Románia: két visszavonult játékos lehet újra válogatott

2014.12.12. 10:58
A válogatottságtól visszavonult két védőt, Mirel Radoit és Stefan Radut szeretné rávenni a visszatérésre Anghel Iordanescu, a magyarokkal azonos Európa-bajnoki selejtezőcsoportban szereplő román csapat szövetségi kapitánya.

A jelenleg az egyesült arab emírségekbeli al-Ahlit erősítő, 33 éves Radoi 2010-ben mondta le a válogatottságot, miután összeveszett az akkori szakvezetővel, Razvan Lucescuval, míg Radu, a Lazio 28 esztendős baloldali hátvédje tavaly személyes okokra hivatkozva lépett vissza a szerepléstől a nemzeti együttesben.

„Minden olyan játékosra szükségünk van, aki tud segíteni a csapatnak. Radoi és Radu pedig olyan futballisták, akik magas szintű teljesítményre képesek. Beszélni akarok velük, de nem telefonon, hanem személyesen” – jelentette ki a román válogatott élére októberben immár harmadszor kinevezett szövetségi kapitány.

A románok négy forduló után veretlenül, tíz ponttal vezetik a csoportot, egyetlen pontvesztésük a hét ponttal harmadik helyen álló magyarok ellen volt Bukarestben.

Legfrissebb hírek

Alexandar Isakban bíznak a svédek, akik Románia ellen kezdik a Nemzetek Ligáját

Minden más foci
16 órája

Férfi röplabda Eb: Franciaország az első elődöntős

Röplabda
2026.09.22. 16:47

Új fegyelmi módszer Romániában: jön a fekete lap a gyerekek védelmében

Minden más foci
2026.09.11. 14:10

Csíkszereda: a DAC-tól és Brazíliából is érkezett egy játékos

Minden más foci
2026.09.07. 13:36

Bobál Gergely góllal mutatkozott be Romániában

Légiósok
2026.08.01. 12:43

Két góllal debütált Kolozsváron a korábbi mezőkövesdi csatár

Minden más foci
2026.07.27. 20:55

Sztoicskov és Lecskov bekavart a címvédő németeknek – vb-időutazás videókkal

Minden más foci
2026.07.10. 19:18

Gyász: tragikus körülmények között életét vesztette a korábbi román válogatott labdarúgó

Minden más foci
2026.07.09. 13:29