Eb 2016: Rooney ott lesz a keretben, de a kezdőben nem biztos

MTI MTIMTI MTI
2016.03.18. 11:35
Roy Hodgson, az angol labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya szerint a sérülését követően lábadozó Wayne Rooney ott lesz a nyári franciaországi Európa-bajnokságon, ám nem feltétlenül kezdőjátékosként.

A Manchester United támadójának térde februárban sérült meg, felépülésének idejét két hónapra becsülték. Hodgson május 12-én hirdeti ki bő keretét a kontinensviadalra, s úgy véli, Rooney addigra rendbe jön.

„Biztos vagyok benne, hogy jó állapotban lesz, és nem állít majd döntés elé. Még ha nem is lesz százszázalékos állapotban, a torna kezdetéig biztosan rendbe jön. Sohasem mondtam, hogy ő automatikusan kezdő lenne, senkiről sem mondok ilyet. Hogy jó esélye van erre az eredményei, a képességei és a tapasztalata miatt? Persze, ez így van. De ha úgy látom majd, hogy mások jobbak, ő ezt el fogja fogadni, mert ő a mi vezérünk, a mi kapitányunk. Ha jól lesz, ott lesz a keretben, de nem lesz automatikusan kezdő” – nyilatkozta a 68 éves szakember.

Roy Hodgson együttese jövő szombaton Berlinben a világbajnok német válogatottal játszik felkészülési mérkőzést, majd három nappal később Hollandiát fogadja a Wembley Stadionban.

Az Eb-felkészülés hajrájában – várhatóan már Rooneyval – május 22-én a törökök ellen lép pályára Manchesterben az angol válogatott, az ausztrálokkal öt nappal később Sunderlandben mérkőzik meg, míg a magyarok Európa-bajnoki csoportellenfelével, a portugál együttessel június 2-án játszik a Wembleyben.

Az Eb-szereplésüket június 11-én, Marseille-ben az oroszok ellen kezdik meg az angolok, majd Lensban és Saint-Étienne-ben lépnek pályára június 16-án és június 20-án, a walesiek, illetve a szlovákok ellen.


Legfrissebb hírek

Vb 2026: Jude Bellingham szerint „nincs dráma” az angoloknál

Foci vb 2026
2026.06.24. 09:23

Ilyen még nem volt a vb-n, mint a mostani első félidő

Foci vb 2026
2026.06.23. 23:30

Megvan az angol és a ghánai válogatott kezdője

Foci vb 2026
2026.06.23. 21:17

Vb 2026: az ivószünetekre panaszkodott Thomas Tuchel

Foci vb 2026
2026.06.23. 14:32

Az Oasis slágere lett az angol válogatott vb-himnusza

Foci vb 2026
2026.06.23. 11:27

Magukba szívják Amerikát az angolok

Foci vb 2026
2026.06.19. 13:50

Amikor Sócrates doktor térdre kényszerítette a nagy Szovjetuniót – vb-videók

Minden más foci
2026.06.14. 13:30

Bernd Storck: A 2016-os Eb-n mindenki mögénk állt, ezt sohasem felejtem el

Magyar válogatott
2026.06.14. 09:43
Ezek is érdekelhetik