Euro 2012: a német kancellár az ukrajnai labdarúgó Eb bojkottját tervezi

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2012.04.29. 11:47
Címkék
A volt ukrán kormányfővel, Julija Timosenkóval szembeni bánásmód miatt a küszöbönálló labdarúgó Európa-bajnokság ukrajnai részének politikai bojkottját tervezi a német kancellár.

A Der Spiegel című hamburgi hetilap legfrissebb számának értesülése szerint Angela Merkel és miniszterei távol maradnak a rendezvénytől, ha az ukrán hatóságok addig nem bocsátják szabadon a korrupcióval, illetve hivatali visszaéléssel gyanúsított, bebörtönzött korábbi miniszterelnököt. A kancellár állítólag erre vonatkozó utasítást adott kormánya minisztereinek – írta a lap.

Az idei labdarúgó Európa-bajnokság június 8-án kezdődik Ukrajna és Lengyelország közös rendezésében.

A Der Spiegel szerint az egyetlen kivételt Hans-Peter Friedrich belügyminiszter jelenti, aki egyben a sport területét is felügyeli. Ugyanakkor Friedrich is az ukrán hatóságok tudomására hozta, hogy csak abban az esetben utazik el az Ukrajnában sorra kerülő német–holland mérkőzésre, ha előtte felkeresheti a börtönben lévő Timosenkót.

A volt ukrán miniszterelnök néhány nap óta éhségsztrájkot folytat a fogva tartás körülményei miatt. Ügyvédje a közelmúltban azzal vádolta az ukrán hatóságokat, hogy bántalmazták Timosenkót, amikor – akarata ellenére – egy harkivi kórházba szállították át. Az ukrán illetékesek ezt cáfolták.

Julija Timosenkót tavaly egy nagy nemzetközi vitát keltő perben hétévi börtönre ítélték. Általános vélekedés szerint a volt kormányfő valójában a jelenlegi ukrán elnök, Viktor Janukovics politikai bosszújának áldozata. 2004-ben ugyanis Timosenko volt a Janukovics hatalma ellen irányuló, úgynevezett narancsos forradalom egyik vezéralakja.

Legfrissebb hírek

Marco Rossi: A második félidőnk a selejtező legrosszabbja volt

Magyar válogatott
23 perce

Röplabda CEV-kupa: idegenben nyert két szettet a MÁV Előre

Röplabda
26 perce

Gereben Lívia: Sok van ebben a válogatottban!

Kosárlabda
54 perce

Nyert, de nem jutott főtáblára a Vasas a női röplabda BL-ben

Röplabda
1 órája

Értékelje a magyar válogatott játékosainak Örményország elleni teljesítményét!

Magyar válogatott
1 órája

Vb-selejtező: Írország–Portugália

Foci vb 2026
1 órája

Lukács Dániel: Hála Istennek a végén kijött a vakond!

Magyar válogatott
1 órája

Felkészülés: Csehország megszenvedett San Marinóval

Minden más foci
1 órája
Ezek is érdekelhetik