Eb 2016: Ranierivel előznék meg hazánkat is a görögök - hivatalos

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2014.07.25. 13:24
null
Claudio Ranieri a görög válogatott új kapitánya (Fotó: Action Images – archív)
A Görög Labdarúgó-szövetség hivatalos honlapján közölte, hogy kétéves szerződést kötött Claudio Ranierivel, aki a nemzeti csapat szövetségi kapitánya lesz.

Már hetek óta sejteni lehetett, hogy az olasz szakember veszi át a görög csapat irányítását a világbajnokság után távozó Fernando Santostól, és ma a hivatalos bejelentés is megtörtént.

HONOSÍTANÁNAK A ROMÁNOK
A szintén hazánk ellen is készülő román válogatott is erősödhet: Victor Piturca szövetségi kapitány a hírek szerint két csatárt szeretne honosítani, a nigériai Kehinde Fataival és a tunéziai Hamza Junésszel is beszéltek már erről a lehetőségről.

A hírek szerint a legutóbb a Monacót irányító tréner fizetése 800 ezer euró lesz évente.

A görögök célja a sikeres Európa-bajnoki szereplés Ranieri vezetésével, akinek így az is a feladata, hogy legyőzze Magyarországot a szeptemberben kezdődő selejtezők során.

A magyar és a görög válogatott mellett Románia, Finnország, Észak-Írország és Feröer szerepel az F-csoportban az Eb-selejtezőben.

NSO-adatbank: a magyar válogatott csoportjának Eb-selejtezős programja.

 

Legfrissebb hírek

A legutóbbi két meccset megnyertük, amikor Sallai és Varga egyszerre hiányzott

Magyar válogatott
6 órája

Torghelle szerint Szoboszlai játéka döntő lehet, Németh bízik a csoportgyőzelemben

Magyar válogatott
8 órája

Fordulatos meccsen húzta be a skandináv rangadót a duplázó Haaland vezette Norvégia; Görög dráma Belgrádban

Minden más foci
17 órája

Bárány Donát: Nincs mese, nyernünk kell a meccseket!

Magyar válogatott
Tegnap, 8:29

Vida Máté: A pályafutásomat a sérülések törték ketté

Magyar válogatott
2026.08.19. 06:37

„Olyan ez, mintha elveszítenéd életed szerelmét” – Mancini elnézést kért a 2023-as távozásáért

Olasz labdarúgás
2026.07.29. 20:01

A megújulás jegyében: visszatért Roberto Mancini az olasz kapitányi posztra

Olasz labdarúgás
2026.07.28. 14:29

Magyar álomgólok Brazília ellen; nyolc éve e napon lett világbajnok Franciaország – vb-időutazás videókkal

Minden más foci
2026.07.15. 17:16