A csapattársát és Norrist is kiütő Colapinto 5 helyes rajtbüntetést kapott a Bahreini Nagydíjra – hivatalos

Az Alpine jó úton haladt a kettős pontszerzés felé Azerbajdzsánban, egyetlen hiba azonban mindent áthúzott. Az első biztonsági autós szakaszt követő újraindításnál Franco Colapinto nem tudta rendesen bevenni az egyes kanyart, eltalálta a csapattársát, Pierre Gaslyt, aki felöklelte Lando Norrist is. A baleset mindhárom versenyző számára a verseny végét jelentette, így az enstone-i csapat üres kézzel kénytelen távozni Bakiból, miközben a konstruktőri bajnokságban előttük álló Racing Bulls további hat ponttal növelte előtte az előnyét.
Az eset kapcsán a Nemzetközi Automobil-szövetség (FIA) vizsgálatot indított Colapinto ellen, és az adatok, valamint a felvételek áttekintése után úgy döntött, 10 másodperces időbüntetést oszt ki az argentinnak. Mivel a pilóta a futamon a kiesése miatt nem tudta letölteni a szankciót, így az 5 rajthelyes büntetéssé konvertálódik át, amit a soron következő, Sepangban rendezendő Bahreini Nagydíjon kell letöltenie.
Colapinto teljes mértékben magára vállalta a felelősséget, és elnézést kért a csapatától. „Hatalmas hiba volt. Teljesen blokkoltak a kerekek, hidegek voltak a gumik és fékek. Teljesen elvesztettem az irányítást az autó felett. Nem igazán tudok mást mondani, mint hogy nagyon sajnálom. A csapatot, és természetesen Pierre-t. Az egész gyárat. Rendkívül keményen dolgoztunk azért, hogy pontokat szerezzünk, én pedig ezzel a nagy hibával eldobtam mindent. Nagyon szomorú vagyok a csapat miatt. Természetesen hatalmas csalódás. Landótól is bocsánatot kérek.”
Az Alpine első embere, Flavio Briatore is megszólalt az eset kapcsán. „Nyilvánvalóan rendkívül csalódott vagyok a mai verseny alakulása miatt, hiszen értékes pontokat veszítettünk a csapatbajnoki küzdelemben. Az ilyen baleseteknek nem szabadna megtörténniük, különösen akkor, amikor mindkét autónkkal pontszerző helyen haladunk. Nagyon sajnálom a csapatot, és Pierre-t is, aki egész hétvégén nagyszerű munkát végzett. Landótól és a McLarentől is elnézést kérek, amiért tönkretettük a versenyüket.”
„Tudom, hogy Franco teljes felelősséget vállalt a történtekért, ahogy azt kell is. Valójában a futam és a biztonsági autós szakasz utáni újraindítás körülményeit figyelembe véve túl későn fékezett. Egy ilyen tapasztalt versenyzőtől ez nagyon rossz manőver volt. Szeretnék időt hagyni magamnak, hogy átgondoljam a történteket, és mérlegeljem, milyen lépéseket kellene tennünk annak érdekében, hogy tanuljunk az esetből, és a jövőben elkerüljük az ehhez hasonló helyzeteket.”
AZERI NAGYDÍJ, A VERSENY VÉGEREDMÉNYE | |||
|---|---|---|---|
| 1. | George Russell | Mercedes | - |
| 2. | Max Verstappen | Red Bull-Ford | 0.196 mp h. |
| 3. | Isack Hadjar | Red Bull-Ford | 10.704 mp h. |
| 4. | Charles Leclerc | Ferrari | 14.136 mp h. |
| 5. | Kimi Antonelli | Mercedes | 14.512 mp h. |
| 6. | Lewis Hamilton | Ferrari | 22.382 mp h. |
| 7. | Arvid Lindblad | Racing Bulls-Ford | 31.159 mp h. |
| 8. | Esteban Ocon | Haas-Ferrari | 31.189 mp h. |
| 9. | Oliver Bearman | Haas-Ferrari | 31.929 mp h. |
| 10. | Carlos Sainz | Williams-Mercedes | 32.416 mp h. |
| 11. | Nico Hülkenberg | Audi | 33.231 mp h. |
| 12. | Liam Lawson | Racing Bulls-Ford | 34.013 mp h. |
| 13. | Gabriel Bortoleto | Audi | 34.230 mp h. |
| 14. | Oscar Piastri | McLaren-Mercedes | 36.401 mp h. |
| 15. | Sergio Pérez | Cadillac-Ferrari | 41.400 mp h. |
| 16. | Valtteri Bottas | Cadillac-Ferrari | 2 kör h. |
| FELADTÁK | megtett körök | ||
| Franco Colapinto | Alpine-Mercedes | 36 | |
| Lando Norris | McLaren-Mercedes | 35 | |
| Pierre Gasly | Alpine-Mercedes | 35 | |
| Alexander Albon | Williams-Mercedes | 29 | |
| Fernando Alonso | Aston Martin-Honda | 20 | |
| Lance Stroll | Aston Martin-Honda | 7 | |
A VILÁGBAJNOKSÁG ÁLLÁSA | ||
|---|---|---|
| PILÓTÁK | PONT | |
| 1. | Kimi Antonelli | 302 |
| 2. | George Russell | 236 |
| 3. | Lewis Hamilton | 199 |
| 4. | Lando Norris | 186 |
| 5. | Charles Leclerc | 179 |
| 6. | Max Verstappen | 163 |
| 7. | Oscar Piastri | 120 |
| 8. | Isack Hadjar | 86 |
| 9. | Liam Lawson | 59 |
| 10. | Pierre Gasly | 41 |
| 11. | Arvid Lindblad | 37 |
| 12. | Franco Colapinto | 27 |
| 13. | Oliver Bearman | 20 |
| 14. | Gabriel Bortoleto | 10 |
| 15. | Esteban Ocon | 7 |
| 16. | Nico Hülkenberg | 7 |
| 17. | Carlos Sainz | 7 |
| 18. | Alexander Albon | 5 |
| 19. | Fernando Alonso | 3 |
| 20. | Cunoda Juki | 1 |
| KONSTRUKTŐRÖK | ||
| 1. | Mercedes | 538 |
| 2. | Ferrari | 378 |
| 3. | McLaren-Mercedes | 306 |
| 4. | Red Bull-Ford | 263 |
| 5. | Racing Bulls-Ford | 83 |
| 6. | Alpine-Mercedes | 68 |
| 7. | Haas-Ferrari | 27 |
| 8. | Audi | 17 |
| 9. | Williams-Mercedes | 12 |
| 10. | Aston Martin-Honda | 3 |
| 11. | Cadillac-Ferrari | 0 |
| 9. AZERI NAGYDÍJ | |
| SZEPTEMBER 24., CSÜTÖRTÖK | |
| 1. szabadedzés | 1. Russell 1:45.387 |
| 2. szabadedzés | 1. Russell 1:43.347 |
| SZEPTEMBER 25., PÉNTEK | |
| 3. szabadedzés | 1. Verstappen 1:43.922 |
| Időmérő | 1. Russell 1:42.526 |
| SZEPTEMBER 26., SZOMBAT | |
| A verseny | 1. Russell, 2. Verstappen, 3. Hadjar |
| KÖVETKEZŐ VERSENYEK | |
| Bahreini Nagydíj, Sepang | október 4., 9.00 |
| Szingapúri Nagydíj, Szingapúr | október 11., 14.00 |
| Amerikai Nagydíj, Austin | október 25., 21.00 |








