Euro 2012: brit bulvárlap lesújtó véleménye a krakkói állapotokról

Vágólapra másolva!
2012.05.01. 14:10
Címkék
Újra a brit sajtó kereszttüzébe került a lengyel felkészülés: ezúttal az edzések és a szállás helyszíneként választott Krakkót nem kímélte a Sunday Mirror.

„Alig egy hónappal a torna kezdete előtt az angolok edzőpályája úgy néz ki, mint valami építési terület" – olvasható az angol lap helyszíni tudósításában a kritika. A szerző szerint a helyi munkások folyamatosan lebzselnek, s ahhoz képest, hogy napi 12 órát dolgoznak, alig haladnak a munkával, ehelyett inkább zsebre tett kézzel nézelődnek.

Eleinte a Sunday Mirror munkatársát be sem akarták engedni a stadionba, arra hivatkozva, hogy a felújítások területére tilos idegeneknek bemenni. A riportert omladozó, graffitis falak fogadták, egyáltalán nem arra utaltak a jelek, hogy néhány hét múlva itt az angol válogatott fog edzést tartani.

„A stadion úgy néz ki, mint egy építési terület, mivel a valóságban az is. A munkák ugyanakkor gyorsan mennek, minden kész lesz időre" – nyugtatta a felborzolt angol kedélyeket Mark Whittle, az angol Labdarúgó-szövetség (FA) szóvivője.

A háromoroszlános csapat Krakkóban választott szállást, illetve az edzéseit is ott fogja tartani. A harmadosztályú Hutnik Kraków külvárosban található arénája valóban nem a legszebb pálya a városban: az angolok nyugodtan választhatták volna a Wisla Kraków tavaly felújított, vagy a Cracovia Kraków szintén új, az európai elvárásoknak minden szempontból megfelelő stadionját.
Legfrissebb hírek

Marco Rossi: A második félidőnk a selejtező legrosszabbja volt

Magyar válogatott
25 perce

Röplabda CEV-kupa: idegenben nyert két szettet a MÁV Előre

Röplabda
27 perce

Gereben Lívia: Sok van ebben a válogatottban!

Kosárlabda
55 perce

Nyert, de nem jutott főtáblára a Vasas a női röplabda BL-ben

Röplabda
1 órája

Értékelje a magyar válogatott játékosainak Örményország elleni teljesítményét!

Magyar válogatott
1 órája

Vb-selejtező: Írország–Portugália

Foci vb 2026
1 órája

Lukács Dániel: Hála Istennek a végén kijött a vakond!

Magyar válogatott
1 órája

Felkészülés: Csehország megszenvedett San Marinóval

Minden más foci
1 órája
Ezek is érdekelhetik