Euro 2012: Özil a belgák ellen visszatér, a németek 10/10-et akarnak

2011.10.08. 16:42
Címkék
Mesut Özil, a német labdarúgó-válogatott középpályása a törökök elleni pénteki Eb-selejtezőt sérülés miatt kihagyta, de a Belgium elleni keddi mérkőzésen újra a csapatba várják.

Özil – aki török származása miatt nem számíthatott barátságos fogadtatásra Isztambulban – a hivatalos indoklás szerint Achilles-ín-sérülés miatt hagyta ki a pénteki mérkőzést, ám Joachim Löw szövetségi kapitány úgy véli, kedden már bevethető lesz.

„Nagyon komolyan vesszük a belgák elleni mérkőzést, már csak azért is, mert szeretnénk pontveszteség nélkül, rekorddal befejezni a selejtezőket – mondta a mind a kilenc eddigi Eb-selejtezőt megnyerő németek hadvezére. – Özil valószínűleg játszani fog, továbbá szeretném pályára küldeni Toni Kroost és Ilkay Gündogant is. Mario Götzére pedig ráfér a pihenés."

Löw jelezte: az egész csapatot nem áll szándékában kicserélni, mert akkor odalenne a ritmus. Az utolsó játéknapon Azerbajdzsánt fogadó törökök számára nem mellékes, mit játszanak a németek Belgiummal, hiszen belga győzelem esetén nem marad esélyük a pótselejtezőt érő második hely elcsípésére az A-csoportban.

AZ A-CSOPORT ÁLLÁSA
1. Németország 9 9 31–6 +25 27
2. Belgium 9 4 3 2 20–12 +8 15
3. Törökország 9 4 2 3 12–11 +1 14
4. Ausztria 9 3 2 4 16–17 –1 11
5. Azerbajdzsán 9 2 1 6 10–25 –15 7
6. Kazahsztán 9 1 8 6–24 –18 3

 

Legfrissebb hírek

Egyelőre nincs döntés, hosszabbításba torkollik a meccs Dallasban

Foci vb 2026
13 perce

Románia: Major Sámuel nem marad Marosvásárhelyen

Légiósok
18 perce

Halász Bence idei legjobb eredményével lett harmadik Nancyban

Atlétika
21 perce

Előrehozhatják az Anglia–Mexikó meccset az időjárási előrejelzések miatt

Foci vb 2026
21 perce

Djokovics és Sinner hozta a kötelezőt, Medvegyev viszont kiesett

Tenisz
47 perce

Öngóllal egyenlített Ausztrália a második félidőben

Foci vb 2026
52 perce

Elkezdődött a második félidő az ausztrálok és az egyiptomiak meccsén

Foci vb 2026
1 órája

Magyar arany és ezüst a szervátültetettek Európa-bajnokságán

Egyéb egyéni
1 órája
Ezek is érdekelhetik