Eb 2016: össztűz alatt a bukdácsoló bolgár kapitány

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2014.10.15. 13:46
Egyre kétségesebb Ljuboszlav Penev bolgár szövetségi kapitány jövője, miután labdarúgó-válogatottja négy napon belül kétszer is kikapott az Európa-bajnoki selejtezősorozatban.

A kvalifikációt Azerbajdzsán elleni sikerrel kezdő bolgárok pénteken 1–0-s vereséget szenvedtek a vendég horvátoktól, majd kedden Norvégiában is kikaptak 2–1-re.

„Lubo sok hibát elkövetett, meg akarom köszönni a munkáját és elbúcsúzom tőle” – mondta Venciszlav Sztefanov, a szövetség végrehajtó bizottságának tagja.

A szintén a szövetség vezetőségében dolgozó Emil Kosztadinov – Penev korábbi klubtársa a CSZKA Szófiánál – közölte, minden csapatrészben problémák vannak, és sem az edzők, sem a játékosok hozzáállása nem megfelelő.

A 2011 novemberében kinevezett Penev ugyanakkor továbbra is derűlátó, szerinte a válogatott 2004 után ismét kijut az Eb-re: „Csak három pontra vagyunk a harmadik helytől, biztos vagyok benne, hogy sikerrel járunk.”

A csoportokból az első két helyezett és a legjobb harmadik kijut a 2016-os Eb-re, a többi harmadik helyezett pótselejtezőt játszik.

Legfrissebb hírek

Otthon omlott össze Törökország a spanyolok ellen, hatot kaptak Konyában

Foci vb 2026
2025.09.07. 22:40

Ez ujjgyakorlat volt: egy félidő alatt lerendezték a spanyolok a bolgárokat Szófiában

Foci vb 2026
2025.09.04. 22:38

Jövőre Bulgáriában rajtol a Giro d'Italia mezőnye

Kerékpár
2025.08.07. 17:40

Egyperces gyászszünetet tartottak a volt labdarúgó emlékére, pedig nem is hunyt el

Minden más foci
2025.03.18. 10:49

A sima román siker szinte biztosan feljutást ér; San Marino csoportelsőként készülhet a C-ligára

Minden más foci
2024.11.18. 22:59

Odahaza verték meg Fehéroroszországot az északírek, mindhárom pontot elvitték Luxemburgból a bolgárok

Minden más foci
2024.11.15. 23:02

Nem ment női kosarasainknak, a bolgárok 15 ponttal nyertek a miskolci Eb-selejtezőn

Kosárlabda
2024.11.07. 20:00

Lisztes Krisztián és Vancsa Zalán sem kapott meghívót az U21-es válogatottba

Magyar válogatott
2024.10.03. 13:13
Ezek is érdekelhetik