Hamiltont és a riválisokat is meglepte a Ferrari erős tempója Silverstone-ban

H. L.H. L.
2026.07.03. 20:50
Hamilton szerezte meg a pole pozíciót hazai közönség előtt (Fotó: AFP)
A hazai közönség előtt versenyző Lewis Hamilton szerezte meg a pole pozíciót a Formula–1-es Brit Nagydíj sprintidőmérőjén. A hétszeres világbajnokot és a riválisokat is meglepte a Ferrari erős tempója Silverstone-ban. A vb-éllovas Andrea Kimi Antonelli azonban a sprintversenyen javítana, és megküzdene a brittel a győzelemért, míg a harmadik Max Verstappen úgy érzi, inkább hátrafelé kell figyelnie. A címvédő Lando Norris szerint sok maradt benne a McLarenen jelentkező probléma miatt.

A Spanyolországban győzelmet arató, majd Ausztriában a futamon teljesen eltűnő Ferrari egyáltalán nem érkezett bizakodva Nagy-Britanniába. A csütörtöki sajtónapon Lewis Hamilton és Charles Leclerc is arról beszélt, hogy a pálya adottságai miatt Silverstone-ban és Spa-Francorchamps-ban is nehéz hétvégére számítanak.

F1
Tegnap, 20:43

„Kétszer akkora is lehet a hátrányunk” – Hamilton nehéz hétvégére számít

„Óriási erőfeszítésre lesz szüksége bárkinek ahhoz, hogy utolérje a Mercedest.”

 

Ilyen előzmények után meglepetésként hatott, hogy a hétszeres bajnok volt a leggyorsabb az egyetlen szabadedzésen, és a fő kérdést az jelentette, hogy a Scuderia képes lesz-e átmenteni ezt a formát a sprintidőmérőre is. Hamilton már az első szakaszban az élre állt hazai közönség előtt, és bár előnye szakaszról szakaszra csökkent, a végén tizenegy ezredmásodperccel jobbnak bizonyult Andrea Kimi Antonellinél, így ő várhatja az élről a piros lámpák kialvását az év negyedik sprintversenye előtt.

„Azta! Ez remek érzés! Imádom – kezdte az értékelést hangos üdvrivalgás közepette a brit. – Imádom ezt a helyet, imádom ezt a közönséget, és szavakkal le sem tudom írni, mekkora álom ez számomra. Még most is, amikor erre a versenyre készülök, minden egyes kanyart végigveszek, és arra a ritmusra gondolok, amit elkaphatsz ezen a pályán, ha jól sikerülnek a beállítások, és a megfelelő csapat áll mögötted.”

„Az autó remek volt ma, köszönhetően mindenkinek a gyárban. Folyamatosan nyomják, és most hétvégén is hoztunk kisebb újításokat. Valamennyi hétvégén előállunk valamivel. Mindenki a végsőkig hajt. Nagyon hálás vagyok azért, hogy megszereztem a pole pozíciót. Az egész sprintidőmérő során gyors voltam, de a végén így is csak 11 ezred döntött, szóval nagyon szoros volt a csata. A csapat igazán megérdemli ezt az eredményt, úgyhogy óriási köszönet mindenkinek!” – mondta, majd arra a kérdésre, hogy a hazai közönség támogatása tizedmásodpercekben is mérhető-e, mosolyogva helyeselt.

„Legalább. A Mercedes és a Red Bull előtt vagyunk, pedig ezeknek a srácoknak rengeteg motorerő áll a rendelkezésükre. Egész évben fantasztikusan teljesít a Mercedes, igazi bajnokok. De a csapatom nem adja fel, tovább küzdünk, és nagyon büszke vagyok rájuk. Nem lesz mindig így, de amikor Silverstone-ba érkeztünk, egyáltalán nem számítottunk arra, hogy harcban leszünk az első sorért. Tényleg nem. Szóval ez csodálatos meglepetés, és el vagyok ragadtatva!”

A Ferrari Ausztriában is remekelt egy körön, de a versenyen esélye sem volt harcba szállni a dobogós helyekért. Hamilton a szabadedzés alapján azonban úgy érzi, hosszú távon is rendben van a tempójuk. „Szerintem rendben van a tempónk. A gyakorláson teljesítettünk rövidebb, illetve hosszabb etapot is, de nem állt rendelkezésre túl sok idő. Az autó azonban jónak érződött, úgyhogy szerintem jó sprintversenyünk lehet szombaton.”

„Őszintén szólva már nem is emlékszem, mikor rajtoltam legutóbb az első sorból itt. Nem lesz egyszerű, amikor ezek a srácok a pluszteljesítmény miatt közel tudnak maradni hozzád, de mindent meg fogok tenni, hogy magam mögött tartsam őket” – tette hozzá a hazai pályán összesen kilenc alkalommal győzedelmeskedő, és ezzel rekordtartónak számító Hamilton.

A vb-éllovas Antonelli már az első köröktől fogva jobb tempót diktált, mint a hazai közönség előtt szereplő csapattársa, George Russell, és a végén ő került a legközelebb Hamiltonhoz is. Az olasz mindössze 11 ezreddel maradt el a pole pozíciós Hamiltontól, miközben Russell lemaradása három és fél tized volt. 

