Euro 2020: a skót-walesi-ír trió is beszáll a versenybe

2012.05.15. 18:46
Címkék
Grúzia és a skót-walesi-ír trió kedden bejelentette: érdeklődik a 2020-as labdarúgó Európa-bajnokság rendezési joga iránt. Eddig egyedül Törökország nyújtott be hivatalos pályázatot a nyolc év múlva sorra kerülő tornára.

Az ír szövetség közlése szerint az előzetes egyeztetések megtörténtek a másik két szigetországi szövetséggel, a következő másfél évben pedig kidolgozzák a pályázat részleteit.

Az érdeklődés jelzésének határideje éppen kedd, és – ahogy azt korábban jeleztük – a grúzok közölték: az előzetes terv az volt, hogy Azerbajdzsánnal közösen jelentkeznek, de mivel a partner visszalépett, egyedül is nekivágnak a versenynek.

A törökök már áprilisban beadták a pályázatukat, de mivel isztambuli helyszínnel a 2020-as olimpiára is kandidálnak, sok függ attól, hogy abban a versenyben sikerrel járnak-e. Michel Platini, az Európai Labdarúgó-szövetség (UEFA) elnöke korábban kijelentette: csak akkor támogatja a török rendezést, ha nem Isztambulban lesznek majd az ötkarikás játékok. A Nemzetközi Olimpiai Bizottság jövő szeptemberben, míg az UEFA csak azt követően jelöli ki a helyszínt.

A törökök a 2016-os, első alkalommal 24 csapat részvételével sorra kerülő kontinensviadalért folytatott küzdelemben egyetlen szavazattal maradtak alul Franciaországgal szemben.

Az idei Eb-t – 16 gárda részvételével – Ukrajnában és Lengyelországban bonyolítják le június 8. és július elseje között.

Legfrissebb hírek

A Fehér Ház gyakorolhatott nyomást a FIFA-ra Balogun piros lapja után – sajtóhír

Foci vb 2026
1 perce

Az Eb-döntő bírója vezeti Messiék nyolcaddöntőjét

Foci vb 2026
1 perce

Naomi Oszaka két játszmában búcsúztatta a világelső Arina Szabalenkát!

Tenisz
5 perce

Hamilton azt hitte elveszíti, de végül is megtarthatja a dobogóját a Brit Nagydíjon – hivatalos

F1
42 perce

Harry Kane bámulatos statisztikái az elmúlt 11 hónapban

Foci vb 2026
44 perce

Molnár Martin nyolcadik a GB3 mogyoródi fordulójának záró futamán

Egyéb autó-motor
50 perce

A Newcastle szerződtette a vb-t is megjáró elefántcsontparti játékost

Angol labdarúgás
51 perce

Wimbledon: kizárták az ütőjét dobáló németet a női juniortornáról

Tenisz
1 órája
Ezek is érdekelhetik