Hamilton a Ferrari taktikáját és a saját teljesítményét is kritizálta a Magyar Nagydíj után

A 41. Magyar Nagydíj előtt általános vélekedés volt, hogy a Ferrari idén először valódi favoritként vághat neki egy versenyhétvégének. Bár a Scuderia biztatóan kezdett, Charles Leclerc és Lewis Hamilton végül a dobogóról is lemaradt. Miközben a McLaren két pilótája a futam első felében egymással csatázott az élen, a hétszeres világbajnok Max Verstappen megelőzésével küzdött. Az első bokszkiállások során ugyan sikerült a Red Bull elé vágnia, ám a holland a pályán visszaelőzte korábbi nagy riválisát.
Bár Oscar Piastri kiesése után úgy tűnt, hogy Hamiltonnak biztosított lehet a második hely, a Ferrari mindkét versenyzőjét kihívta a bokszba az érvénybe léptetett virtuális biztonsági autós szakasz alatt, aminek következtében a brit Verstappennel és Antonellivel szemben is fontos pozíciót vesztett, ráadásul a bokszutcai gyorshajtása miatt kapott 5 másodperces időbüntetése nyomán még a negyedik helye is odaveszett, és végül a csapattársa mögött ötödikként rangsorolták.
A Ferrari papíron a számára egyik legkedvezőbb pályán maradt pódium nélkül, s Hamilton hátránya 50 pontra nőtt a harmadikként célba érő Antonelli mögött. A hétszeres világbajnok nem is volt elégedett a leintés után, és megkérdőjelezte a Ferrari taktikáját is. „Határozottan úgy gondolom, hogy nem kellett volna kiállnunk a virtuális biztonsági autós szakasz alatt. Azonban szó szerint közvetlenül a bokszutca bejárata előtt szóltak, hogy jöjjek ki, így nem volt időm vitatkozni. Ilyenkor meg kell bíznod a csapat döntésében.”
„Utólag visszanézve a gumijaim teljesen rendben voltak. Valószínűleg Max így is megelőzött volna, de szerintem legalább a harmadik hely meglett volna. Ehelyett megnyitottuk az utat ahhoz a büntetéshez, amit végül kaptam” – magyarázta Hamilton, aki a saját teljesítménye kapcsán is kritikus hangot ütött meg, ugyanis az elmúlt időszakban több hibát is elkövetett, és nemegyszer büntetést kapott.
Hamilton a vasárnapi versenyt is egy hátrasorolás nyomán várhatta az ötödik helyről, Piastri feltartása miatt kapott három rajthelyes büntetést. „Úgy érzem, az elmúlt három verseny nem alakult túl nagyszerűen a számomra. Sok hibát követtem el, Silverstone-ban is volt egy olyan hibám, ami sokba került, és az előző futamon is hasonló volt a helyzet. Az elmúlt három versenyen túl sok büntetést kaptam, ezért keményen kell dolgoznom azon, hogy ne adjak több lehetőséget a sportfelügyelőknek arra, hogy újabb büntetésekkel sújtsanak.”
MAGYAR NAGYDÍJ, A VERSENY VÉGEREDMÉNYE | ||
|---|---|---|
| 1. Norris | McLaren-Mercedes | - |
| 2. Verstappen | Red Bull-Ford | 15.080 mp h. |
| 3. Antonelli | Mercedes | 18.728 mp h. |
| 4. Leclerc | Ferrari | 23.840 mp h. |
| 5. Hamilton | Ferrari | 24.540 mp h. |
| 6. Hadjar | Red Bull-Ford | 55.488 mp h. |
| 7. Russell | Mercedes | 57.503 mp h. |
| 8. Lawson | Racing Bulls-Ford | 1 kör h. |
| 9. Hülkenberg | Audi | 1 kör h. |
| 10. Lindblad | Racing Bulls-Ford | 1 kör h. |
| 11. Bortoleto | Audi | 1 kör h. |
| 12. Gasly | Alpine-Mercedes | 1 kör h. |
| 13. Stroll | Aston Martin-Honda | 1 kör h. |
| 14. Alonso | Aston Martin-Honda | 1 kör h. |
| 15. Colapinto | Alpine-Mercedes | 2 kör h. |
| 16. Ocon | Haas-Ferrari | 2 kör h. |
| 17. Albon | Williams-Mercedes | 2 kör h. |
| 18. Sainz | Williams-Mercedes | 2 kör h. |
| 19. Bearman | Haas-Ferrari | 2 kör h. |
| FELADTÁK | megtett körök | |
| Piastri | McLaren-Mercedes | 55 |
| Pérez | Cadillac-Ferrari | 48 |
| Bottas | Cadillac-Ferrari | 13 |
A VILÁGBAJNOKSÁG ÁLLÁSA | ||
|---|---|---|
| PILÓTÁK | PONT | |
| 1. | Kimi Antonelli | 219 |
| 2. | Lewis Hamilton | 169 |
| 3. | George Russell | 160 |
| 4. | Charles Leclerc | 138 |
| 5. | Lando Norris | 128 |
| 6. | Max Verstappen | 109 |
| 7. | Oscar Piastri | 82 |
| 8. | Isack Hadjar | 68 |
| 9. | Liam Lawson | 43 |
| 10. | Pierre Gasly | 42 |
| 11. | Arvid Lindblad | 23 |
| 12. | Franco Colapinto | 19 |
| 13. | Oliver Bearman | 18 |
| 14. | Gabriel Bortoleto | 10 |
| 15. | Carlos Sainz | 6 |
| 16. | Alexander Albon | 5 |
| 17. | Esteban Ocon | 3 |
| 18. | Nico Hülkenberg | 2 |
| 19. | Fernando Alonso | 1 |
| KONSTRUKTŐRÖK | ||
| 1. | Mercedes | 379 |
| 2. | Ferrari | 307 |
| 3. | McLaren-Mercedes | 210 |
| 4. | Red Bull-Ford | 177 |
| 5. | Racing Bulls-Ford | 66 |
| 6. | Alpine-Mercedes | 61 |
| 7. | Haas-Ferrari | 21 |
| 8. | Audi | 12 |
| 9. | Williams-Mercedes | 11 |
| 10. | Aston Martin-Honda | 1 |
| 11. | Cadillac-Ferrari | 0 |
| 41. MAGYAR NAGYDÍJ | |
| JÚLIUS 24., PÉNTEK | |
| 1. szabadedzés | 1. Leclerc 1:19.075 |
| 2. szabadedzés | 1. Hamilton 1:18.729 |
| JÚLIUS 25., SZOMBAT | |
| 3. szabadedzés | 1. Norris 1:17.939 |
| Időmérő | 1. Norris 1:17.207 |
| JÚLIUS 26., VASÁRNAP | |
| A verseny | 1. Norris, 2. Verstappen, 3. Antonelli |
| KÖVETKEZŐ VERSENYEK | |
| Holland Nagydíj, Zandvoort | augusztus 23., 15.00 |
| Olasz Nagydíj, Monza | szeptember 6., 15.00 |
| Spanyol Nagydíj, Madrid | szeptember 13., 15.00 |