„Nagyon-nagyon szoros volt! Igazán kár érte – mondta kissé csalódottan az első rajtsorba kvalifikáló Antonelli.Őszintén szólva, az első szakaszban nem éreztem jól magam, nem voltam teljesen elégedett az autóval, de kicsit változtattunk az egyensúlyon. Ég és föld volt a különbség, és hirtelen újra megvolt a tempónk. A végén maradt még egy kicsi a körben, de így is rendben volt. Sajnos kevéssel lemaradtam Lewistól. Gratulálok neki, és most már a szombati napra összpontosítunk.”

„Az autó jónak érződött. A Ferrari hihetetlenül nagyot lépett előre, szóval biztosan nagyon kemény lesz. Lewis ráadásul remek formában van, de ez jó, szeretjük a kihívásokat, és megpróbáljuk a legtöbbet kihozni belőle. Természetesen harcba szállunk a győzelemért. Mindent bele fogunk adni, és megpróbálok a lehető legjobban teljesíteni. Nem lesz könnyű, de minden adott ahhoz, hogy jól szerepeljünk.”

Russellt igazán meglepte a Ferrari remeklése a silverstone-i pénteken. „Ez az egész évemet összefoglalja. Folyamatosan hátrányból indulok. Általában az utolsó szakaszra előre tudok lépni, de ez ma nem igazán sikerült. Nagyon közel voltam a harmadik helyhez, de Lewis és Kimi tempójától így is messze elmaradtam. Meg kell értenem, hogy ennek mi az oka. Kicsit furcsa.”

„Egészen jól éreztem magam. Nem volt rossz. Mindannyian arra készültünk, hogy rosszabb lesz vezetni ezeket az autókat ezen a pályán, de végül egészen rendben volt, és a gyors kanyarokban is rendben volt. A köridő azonban egyszerűen nincs meg, meg kell értenünk szombatra, mi áll emögött, mert az a fontosabb nap. Nagyon meglepett a Ferrari. A motor és és az energiamenedzsment terén eddig hátrányban voltak, itt viszont jelenleg ők tűnnek a legerősebbnek. Ez valódi meglepetés.”

„Mindig is tudtuk, hogy nagyszerű kasznival rendelkeznek, de most vannak dolgok, amik nem igazán állnak össze. Ha tippelnem kellett volna, azt mondtam volna, hogy a Ferrari gyors lesz Ausztriában, mi pedig ezen a hétvégén. Kimi remek munkát végzett, de a Ferrari egész nap erősebb volt.”

Russellt Max Verstappen és Charles Leclerc is megelőzte a sprintkvalifikáción. A Red Bull hollandja 36 ezreddel, míg a Ferrari monacói pilótája három századdal előzte meg őt, de nem volt messze a hatodik Lando Norris is, aki mindössze 7 ezreddel maradt el a lassabbik Mercedestől. 

„A harmadik szakasz rendkívül szoros volt, és egészen máshogy is alakulhatott volna, könnyen lehettem volna akár hatodik vagy hetedik is, de most a dolgok jó oldalára kerültünk – kezdte az összegzést a négyszeres világbajnok. – Valamivel közeledtünk, de még mindig nem ott tartunk, ahol szeretnénk. A kanyarokban talán kicsit javultunk, de az energia felhasználásával vannak még gondjaink, szóval több területen is találnunk kell még köridőt. A sprintverseny után ezen fogunk dolgozni.”

„Hamilton és Antonelli is nagyon gyorsnak tűnik, és ha ők gyorsak, akkor a csapattársaiknak is megvan a tempójuk a versenyen, amikor egy kicsit lenyugszanak a dolgok. Éppen ezért úgy gondolom, nekem inkább a mögöttem lévőkkel kell majd megvívnom a magam csatáit.”

Norris már a sprintidőmérő első szakaszában hátrányba került, miután problémája adódott fékcsatornájával. A McLaren csak az utolsó szakaszra tudta megoldani a gondot, és az addig hátrányban lévő brit hirtelen a csapattársa elé került, és nem sokkal maradt le a jobb helyekről sem. „Sokkal jobban hátráltatott, mint amire számítottam, mert csak az utolsó próbálkozásra sikerült kijavítanunk. A srácok remek munkát végeztek, hogy a végére megoldották a problémát, az autó utána teljesen más lett, és ismét sokkal jobb volt.  A sprintidőmérő nagy részében azonban borzalmas érzés volt vezetni. Szerencsére sikerült megoldani a hibát, mert utána olyan volt, mintha egy teljesen másik autóba ültem volna.”

„Viszont mire ráéreztem az utolsó körre, úgy éreztem, hogy sokkal több is lehetett volna benne. Kár ezért a mai napért, mert a tempó nagyjából megvolt. A körülöttünk lévő autók közül talán a Red Bull-lal fel tudjuk venni a versenyt. George Mercedeséhez képest viszont egyértelműen hiányzik a tempónk. A végére már sokkal elégedettebb voltam. Csak meg kell értenem néhány dolgot, és meglátjuk, min tudunk javítani szombaton.”

