Hamilton azt hitte elveszíti, de végül is megtarthatja a dobogóját a Brit Nagydíjon – hivatalos

2026.07.05. 19:49
Nem változik a Brit Nagydíj végeredménye (Fotó: AFP)
A Nemzetközi Automobil-szövetség (FIA) hivatalosan is megerősítette, hogy Lewis Hamilton megtarthatja a Formula–1-es Brit Nagydíj versenyén elért harmadik helyét.

Mint ismert, Lewis Hamilton útja a dobogós ceremónia után a sportfelügyelőkhöz vezetett: eseteleges sárga zászlós kihágás miatt vizsgálatot indítottak ellene. Az eseménydús silverstone-i futam végén harmadikként célba érő versenyző a meghallgatás után bevallotta, egyszerűen nem vette észre a sárga zászlós jelzést, és biztos benne, hogy büntetést kap, és elveszíti dobogós helyezését.

A Nemzetközi Automobil-szövetség (FIA) azonban csak megrovásban részesítette Hamiltont, miután az indoklás szerint nem volt túl sok lehetősége észlelnie a sárga zászlós jelzést. A brit a 38. körben úgy érkezett meg a 9-es kanyarhoz, hogy még nem mutattak sárga zászlót vagy arra utaló fényjelzést, és a kormány kijelzőjén is akkor jelent meg a figyelmeztetés, amikor már a 10-es kanyar felé tartott, emellett a látómezejében sem volt sárga fényjelző panel.

A sportfelügyelők emellett azt is enyhítő körülményként fogadták el, hogy Hamilton közvetlenül az eset előtt Max Verstappennel csatázott, és esetleges visszatámadásra számított, így elsődlegesen a visszapillantó tükröt figyelte. Az FIA tehát hiába állapította meg, hogy a Ferrari versenyzője nem tartotta be maradéktalanul a sárga zászlós jelzésre vonatkozó szabályokat, az enyhítő körülményeket figyelembe véve nem osztott ki időbüntetést neki, helyette a megrovást találta megfelelő szankciónak. Hamilton az idei első ilyen figyelmeztetését kapta.

F1
3 órája

Hamilton arra számít, hogy elveszíti a dobogós helyezését Silverstone-ban

A szövetség azt is tisztázta, hogy miért csak az utolsó körben jött ki a pályáról a biztonsági autó.

 

 

BRIT NAGYDÍJ, A VERSENY VÉGEREDMÉNYE

1.Charles LeclercmonacóiFerrari- 
2.George RussellbritMercedes0.427 mp h. 
3.Lewis HamiltonbritFerrari0.772 mp h. 
4.Lando NorrisbritMcLaren-Mercedes1.149 mp h. 
5.Isack HadjarfranciaRed Bull-Ford1.598 mp h. 
6.Liam Lawsonúj-zélandiRacing Bulls-Ford2.023 mp h. 
7.Arvid LindbladbritRacing Bulls-Ford2.214 mp h. 
8.Gabriel BortoletobrazilAudi2.413 mp h. 
9.Franco ColapintoargentinAlpine-Mercedes3.229 mp h. 
10.Pierre GaslyfranciaAlpine-Mercedes3.445 mp h. 
11.Oscar PiastriausztrálMcLaren-Mercedes4.014 mp h. 
12.Carlos SainzspanyolWilliams-Mercedes4.391 mp h. 
13.Oliver BearmanbritHaas-Ferrari5.245 mp h. 
14.Esteban OconfranciaHaas-Ferrari5.512 mp h. 
15.Sergio PérezmexikóiCadillac-Ferrari7.403 mp h. 
16.Kimi AntonelliolaszMercedes8.005 mp h. 
17.Valtteri BottasfinnCadillac-Ferrari8.162 mp h. 
18.Fernando AlonsospanyolAston Martin-Honda1 kör h. 
19.Lance StrollkanadaiAston Martin-Honda1 kör h. 
 FELADTÁK  megtett körökkiesés oka
 Max VerstappenhollandRed Bull-Ford46feladta
 Alexander AlbonthaiföldiWilliams-Mercedes43feladta
 Nico HülkenbergnémetAudi36feladta

A VILÁGBAJNOKSÁG ÁLLÁSA

PILÓTÁKGYŐZELEMDOBOGÓPONTSZERZÉSPONT
1. Kimi Antonelli5711179
2. George Russell2510154
3. Lewis Hamilton1512147
4. Charles Leclerc1310108
5. Lando Norris2997
6. Max Verstappen2976
7. Oscar Piastri2872
8. Isack Hadjar652
9. Pierre Gasly1842
10. Liam Lawson839
11. Arvid Lindblad620
12. Oliver Bearman418
13. Franco Colapinto518
14. Gabriel Bortoleto26
15. Carlos Sainz36
16. Alexander Albon25
17. Esteban Ocon23
18. Fernando Alonso11
      
KONSTRUKTŐRÖK 
1. Mercedes333
2. Ferrari255
3. McLaren-Mercedes169
4. Red Bull-Ford128
5. Alpine-Mercedes60
6. Racing Bulls-Ford59
7. Haas-Ferrari21
8. Williams-Mercedes11
9. Audi6
10. Aston Martin-Honda1
11. Cadillac-Ferrari0
77. BRIT NAGYDÍJ
JÚLIUS 3., PÉNTEK
Szabadedzés1. Hamilton 1:29.260
Sprintidőmérő1. Hamilton 1:28.376
JÚLIUS 4., SZOMBAT
Sprintverseny1. Antonelli, 2. Hamilton, 3. Norris
Időmérő1. Antonelli 1:28.111
JÚLIUS 5., VASÁRNAP
A verseny 1. Leclerc, 2. Russell, 3. Hamilton
KÖVETKEZŐ VERSENYEK
Belga Nagydíj, Spa-Francorchampsjúlius 19., 15.00
Magyar Nagydíj, Mogyoródjúlius 26., 15.00
Holland Nagydíj, Zandvoortaugusztus 23., 15.00

 

 

Legfrissebb hírek

Russell: Ha a világbajnoki címért akarok harcolni, ennél jobb teljesítményt kell nyújtanom

F1
49 perce

Hamilton arra számít, hogy elveszíti a dobogós helyezését Silverstone-ban

F1
3 órája

Leclerc nyert Russell és Hamilton előtt a Brit Nagydíjon – Antonelli pont nélkül maradt!

F1
4 órája

„Mintha elütöttem volna egy fekete macskát” – Verstappen hallani sem akar a bajnokságról

F1
8 órája

TCR World Tour: Michelisz dobogón az első franciaországi versenyen

Egyéb autó-motor
9 órája

„Egész nap úgy éreztem, hogy hátrányból próbálok felzárkózni” – Russellt rejtélyes gond hátráltatja

F1
Tegnap, 22:11

Gasly rajtbüntetést kapott – változott a Brit Nagydíj rajtsorrendje

F1
Tegnap, 21:38

Leclerc és Hamilton levadászná Antonellit a silverstone-i versenyen

F1
Tegnap, 19:45
Ezek is érdekelhetik