Euro 2012: „Jézus a csehekért is meghalt!”

MTI MTIMTI MTI
2012.05.16. 11:10
Címkék
Hittérítő akciókat terveznek a labdarúgó Európa-bajnokságra júniusban Wroclawba látogató cseh szurkolók körében a lengyel katolikusok – írta a prágai sajtó.

A vendégszurkolóknak fenntartott szektorban a lengyel katolikusok Jézus a csehekért is meghalt! feliratú plakátokat helyeznek majd el, cseh nyelvű imakönyveket, röplapokat fognak osztogatni, s a katolikus aktivisták elbeszélgetnek az ateistáknak tartott csehekkel, hogy megtérítsék őket – tudta meg a Mladá Fronta Dnes című cseh napilap a wroclawi püspökségtől.

Csehország az Euro 2012 keretében a wroclawi csoportban fog játszani, s a lengyelek azzal számolnak, hogy a csehek tízezrei látogatnak ki labdarúgó válogatottjuk mérkőzéseire.

„Az ötlet eléggé veszélyes. Nem kizárt, hogy fordítva sül el, s megerősíti a fanatikus katolikus lengyelekről élő cseh nézeteket” – idézi a Právo című napilap Zbigniew Czendlik lengyel pap véleményét. Czendlik egyike annak a több tucat lengyel katolikus papnak, aki már évek óta a nagy paphiánnyal küszködő Csehországban tevékenykedik.

Czendlik szerint a wroclawi katolikus aktivisták tervei csak azt bizonyítják, hogy nem ismerik a cseheket. „A csehek ezt erőszaknak foghatják fel. Ráadásul nem egyházi oktatásért, hanem a futballért utaznak Wroclawba” – mutatott rá a pap. Úgy vélte: sokkal jobb lenne, ha például cseh nyelvű misét rendeznének a stadion közelében, amelyre az érdeklődők elmehetnének.

A wroclawi katolikusok tervei a város polgármesteri hivatalának sem tetszenek. A hivatal azt állítja, hogy az ilyen akció ellentétes az UEFA előírásaival.

A lengyel katolikus egyház több száz papja és aktivistája az Euro 2012 más helyszínein is állítólag hittérítő tevékenységet tervez. Olyan témákról szeretnének elbeszélgetni az emberekkel, mint például, hogy „Kinek szurkolna Krisztus, ha élne?” vagy „Miért van szükségük a keresztényeknek a futballra?”

A külföldi szurkolókat katolikus filmekre kívánják invitálni. Az elképzelések között szerepel az is, hogy a külföldi szurkolók szektoraiban lengyel katolikus zenekarok játszanának – írta a Právo.

Legfrissebb hírek

Hamilton azt hitte elveszíti, de végül is megtarthatja a dobogóját a Brit Nagydíjon – hivatalos

F1
31 perce

Harry Kane bámulatos statisztikái az elmúlt 11 hónapban

Foci vb 2026
33 perce

Molnár Martin nyolcadik a GB3 mogyoródi fordulójának záró futamán

Egyéb autó-motor
39 perce

A Newcastle szerződtette a vb-t is megjáró elefántcsontparti játékost

Angol labdarúgás
41 perce

Szafiullin legyőzésével Djokovics az első negyeddöntős Wimbledonban

Tenisz
1 órája

Wimbledon: kizárták az ütőjét dobáló németet a női juniortornáról

Tenisz
1 órája

Visszatért az FTC játékosa a vb-ről

Foci vb 2026
1 órája

Kedvezmény az Egyesült Államoknak: a piros lapos Balogun játszhat a belgák ellen

Foci vb 2026
1 órája
Ezek is érdekelhetik