Euro 2012: még az Eb alatt meglesz az oroszok új kapitánya

MTI MTIMTI MTI
2012.06.17. 10:20
Címkék
Az orosz futballválogatott új szövetségi kapitányának nevét még az Európa-bajnokság idején megnevezik – közölte az Orosz Labdarúgó-szövetség elnöke.

Szergej Furszenko vasárnap, a görög válogatottól elszenvedett vereség után a Szportekszpressz című moszkvai lapnak azt nyilatkozta, hogy bár még nem döntötték el, ki vezesse a jövőben a szbornaját, június végéig, de legkésőbb július elsején megnevezik az új szövetségi kapitányt.

Az orosz szövetség vezetője szerint összetett feladat áll az új kapitány előtt: eredményt kell produkálnia és meg kell fiatalítania a csapatot. Utóbbit nem mindenáron.

Az orosz válogatott szombaton 1–0-ra kikapott a görögöktől a lengyel-ukrán közös rendezésű Eb csoportmérkőzésén, így az A-csoport éléről a harmadik helyre kerülve kiesett.

A szövetségikapitány-váltás amúgy nem váratlan fejlemény, mivel a PSV már május 10-én bejelentette, hogy egy szezonra aláírták a szerződést Dick Advocaattal. A holland szakember, aki 1995 és 1998 között már dolgozott a csapattal, 2010. május 10-e óta állt az orosz válogatott élén, amely csoportelsőként jutott ki a labdarúgó-kontinensviadalra, és nem kis meglepetésre esett ki onnan most, már a selejtezős szakaszban.

A holland szakember szerint együttesének kellett volna megnyernie a mérkőzést, de néhány játékosában a támadásoknál nem volt meg a kellő határozottság.

Legfrissebb hírek

Fucsovics és Marozsán mégsem indul párosban Wimbledonban

Tenisz
1 perce

Sztárjátékosai veszekedéséről kérdezték a belgák kapitányát

Foci vb 2026
8 perce

Nyomdai áramszünet miatt probléma az NS-előfizetések kézbesítésében

Egyéb egyéni
18 perce

Női kosárlabda NB I: Dubei Debóra a Csatához igazolt

Kosárlabda
21 perce

Jacobs szenzációs időt futott Eisenstadtban, hátszélben

Atlétika
30 perce

Lukaku tovább szárnyal, hihetetlen tíz év van mögötte

Foci vb 2026
32 perce

Oliver Kahn elárulta, szerinte mi volt a németek legnagyobb problémája

Foci vb 2026
45 perce

A Puskás Akadémiától igazolt a Nyíregyháza – hivatalos

Labdarúgó NB I
48 perce
Ezek is érdekelhetik