Euro 2012: a Wembleyben, Asztanában és Jerevánban fújnak magyar bírók

2010.09.03. 08:55
Nem pihenhetnek a magyar játékvezetők: Európa-bajnoki selejtezők, Bajnokok Ligája-, valamint Európa-liga-mérkőzések várnak Kassai Viktorékra. A világbajnokságon is megelégedésre működő Kassai Viktor kapta talán a legmegtisztelőbb feladatot, pénteken a Wembleyben bíráskodhat az Anglia–Bulgária Eb-selejtezőn. Segítői ezúttal Vámos Tibor és Ring György lesznek. A világbajnokságot nyomon követők ezt furcsállhatják, hiszen akkor még Ring György helyett Erős Gábor volt a partjelző.

Vágner Lászlótól, a játékvezetői bizottság elnökétől megtudtuk, az UEFA csak a játékvezetőt nevezi meg, a honi testületre vár a segítők kijelölése, ez pedig a korábban leadott lista (Erős Gábor, Ring György, Vámos Tibor) alapján történhet meg.

A jb különböző szempontok szerint dönti el, hogy a három partjelző közük kik azok, akik az UEFA által felkért bíró munkáját segítsék. Erős Gábor, például, a hónap végén kap újból szerepet: Kassai Viktor egy még meg nem nevezett Bajnokok Ligája-meccset vezet, ezen már a vb-n őt segítő asszisztens is ott lesz.

Érdekesség, hogy a pénteki Eb-selejtező-dömpingből alaposan kiveszik a részüket a magyar bírók. A már említett Anglia–Bulgária találkozó mellett Szabó Zsolt az Örményország–Írország (Jereván), Vad II István a Kazahsztán–Törökország (Asztana) találkozót dirigálja.

Legfrissebb hírek

U21-es válogatott: még a tökéletes teljesítmény is kevés lehet

Utánpótlássport
46 perce

Labdarúgás: legyőzte Romániát az U19-es válogatott a Vilotics-tornán

Utánpótlássport
13 órája

Nem viselhetnek sportmezeket a diákok egy francia iskolában

Minden más foci
2026.09.23. 12:23

Közvetetten az Eb-selejtező is elkezdődik a Nemzetek Ligájával

Minden más foci
2026.09.23. 08:36

Labdarúgás: két gól a fiataloktól az NB I 8. fordulójában

Utánpótlássport
2026.09.22. 08:56

Labdarúgás: második lett az U15-ös leány válogatott

Utánpótlássport
2026.09.20. 21:26

Labdarúgás: Pető Milán előkelő helyen Európában

Utánpótlássport
2026.09.20. 16:46

Labdarúgás: újra tizenegyesekkel győztek az U15-ös lányok

Utánpótlássport
2026.09.18. 10:58