Az FIA elnöke olcsóbb motorokat szeretne az F1-ben 2031-re

I. SZ., MTII. SZ., MTI
2026.07.06. 22:55
null
Mohammed ben-Szulajem és Stefano Domenicali, az F1 vezetője (Fotó: Getty Images)
Mohammed ben-Szulajem, a Nemzetközi Automobil-szövetség (FIA) elnöke merész terveket vázolt fel a 2031-es Formula–1-es idényre. A szaúdi vezető szerint visszatérhet a tankolás, és a gyártók csak egyetlen csapatnak szállíthatnának motorokat, a privát csapatokat egy független erőforrás-beszállító látná el V8-as hajtóegységekkel.

Az elképzelés szerint a motorszállítás korlátozásával a jelenlegi gyártók befolyását csökkentenék – jelenleg a Mercedes négy, a Ferrari pedig három istállónak szállít motorokat.

Az új V8-as szívómotorok ugyan könnyebbek lennének, de több üzemanyagot igényelnének, mint a jelenlegi, kifinomultabb V6-os turbóhibridek. Ennek nyomán – hogy csökkentsék a járművek súlyát – kisebb üzemanyagtartályok lennének, ehhez viszont szükség lesz menet közbeni tankolásra.

„Jelenleg is tanulmányozzuk, hogy visszatérjen-e a tankolás. Ha kellőképpen elővigyázatosan tervezzük meg, nem kell aggódni a tűzesetek miatt, de még nem nem döntöttünk semmiről” – mondta Mohammed ben-Szulajem, hozzátéve, fenntartható üzemanyaggal is maradhat az elektromosítás.

Az elnök szerint a V8-as motorok sokkal megfizethetőbbek lennének, mint a jelenlegi kínálat. Az FIA vezetője két hónapja még úgy fogalmazott, hogy a V8-asok 2031-re mindenképpen megjelennek, akár egy évvel előbb is, ha sikerül megállapodni az autógyártókkal – erre nem sok esély van, hiszen az Audi, a Honda és a Cadillac is a hibrid technológia miatt csatlakozott az F1-es gyártókhoz.

 

Legfrissebb hírek

„Mintha kést döfnének a szívembe” – Norrist elborzasztotta a McLaren hátránya Bakiban

F1
10 órája

Russell vezérletével a Mercedes kettőse a leggyorsabb a második azeri edzésen

F1
15 órája

Russell nyitott az élen Azerbajdzsánban; Antonelli alatt megadta magát a Mercedes a nyitányon

F1
18 órája

Antonelli a vb-cím felé robog, Verstappen Azerbajdzsánban térhet vissza a dobogó tetejére

F1
2026.09.23. 16:02

Rövidebbek lesznek az F1-es futamok a jövő évtől

F1
2026.09.22. 11:19

Visszatért a Red Bullhoz Isack Hadjar – hivatalos

F1
2026.09.22. 10:53

Mikor áll végre Verstappen újra a dobogó tetején?

F1
2026.09.19. 09:06

Égető kérdés a Ferrarinál: hol az időmérős tempó?

F1
2026.09.18. 14:07