a második csapat, amelyik eléri az ezer futamos mérföldkövet a királykategóriában. Az istálló a fennállása során 203 győzelmet, 177 pole pozíciót, 561 dobogós helyezést szerzett, miközben 13 egyéni és 10 konstruktőri világbajnoki címet gyűjtött össze. 

 

F1
2026.05.29. 19:46

Nem lesz aktív aerodinamika Monacóban, az FIA az autók sebességét is korlátozhatja

Monte-Carlo szűk utcái teljesen új kihívás elé állítják a mostani szabályrendszert.

 

72. MONACÓI NAGYDÍJ
JÚNIUS 5., PÉNTEK
1. szabadedzés13.30–14.30
2. szabadedzés17.00–18.00
JÚNIUS 6., SZOMBAT
3. szabadedzés12.30–13.30
Időmérő16.00–17.00
JÚNIUS 7., VASÁRNAP
A verseny (78 kör, 260.286 km) rajtja15.00
KÖVETKEZŐ VERSENYEK
Katalán Nagydíj, Barcelonajúnius 14., 15.00
Osztrák Nagydíj, Spielbergjúnius 28., 15.00
Brit Nagydíj, Silverstonejúlius 5., 16.00


 

Legfrissebb hírek

„Mintha kést döfnének a szívembe” – Norrist elborzasztotta a McLaren hátránya Bakiban

F1
13 órája

Russell vezérletével a Mercedes kettőse a leggyorsabb a második azeri edzésen

F1
17 órája

Russell nyitott az élen Azerbajdzsánban; Antonelli alatt megadta magát a Mercedes a nyitányon

F1
21 órája

Antonelli a vb-cím felé robog, Verstappen Azerbajdzsánban térhet vissza a dobogó tetejére

F1
2026.09.23. 16:02

Döntött Verstappen csapattársáról a Red Bull – hivatalos

F1
2026.09.23. 09:38

Rövidebbek lesznek az F1-es futamok a jövő évtől

F1
2026.09.22. 11:19

Visszatért a Red Bullhoz Isack Hadjar – hivatalos

F1
2026.09.22. 10:53

Mikor áll végre Verstappen újra a dobogó tetején?

F1
2026.09.19. 09:06