Folytatás szombaton 13 órakor a sprintversennyel. 

 

BRIT NAGYDÍJ, A SPRINTIDŐMÉRŐ VÉGEREDMÉNYE

  1.Lewis HamiltonbritFerrari1:28.376átlag: 239.970 km/ó
  2.Kimi AntonelliolaszMercedes1:28.3870.011 mp h.
  3.Max VerstappenhollandRed Bull-Ford1:28.6970.321
  4.Charles LeclercmonacóiFerrari1:28.7030.327
  5.George RussellbritMercedes1:28.7330.357
  6.Lando NorrisbritMcLaren-Mercedes1:28.7400.364
  7. Oscar PiastriausztrálMcLaren-Mercedes1:28.7720.396
  8.Isack HadjarfranciaRed Bull-Ford1:28.8350.459
  9.Liam Lawsonúj-zélandiRacing Bulls-Ford1:28.9270.551
10.Arvid LindbladbritRacing Bulls-Ford1:29.3670.991
11.Pierre GaslyfranciaAlpine-Mercedes1:29.4820.735
12.Gabriel BortoletobrazilAudi1:29.6790.932
13.Nico HülkenbergnémetAudi1:29.7070.960
14.Franco ColapintoargentinAlpine-Mercedes1:29.9831.236
15.Carlos SainzspanyolWilliams-Mercedes1:30.1971.450
16.Alexander AlbonthaiföldiWilliams-Mercedes1:30.6501.903
17.Oliver BearmanbritHaas-Ferrari1:31.0831.810
18.Esteban OconfranciaHaas-Ferrari1:31.7142.441
19.Sergio PérezmexikóiCadillac-Ferrari1:31.7762.503
20.Valtteri BottasfinnCadillac-Ferrari1:32.0202.747
21.Fernando AlonsospanyolAston Martin-Honda1:32.9103.637
22.Lance StrollkanadaiAston Martin-Honda1:32.9883.715

 

1. SZAKASZ2. SZAKASZ
1.Hamilton1:29.2731.Hamilton1:28.747
2.Leclerc1:29.3802.Antonelli1:28.846
3.Hadjar1:29.4703.Leclerc1:28.922
4.Piastri1:29.5834.Lawson1:29.067
5.Russell1:29.6755.Piastri1:29.120
6.Verstappen1:29.6896.Verstappen1:29.242
7.Antonelli1:29.7467.Russell1:29.246
8.Lawson1:29.8508.Hadjar1:29.280
9.Hülkenberg1:30.1079.Lindblad1:29.330
10.Norris1:30.14210.Norris1:29.401
11.Bortoleto1:30.40711.Gasly1:29.482
12.Gasly1:30.44412.Bortoleto1:29.679
13.Lindblad1:30.45313.Hülkenberg1:29.707
14.Albon1:30.77914.Colapinto1:29.983
15.Colapinto1:30.89415.Sainz1:30.197
16.Sainz1:31.07316.Albon1:30.650
17.Bearman1:31.083  
18.Ocon1:31.714  
19.Pérez1:31.776  
20.Bottas1:32.020  
21.Alonso1:32.910  
22.Stroll1:32.988  
77. BRIT NAGYDÍJ
JÚLIUS 3., PÉNTEK
Szabadedzés1. Hamilton 1:29.260
Sprintidőmérő1. Hamilton 1:28.376
JÚLIUS 4., SZOMBAT
Sprintverseny13.00–14.00
Időmérő17.00–18.00
JÚLIUS 5., VASÁRNAP
A verseny (52 kör, 306.198 km) rajtja16.00
KÖVETKEZŐ VERSENYEK
Belga Nagydíj, Spa-Francorchampsjúlius 19., 15.00
Magyar Nagydíj, Mogyoródjúlius 26., 15.00
Holland Nagydíj, Zandvoortaugusztus 23., 15.00

 

Legfrissebb hírek

Hamilton pole pozícióba repítette a Ferrarit! Russell ötödik a silverstone-i sprintidőmérőn

F1
4 órája

Hamilton nyitott az élen hazai pályán; Antonelli egyelőre Russell előtt Silverstone-ban

F1
8 órája

„Kétszer akkora is lehet a hátrányunk” – Hamilton nehéz hétvégére számít

F1
Tegnap, 20:43

Russell hazai áttörésre készül; Antonelli visszavágna az első silverstone-i sprinthétvégén

F1
Tegnap, 18:07

A Cadillac amerikai fényezéssel ünnepel a Brit Nagydíjon – képek

F1
2026.07.01. 17:35

A McLaren különleges fényezéssel készül a Brit Nagydíjra – képek

F1
2026.06.30. 18:42

A sokkoló évkezdet után a Hungaroringen érne el áttörést az Aston Martin

F1
2026.06.30. 16:57

Russell akkor lehet világbajnok, ha nem agyal, hanem „csak vezet”

F1
2026.06.30. 15:18
Ezek is érdekelhetik