„Mintha elütöttem volna egy fekete macskát” – Verstappen hallani sem akar a bajnokságról

H. L.H. L.
2026.07.05. 13:57
Verstappen nem számít túl sok jóra a folytatásban sem (Fotó: AFP)
A Formula–1-es Red Bull holland versenyzője, Max Verstappen csalódottan nyilatkozott a Brit Nagydíj időmérője után. A négyszeres világbajnok nem vár áttörést a futamon, s arra készül, hogy Spa-Francorchamps-ban és Monzában is szenvedni fognak.

Noha Max Verstappennek egy héttel ezelőtt valós esélye volt arra, hogy győzelmet arasson csapata, a Red Bull hazai futamán, Silverstone-ban egyelőre nyoma sincs a múlt vasárnap mutatott erős tempónak. A négyszeres világbajnok hiába szerezte meg a harmadik helyet a sprintidőmérőn, a sprintversenyen hátrafelé lépdelt, és hatodikként szelte át a célvonalat, majd a kvalifikáción amellett, hogy alulmaradt a csapattársával, Isack Hadjarral szemben, csak hetedikként zárt. 

Verstappen nyolc nagydíjat követően a bajnokságban is a hetedik helyen áll, lemaradása már 103 pont a vb-éllovas Andrea Kimi Antonelli mögött. Amikor a hollandot arról kérdezték, hogy lát-e még esélyt a bajnoki címre, tekintve, hogy tavaly milyen nagy hátrányt dolgozott le, röviden válaszolt. „Ezt a kérdést már nem kellene feltenniük nekem” – jelentette ki, majd kitért arra, hogy azokon a pályákon, amelyeken az energia menedzselése előtérbe kerül, egyértelmű hátrányban van a Red Bull.

„Ezeken a pályákon nem vagyunk túl jók, amikor ez a helyzet. Ráadásul ezen a hétvégén az autó egyensúlya sem a legjobb. Spa-Francorchamps-ban gyakorlatilag ugyanez lesz a helyzet, mint ahogy Monzában is. Kár érte, mert nyilvánvalóan a  belga pálya az egyik kedvencem. De az idén nagyon más érzés lesz ott vezetni. Jelenleg egyszerűen ilyen a Formula–1. Nem igazán lehet mit kezdeni vele. Már alig várom, hogy hazamehessek” – jegyezte meg, majd amikor a nyári szünetről kérdezték, azt felelte, hogy nem elég hosszú. 

A Red Bull tavaly a nyári szünet után mutatott be óriási felzárkózást, ám Verstappen nem számít arra, hogy a történelem megismétli önmagát. „Ott van a költséghatár is, amellyel számolni kell. Emiatt nem tudsz folyamatosan sok fejlesztést hozni az autóra. Továbbra is versenyről versenyre fogjuk értékelni a dolgokat, de úgy tűnik, hogy azokon a pályákon, ahol az energiamenedzsment tekintetében erősen korlátozva vagyunk, jobban szenvedünk.”

A teljesítmény hiánya mellett Verstappen úgy érzi, a szerencse sem igazán áll az oldalukon. A hollandnak szombaton gondja volt az erőforrásával, Ausztriában szárnyprobléma járult hozzá a szokatlan időmérős balesetéhez, míg Monacóban nem tudott elrajtolni a második helyről a motor meghibásodása miatt. „Szinte olyan, mintha elütöttem volna egy fekete macskát. Nem tudom, miért történik mindez. De nem vagyok különösebben babonás, úgyhogy előbb-utóbb biztosan jobb lesz.”
 

 

