Lando Norris saját csapatot alapított, elindulnának az F2-ben

R. D. P.R. D. P.
2026.09.03. 12:13
null
Az LN4 festése (Fotó: formula1.com)
A McLaren világbajnoka, Lando Norris újabb lépést tett a fiatal versenyzők támogatása érdekében: junior együléses csapatot alapított, emellett pilótaképző programot is indított.

Lando Norris, a McLaren regnáló Formula–1-es világbajnoka az Olasz Nagydíj előtt bejelentette, hogy társalapítóként létrehozta az LN4 Fusion nevű junior-versenycsapatot.

Az istálló 2027-től több utánpótlás-bajnokságban is rajthoz áll, így a Formula–3-ban, a Formula Regionális Európa-bajnokságban (FRECA) és az olasz Formula–4-ben is. A csapat célja, hogy már a következő évben, azaz 2027-ben a Formula–2-ben is elinduljon.

Az LN4 Fusion az AIX Racing eszközeit is megszerezte, a csapatfőnöki posztot pedig a korábbi Prema-vezető, René Rosin tölti be. A brit működésért Dan Hazlewood, a versenyzési igazgatói feladatokért Guillaume Capietto felel, míg Dan Richards a vállalati stratégiát és a kereskedelmi fejlesztéseket irányítja. A csapat központja az észak-olaszországi Venetóban lesz, emellett Cambridgeshire-ben is működtet majd egy brit telephelyet.

Norris az LN4 Fusion mellett létrehozta az LN4 Legacy Programme nevű pilótaképző programot is, amelynek célja, hogy lehetőséget biztosítson a tehetséges fiatal versenyzőknek. Az akadémiát Julian Rouse, az Alpine korábbi sportigazgatója és akadémiai vezetője irányítja.

F1
2026.08.29. 11:48

Új szerződés és bajnoki autó: Norris hosszú távon kötelezte el magát a McLarennel – hivatalos

Becslések szerint csak Hamilton és Verstappen keres jobban az új kontraktust aláíró címvédőnél.

„Nagyon szerencsés voltam, hogy pályafutásom során nagyszerű emberek vettek körül, és tudom, hogy a Formula–1-be kerüléshez sokkal több kell a tehetségnélmondta Norris. – A megfelelő emberekre, támogatásra és a megfelelő időben érkező lehetőségekre van szükség. Erről szól ez a két projekt. Az LN4 Fusion célja egy olyan versenycsapat felépítése, amely a juniormotorsport legjobbjaival is felveszi a versenyt, nagyszerű emberekkel és olyan környezettel, amelyben a versenyzők fejlődhetnek.”

A projektek mögé már több támogató is beállt: a Tumi és a Monster is segíti az LN4 Fusion és az LN4 Legacy Programme működését. A McLaren versenyzője jelezte, hogy további partnerek csatlakozását is hamarosan bejelentik.

Legfrissebb hírek

Új szerződés és bajnoki autó: Norris hosszú távon kötelezte el magát a McLarennel – hivatalos

F1
2026.08.29. 11:48

Stella: Norris világbajnokhoz méltó módon vezet

F1
2026.08.25. 14:28

Hamilton megbánta a rádióüzeneteit, amelyek csak azt tükrözik, hogy hisz a Ferrariban

F1
2026.08.25. 13:11

F1: „Norris az egyik legfényesebb futamgyőzelmét aratta” – sajtóvisszhang

F1
2026.08.24. 11:01

A Mercedes csapatutasítást alkalmazott – Russell szerint helyes döntés született Zandvoortban

F1
2026.08.23. 19:58

Antonellinek ébresztőt fújt a zandvoorti hétvége; Russell úgy érzi, magára talált

F1
2026.08.22. 18:48

Russell emlékeztette magát, hogy még mindig megvan benne; Antonelli sérüléssel bajlódott a zandvoorti sprintidőmérőn

F1
2026.08.21. 19:39

Kiéleződhet a harc a Holland Nagydíjon – új fejezet kezdődik a bajnokságban?

F1
2026.08.20. 15:22