Sainz és Pérez is büntetést kapott – így változott az Azeri Nagydíj rajtsorrendje

Horváth LiliánaHorváth Liliána
2026.09.25. 18:22
Sainz elveszítette a kilencedik rajthelyét (Fotó: AFP)
A Nemzetközi Automobil-szövetség (FIA) hivatalosan megerősítette, hogy Carlos Sainz Jr. öt, míg Sergio Pérez három rajthelyes büntetést kapott a Formula–1-es Azeri Nagydíj időmérője után.

Több vizsgálat is folyt az Azeri Nagydíj időmérője után: Carlos Sainz Jr.-nek sárga zászlós szabályszegés, míg Sergio Péreznek feltartás miatt kellett felelnie a sportfelügyelők előtt. A Nemzetközi Automobil-szövetség (FIA) mindkét versenyzőt vétkesnek találta, a Williams-pilóta öt, míg a Cadillac mexikói versenyzője három rajthelyes büntetést kapott. 

A csapata idei legjobb eredményét szállító Sainz a hátrasorolás értelmében elveszítette a kilencedik rajtkockát, és a tizennegyedik pozícióból várhatja a szombaton 13 órakor rajtoló futamot, Pérez rajthelye ugyanakkor a büntetéssel együtt is változatlan marad, hiszen az Aston Martin-pilótákat, az eredetileg előtte záró Fernando Alonsót, valamint a mögötte végző Lance Strollt már korábban a mezőny végére sorolták motorkomponens-cserék miatt. 

AZERI NAGYDÍJ, AZ IDŐMÉRŐ VÉGEREDMÉNYE

  1.RussellMercedes1:42.526átlag: 210.783 km/ó
  2.LeclercFerrari1:43.3630.837 mp h.
  3.PiastriMcLaren-Mercedes1:43.3640.838
  4.HadjarRed Bull-Ford1:43.5000.974
  5.NorrisMcLaren-Mercedes1:43.6721.146
  6.HamiltonFerrari1:43.8581.332
  7.GaslyAlpine-Mercedes1:44.0471.521
  8.VerstappenRed Bull-Ford1:44.0811.555
  9.SainzWilliams-Mercedes1:44.5662.040
10.ColapintoAlpine-Mercedes1:44.9632.437
11.BearmanHaas-Ferrari1:44.7751.313
12.LawsonRacing Bulls-Ford1:44.8601.398
13.AlbonWilliams-Mercedes1:45.0011.539
14.OconHaas-Ferrari1:45.0161.554
15.LindbladRacing Bulls-Ford1:45.1061.644
16.AntonelliMercedesidő nélkül 
17.BortoletoAudi1:45.7992.184
18.HülkenbergAudi1:45.9202.305
19.AlonsoAston Martin-Honda1:46.5932.978
20.PérezCadillac-Ferrari1:46.6583.043
21.StrollAston Martin-Honda1:47.3373.722
22.BottasCadillac-Ferrari1:48.2904.675

 

AZ ELSŐ KÉT SZAKASZ VÉGEREDMÉNYE

1. SZAKASZ2. SZAKASZ
  1.Russell1:43.615  1.Russell1:43.462
  2.Verstappen1:44.041  2.Verstappen1:43.706
  3.Hadjar1:44.161  3.Leclerc1:43.780
  4.Hamilton1:44.260  4.Piastri1:43.814
  5.Leclerc1:44.360  5.Hadjar1:43.880
  6.Gasly1:44.489  6.Norris1:44.020
  7.Norris1:44.571  7.Hamilton1:44.037
  8.Piastri1:45.014  8.Gasly1:44.106
  9.Albon1:45.031  9.Sainz1:44.629
10.Ocon1:45.03910.Colapinto1:44.683
11.Sainz1:45.10411.Bearman1:44.775
12.Colapinto1:45.10612.Lawson1:44.860
13.Bearman1:45.22813.Albon1:45.001
14.Lindblad1:45.38114.Ocon1:45.016
15.Antonelli1:45.50415.Lindblad1:45.106
16.Lawson1:45.53516.Antonelliidő nélkül
17.Bortoleto1:45.799  
18.Hülkenberg1:45.920  
19.Alonso1:46.593  
20.Pérez1:46.658  
21.Stroll1:47.337  
22.Bottas1:48.290  

AZERI NAGYDÍJ, A VERSENY RAJTSORRENDJE

  1.RussellMercedes
  2.LeclercFerrari
  3.PiastriMcLaren-Mercedes
  4.HadjarRed Bull-Ford
  5.NorrisMcLaren-Mercedes
  6.HamiltonFerrari
  7.GaslyAlpine-Mercedes
  8.VerstappenRed Bull-Ford
  9.ColapintoAlpine-Mercedes
10.BearmanHaas-Ferrari
11.LawsonRacing Bulls-Ford
12.AlbonWilliams-Mercedes
13.OconHaas-Ferrari
14.SainzWilliams-Mercedes
15.LindbladRacing Bulls-Ford
16.AntonelliMercedes
17.BortoletoAudi
18.HülkenbergAudi
19.BottasCadillac-Ferrari
20.PérezCadillac-Ferrari
21.AlonsoAston Martin-Honda
22.StrollAston Martin-Honda

 

 

Legfrissebb hírek

Antonelli bosszús a felesleges hiba miatt; Hadjar rendkívül magabiztosan tért vissza

F1
1 órája

Russell megtörte a Mercedes pole-csendjét; Antonelli már a Q1-ben autót tört Azerbajdzsánban

F1
4 órája

Verstappen vette át a vezetést Russell és Hamilton előtt az utolsó azeri edzésen

F1
7 órája

„Mintha kést döfnének a szívembe” – Norrist elborzasztotta a McLaren hátránya Bakiban

F1
23 órája

Russell vezérletével a Mercedes kettőse a leggyorsabb a második azeri edzésen

F1
Tegnap, 15:02

Russell nyitott az élen Azerbajdzsánban; Antonelli alatt megadta magát a Mercedes a nyitányon

F1
Tegnap, 11:35

Antonelli a vb-cím felé robog, Verstappen Azerbajdzsánban térhet vissza a dobogó tetejére

F1
2026.09.23. 16:02

Döntött Verstappen csapattársáról a Red Bull – hivatalos

F1
2026.09.23. 09:38