BRIT NAGYDÍJ, AZ IDŐMÉRŐ VÉGEREDMÉNYE

  1.Kimi AntonelliolaszMercedes1:28.111átlag: 240.6916 km/ó
  2.Charles LeclercmonacóiFerrari1:28.2860.175 mp h.
  3.Lewis HamiltonbritFerrari1:28.4580.347
  4.George RussellbritMercedes1:28.4810.370
  5.Isack HadjarfranciaRed Bull-Ford1:28.7460.635
  6.Lando NorrisbritMcLaren-Mercedes1:28.8770.766
  7.Max VerstappenhollandRed Bull-Ford1:28.8930.782
  8.Oscar PiastriausztrálMcLaren-Mercedes1:29.0320.921
  9.Arvid LindbladbritRacing Bulls-Ford1:29.3051.194
10.Liam Lawsonúj-zélandiRacing Bulls-Ford1:29.7161.605
11.Gabriel BortoletobrazilAudi1:29.4610.968
12.Nico HülkenbergnémetAudi1:30.0761.583
13.Oliver BearmanbritHaas-Ferrari1:30.5012.008
14.Carlos SainzspanyolWilliams-Mercedes1:30.6232.130
15.Pierre Gasly*franciaAlpine-Mercedes1:30.0631.570
16.Alexander AlbonthaiföldiWilliams-Mercedes1:30.6381.362
17.Esteban OconfranciaHaas-Ferrari1:30.6801.404
18.Valtteri BottasfinnCadillac-Ferrari1:31.2271.951
19.Franco ColapintoargentinAlpine-Mercedes1:31.3212.045
20.Sergio PérezmexikóiCadillac-Ferrari1:31.9402.664
21.Lance StrollkanadaiAston Martin-Honda1:32.8633.587
22.Fernando AlonsospanyolAston Martin-Honda1:32.8883.612
*: 3 rajthelyes büntetés feltartás miatt. 

AZ ELSŐ KÉT SZAKASZ VÉGEREDMÉNYE

1. SZAKASZ2. SZAKASZ
  1.Hadjar1:29.276  1.Antonelli1:28.493
  2.Lawson1:29.300  2.Leclerc1:28.626
  3.Leclerc1:29.534  3.Hamilton1:28.864
  4.Hülkenberg1:29.539  4.Russell1:28.920
  5.Verstappen1:29.549  5.Hadjar1:29.069
  6.Hamilton1:29.644  6.Verstappen1:29.113
  7.Lindblad1:29.661  7.Piastri1:29.218
  8.Antonelli1:29.719  8.  Lindblad1:29.324
  9.Piastri1:29.971  9.Norris1:29.383
10.Russell1:29.98510.Lawson1:29.429
11.Norris1:30.18611.Bortoleto1:29.461
12.Bortoleto1:30.26912.Gasly1:30.063
13.Gasly1:30.34513.Hülkenberg1:30.076
14.Sainz1:30.56214.Bearman1:30.501
15.Bearman1:30.57015.Sainz1:30.623
16.Albon1:30.63816.Albon1:30.743
17.Ocon1:30.680  
18.Bottas1:31.227  
19.Colapinto1:31.321  
20.Pérez1:31.940  
21.Stroll1:32.863  
22.Alonso1:32.888  
77. BRIT NAGYDÍJ
JÚLIUS 3., PÉNTEK
Szabadedzés1. Hamilton 1:29.260
Sprintidőmérő1. Hamilton 1:28.376
JÚLIUS 4., SZOMBAT
Sprintverseny1. Antonelli, 2. Hamilton, 3. Norris
Időmérő1. Antonelli 1:28.111
JÚLIUS 5., VASÁRNAP
A verseny (52 kör, 306.198 km) rajtja16.00
KÖVETKEZŐ VERSENYEK
Belga Nagydíj, Spa-Francorchampsjúlius 19., 15.00
Magyar Nagydíj, Mogyoródjúlius 26., 15.00
Holland Nagydíj, Zandvoortaugusztus 23., 15.00

 

Legfrissebb hírek

F1, Brit Nagydíj, verseny

F1
15 perce

„Egész nap úgy éreztem, hogy hátrányból próbálok felzárkózni” – Russellt rejtélyes gond hátráltatja

F1
17 órája

Gasly rajtbüntetést kapott – változott a Brit Nagydíj rajtsorrendje

F1
18 órája

Leclerc és Hamilton levadászná Antonellit a silverstone-i versenyen

F1
20 órája

Antonelli megszerezte a pole pozíciót a két Ferrari előtt a silverstone-i időmérőn

F1
21 órája

Antonelli aratott győzelmet Hamilton és Norris előtt a silverstone-i sprintversenyen

F1
Tegnap, 13:41

Hamiltont és a riválisokat is meglepte a Ferrari erős tempója Silverstone-ban

F1
2026.07.03. 20:50

Hamilton pole pozícióba repítette a Ferrarit! Russell ötödik a silverstone-i sprintidőmérőn

F1
2026.07.03. 18:15
Ezek is érdekelhetik