Eb 2016: Terim ölte a futballt, Mourinho megdicsérte érte

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2015.03.29. 10:38
A 2016-os Európa-bajnokság A jelű selejtezőcsoportjában Hollandia Törökországot látta vendégül Amszterdamban, és a hazaiak csak nagy nehezen mentették döntetlenre az eredményt. A törökök természetesen siratják a győzelmet, de büszkék az egy pontra.

„Az ellenfél az utolsó másodpercben menekült meg a vereségtől. Nem ez az eredmény határozza meg a török futball erejét, de ma jól alkalmazkodtunk az ellenfél taktikájához és pillanatnyi formájához. Nem pont ebben a stílusban szeretem játszatni a csapatot, mint ahogyan Hollandiában tettem, de igen kemény ellenfélnek bizonyultunk. Változtatnunk kellett taktikánkon, ez jól sikerült, így büszke vagyok csapatomra – értékelt a törökök szövetségi kapitánya, Fatih Terim. – Két sérülés megzavarta terveinket, de készítettem egy másik tervet, ezért vagyok itt. Nehéz időket élünk, ám megmutattuk, hogy mire vagyunk képesek, és van még hátra öt mérkőzés, amelyeken nyerni fogunk. De van még pár problémánk, ezeket meg kell oldanunk, mert csak így van értelme a későbbi győzelmekről beszélni. Hathatós támogatást nyújtottak most is szurkolóink, köszönet érte. Hozzászokhattak már, hogy sohasem adjuk fel! A mérkőzés után egyébként felhívott José Mourinho, és azt mondta, hogy tökéletesen meccseltem."Fatih Terim. – Két sérülés megzavarta terveinket, de készítettem egy másik tervet, ezért vagyok itt. Nehéz időket élünk, ám megmutattuk, hogy mire vagyunk képesek, és van még hátra öt mérkőzés, amelyeken nyerni fogunk. De van még pár problémánk, ezeket meg kell oldanunk, mert csak így van értelme a későbbi győzelmekről beszélni. Hathatós támogatást nyújtottak most is szurkolóink, köszönet érte. Hozzászokhattak már, hogy sohasem adjuk fel! A mérkőzés után egyébként felhívott José Mourinho, és azt mondta, hogy tökéletesen meccseltem."

Terim elmondta, hogy a hollandok nagyon jól és szervezetten játszottak, sem odahaza, sem idegenben nem könnyű ellenfél az oranje, így csak dicsérni tudja az eredmény miatt övéit, és nagyon élvezte a mérkőzést.

„Ezen az úton kel tovább mennünk, keményen dolgozni és mindig fejlődni. Csapatként dolgoztunk szombaton, és megtanultuk, hogy ha csökken a koncentráció, jön a büntetés" – rázta meg még a közhelyfát Terim, aki kicsit ölte ugyan a futballt a szakértők szerint, de végül is eredményesen tette ezt, és jól mérte fel az erőviszonyokat és a lehetőségeket.

„Nagyon sajnáljuk, hogy kiegyenlítettek a hollandok. Talán kicsit óvatosabbnak kellett volna lennünk, és még inkább beállni védekezni a végén. Jól futballoztunk, de a szerencse nem állt mellénk. Senkinek sincs könnyű dolga az oranje ellen, így ez az egy pont nagyon értékes számunkra" – értékelt a törökök játékmestere, Hakan Calhanoglu, míg csapattársa, Burak Yilmaz szerint megmutatták, hogy képesek megverni a hollandokat, és ez reményt ad nekik a csoportküzdelmek legvégéig.

Legfrissebb hírek

Benfica-igazgató: Az előző meccsen megmutattuk, hogy nincs számunkra lehetetlen; José Mourinho tömören reagált

Bajnokok Ligája
2026.01.30. 15:30

Guardiola régi riválisának, Mourinhónak üzent a BL-alapszakasz drámai lezárása után

Bajnokok Ligája
2026.01.29. 09:29

Mourinho a labdaszedővel ünnepelte a Real-verést, Arbeloa magára vállalta a felelősséget

Bajnokok Ligája
2026.01.29. 09:01

Korábbi csapata lehet José Mourinho hóhéra

Bajnokok Ligája
2026.01.28. 07:05

A Real Madrid elnöke José Mourinhót akarja edzőnek – sajtóhír

Spanyol labdarúgás
2026.01.17. 13:51

Az a minimum, hogy McTominay nekem adta a mezét – Mourinho a Napoli-meccs után

Bajnokok Ligája
2025.12.11. 14:05

Török fogadási csalás: válogatott labdarúgót és FIFA-játékvezetőt is őrizetbe vettek

Minden más foci
2025.12.05. 10:28

A török lapok szerint a Fenerbahce edzője eltaktikázta magát a Ferencváros ellen

Európa-liga
2025.11.28. 08:34
Ezek is érdekelhetik