Románia: már csak egy meccs, Piturca aláírt a szaúdiaknak?

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.10.13. 13:28
A komplett román sportsajtó – a Dolce Sport tévétársaság információjára hivatkozva – kész tényként közli, hogy a Finnország elleni keddi Eb-selejtező biztosan az utolsó mérkőzése lesz a román válogatott kispadján Victor Piturca szövetségi kapitánynak.

A szakember ugyanis már a magyarok elleni bukaresti találkozó (1–1) előtt aláírta szerződését a szaúd-arábiai al-Ittihad Jeddah klubbal. Az edzőt a komplett szakmai stáb, sőt még fia is követi, pedig Alexandru Piturca az utóbbi években eltűnt a sportágból.

Piturca és a szaúdiak kapcsolatáról már az Eb-selejtezők előtt beszámolhatott a román, majd a világsajtó, a szakember viszont azóta is tagad, illetve válaszaiban olykor elkeni a konkrétumokat. Mindezt éppen annak tükrében, hogy mikor milyen stádiumban vannak (voltak?) a tárgyalások, illetve a román együttes csoportjában elfoglalt pozíciója is gondolkodásra késztethette.

A görögországi győzelem a nyitányon ugyanis a maradásról győzhette meg, a bukaresti döntetlen ellenünk viszont a távozásról. Illetve míg korábban a vezetők és a szurkolók is marasztalták, a Magyarország elleni pontvesztés után már sokan örülnének, ha átadná a helyét.

 

Legfrissebb hírek

A női vízilabda-válogatott 25 gólos győzelmet aratott Románia felett az Eb-n

Vízilabda
2026.01.27. 15:51

Férfi kézi Eb: leiskolázta a románokat Dánia, hatgólos félidei hátrányból fodítottak a szlovénok

Kézilabda
2026.01.18. 22:29

Tízgólos győzelem az Eb-főpróbán a románok ellen

Kézilabda
2026.01.09. 18:51

A szabály, ami miatt Romániában büntetés fenyeget, Magyarországon jutalmaznak

Labdarúgó NB I
2026.01.07. 17:43

„Kemény döntések” jönnek Csíkszeredában – az egyik magyar támadó távozása biztosra vehető

Minden más foci
2025.12.23. 11:58

Női kézi-vb: negyeddöntőben a brazilok; Románia hozta a kötelezőt

Kézilabda
2025.12.05. 17:00

Megvertük a románokat, nagy lépést tettünk a negyeddöntő felé a női kézi-vb-n

Kézilabda
2025.12.03. 19:41

Golovin Vlagyimir: Olyan, mintha kétszer kellett volna ezt megnyernünk

Kézilabda
2025.12.03. 19:41
Ezek is érdekelhetik